Gálochi Tömösváry Irma Emma (Debrecen, 1875. december 17.Debreceni ref. egyházközség keresztelési anyakönyve, 114/1876. folyószám. – Budapest, 1913. január 13.) magyar színésznő, a Nemzeti Színház tagja. Bakó László első felesége.

Élete Református birtokos családban született. Apja gálochi Tömösváry Lajos színész, színigazgató, utóbb MÁV-tisztviselő. Anyja Farkas Irma színésznő. Apai nagyapja, gálochi Tömösváry Károly mint százados, tagja volt az 1848–49-es honvédseregnek.

1891-ben kezdte tanulmányait a Színművészeti Akadémián. 1894-ben szerzett oklevelet, majd a Nemzeti Színház társulatához csatlakozott. 1897. október 28-ánEsketési bejegyzés a Budapest II. ker. polgári akv. 725/1897. fsz. alatt. egykori növendéktársához, Bakó Lászlóhoz ment férjhez, akinek állandó partnere lett vidéki vendégszereplésein. Házasságukból egy fiú született: Bakó Barnabás (1907-1988), aki katonai pályára lépett.

A törékeny testalkatú asszony szívbetegségben szenvedett, emiatt az 1900-as évek elején kénytelen volt visszavonulni a színjátszástól. Ezt követően fia nevelésére fordította idejét, 1913-ban bekövetkezett korai haláláig. Férjével és fiával közös sírban nyugszik a Kerepesi temetőben.

Fontosabb szerepei Liza (Herczeg Ferenc: A három testőr) Teodora (Echegaray: A nagy Galeotto) Rutland grófnő (Heinrich Laube: Essex gróf) Villiers Susanne (Pailleron: Ahol unatkoznak)

Jegyzetek

Források A Színművészeti Akadémia hallgatóinak névsora A Szamos c. szatmári lap beszámolója Bakó László és Tömösváry Irma vendégszerepléséről Magyar Színművészeti Lexikon Bakó Márta: Rosszkor születtünk. Textura, Budapest, 1991

Kategória:1875-ben született személyek Kategória:1913-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:Debreceniek Kategória:A Fiumei úti sírkertben eltemetett személyek