Vámos Petra (Ózd, 2000. szeptember 14. –) junior Európa-bajnok, felnőtt Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott kézilabdázó, irányító, a francia élvonalbeli Metz Handball játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Szülővárosában a Lóci DSE harmadosztályú csapatában már tizenhárom éves korában bemutatkozott. 22 mérkőzésen 126 gólt lőtt a bajnokságban, ezt követően pedig leigazolta a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia. Öt évet töltött a NEKA csapatában, ahol több utánpótlás versenyt és bajnokságot nyert, pályára lépett a felnőtt másodosztályú bajnokságban is. 2019 nyarán igazolt az élvonalbeli DVSC Schaeffler csapatához. A

Köstner Vilmos által irányított hajdúsági csapat nagyszerű eredményeket elérve kezdte a 2019-2020-as bajnokságot, amelyben nagy szerep jutott az élvonalban, majd később az EHF-kupában is bemutatkozó Vámosnak. A 2020-2021-es idényben Bulath Anita távozását követően csapata első számú játékosa lett a posztján, 26 bajnoki mérkőzésen 125 gólt szerzett a DVSC-ben, ezzel Pál Tamara után a legeredményesebb utánpótláskorú játékos volt a magyar élvonalban.

2021 augusztusában négy évvel, 2025 nyaráig meghosszabbította szerződését a DVSC-vel. 2024. január 7-én azonban nyilvánosságra került, hogy Vámos 2024 júliusától három évig a francia első osztályú Metz Handball játékosa lesz.PETRA VAMOS SIGNE À METZ POUR TROIS ANS ! (A Metz honlapja) A 2024-2025-ös szezon végén kupagyőzelmet és bajnoki címet ünnepelhetett csapatával, és két válogatottbeli csapattársával, Szemerey Zsófival és Szöllősi-Schatzl Nadine-nal. A 2025-ös évben az év női kézilabdázója lett Magyarországon.

A 2025–2026-os idényben Francia Kupát nyert a Metzcel, a Bajnokok Ligája döntőjében pedig a Győri Audi ETO KC ellen 31–29-re megnyert mérkőzésen három gólt szerzett.

A válogatottban Tagja volt a 2017-ben Győrben rendezett Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon és a 2019-es, szintén Győrben rendezett junior Európa-bajnokságon aranyérmes korosztályos válogatottnak is. 2019. október 21-én meghívót kapott Kim Rasmussen szövetségi kapitánytól a felnőtt válogatott kétnapos összetartására. A dán szakember a 2019-es világbajnokságra utazó 18 fős keretbe is beválogatta a DVSC irányítóját. November 22-én, a Szöul-kupán mutatkozott be a nemzet csapatban, egy oroszok elleni felkészülési mérkőzésen, amelyen a magyar válogatott 29–25-ös vereséget szenvedett. Részt vett a 2021 nyarán megrendezett tokiói olimpián. A csoportmérkőzések során hét góljával a magyar válogatott legeredményesebb játékosa volt a franciák ellen 30–29-re elvesztett találkozón, valamint Klujber Katrinnal holtversenyben hat góljával a spanyolok ellen 29–25-re megnyert mérkőzésen. Tagja volt a 2024-es párizsi olimpián 6. helyezett magyar csapatnak is.olympics.com: Paris 2024: Cumulative Statistics Hungary, 2024. augusztus 17. A decemberi Európa-bajnokságon a magyar válogatott 12 év után újból bronzérmet szerzett a kontinenstornán, amelynek ő is tagja volt.

Sikerei, díjai Klub Bajnokok Ligája-győztes: 2026 Francia bajnokság: győztes: 2025 ezüstérmes: 2026 Francia kupa Győztes: 2025, 2026

Válogatott Junior Európa-bajnokság: : 2019 Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál: : 2017 Ifjúsági világbajnokság: : 2018 U17-es Európa-bajnokság: : 2017

Egyéni elismerései Az év legjobb női junior kézilabdázója: 2019 Az év magyar kézilabdázója: 2025

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar női kézilabdázók Kategória:2000-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Debreceni VSC kézilabdázói Kategória:Ózdiak Kategória:Magyar olimpikonok Kategória:Bajnokok Ligája-győztes kézilabdázók