Marton Béla, vitéz, berethei (Budapest, 1896. augusztus 3. – Innsbruck, 1960. augusztus 9.) katonatiszt, szélsőjobboldali politikus.
Családja Szülei Marton Ödön miniszteri titkár (később tanácsos) és Braun Irma Mária voltak. 1921-ben vette feleségül Koczán Máriát. Házasságukból három gyermek született.Forrás:
Pályafutása 1916-tól főhadnagyként szolgált az első világháborúban. A háború után részt vett a MOVE (Magyar Országos Véderő Egyesület) létrehozásában, majd annak titkára, később elnöke lett. A Tanácsköztársaság idején Bécsbe szökött, ahol bekapcsolódott a magyar Antibolsevista Comité szervezkedésében. 1919 novemberében Gömbös Gyula titkára volt. 1922-től Dánszentmiklóson gazdálkodott. 1931-ben az Egységes Párt (1932-től: Nemzeti Egység Pártja) színeiben lett országgyűlési képviselő. 1932-től 1936-ig pártja ügyvezető főtitkára volt és Gömbös Gyula helyetteseként irányította a párt vidéki szervezeteinek létrehozását. 1933-ban megalakította a Nemzeti Munkaközpont (NMK) nevű jobboldali munkásszervezetet, melynek elnöke lett. 1936-tól főként a MOVE és a NMK volt tevékenységének fő színtere. 1935-ben és 1939-ben ismét megválasztották országgyűlési képviselőnek.
1945-ben elhagyta Magyarországot. 1948-ban távollétében háborús bűnösként 15 évi fegyházra ítélte a népbíróság. 1947-ben Ausztriában megalakította a Bolsvizmus-Elleni Nemzeti Erők (BENE) nevű szervezetet, melynek elnöke lett.
Jegyzetek
Források Magyar életrajzi lexikon vonatkozó szócikke Az IHNETOV munkanaplója • vitéz Béldy Alajos vezérezredes Hadtörténelmi Levéltárban őrzött irataiból 1941—1943. Függelék. A munkanaplóban szereplők életrajzi adatai. Életrajza a Magyar Országgyűlési Almanach 1939-1944-ben. Hungaricana, hozzáférés: 2024. február 21. Erős Zsolt: A martonizmus felszámolása. In: Századok, 2011. Századok, 2011. (145. évf.) 1. sz. 161-196. old. Borbándi Gyula: A magyar emigráció életrajza 1945-1985. Hága, Mikes International, 2006 Nekrológ a Szabad Magyarság 1960. szeptember 4-i és 11. számában.
Kategória:1896-ban született személyek Kategória:1960-ban elhunyt személyek Kategória:Egységes Párt-tagok Kategória:Országgyűlési képviselők (1931–1935) Kategória:Országgyűlési képviselők (Egységes Párt) Kategória:Országgyűlési képviselők (Nemzeti Egység Pártja) Kategória:Országgyűlési képviselők (1935–1939) Kategória:Országgyűlési képviselők (1939–1944) Kategória:Magyar emigránsok Ausztriában Kategória:Az Osztrák–Magyar Monarchia katonái az első világháborúban