Farkas Irma (Debrecen, 1845. július 29. (keresztelés)Debreceni ref. egyházközség keresztelési anyakönyve, 1845. év. – Debrecen, 1927. június 11.)Halálesete bejegyezve a debreceni polgári akv. 997/1927. folyószáma alatt.Farkas Irma, ekkor már a Debrecen Városi Zeneiskola felügyelőnőjének 82 éves korában történt haláláról híradás Magyarság, 1927. június 15. 134. szám magyar színésznő, Temesváry Lajos színigazgató felesége.

Élete Farkas Ferenc és Than Jozefa leánya. Apja vaskereskedéssel foglalkozott, melynek révén Debrecen legvagyonosabb polgárai közé emelkedett; jelentős összegekkel támogatta a város kulturális életének fejlődését, nagy része volt többek között a Debreceni Zenede megalapításában. A művészetre oly áldozatkész vasnagykereskedő, a városnak díszpolgára volt és egyik megalapítója a színügyi egyletnek is, amely a mai debreceni szín­házat felépítette. Farkas Irma 1873. június 7-énEsketési bejegyzés a debreceni ref. akv. 172/1873. fsz. alatt. Debrecenben Temesváry Lajos színészhez ment férjhez, aki 1873-tól 1879-ig több vidéki színház igazgatójaként működött. Férjénél lépett először színpadra 1877-ben, rendszeresen vettek részt vidéki vendégszerepléseken. Komikaként és drámai színésznőként is sikeres alakításokat nyújtott. Mákonyné (Csiky Gergely: A proletárok) és Kata (Shakespeare: A makrancos hölgy) voltak kiemelkedő szerepei. Leánya, Temesváry Irma ugyancsak színi pályára lépett, a Nemzeti Színház tagja lett.

Fontosabb szerepei Camilla (Sardou: A csapodár) Cárnő (Jean-François Bayard: A cárnő foglya) Éva (Madách: Az ember tragédiája) Kata (Shakespeare: A makrancos hölgy) Mákonyné (Csiky Gergely: A proletárok) Stuart Mária (Friedrich Schiller: Stuart Mária) Valeria Messalina, Claudius császár neje (Adolf Wilbrandt: Arria és Messalina)

Jegyzetek

Források Magyar Színházművészeti Lexikon (Temesváry Lajos címszó) Magyar Színművészeti Lexikon (Temesváry Lajos címszó) A Temesváry-házaspár szegedi vendégszereplései

Kategória:1845-ben született személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:1927-ben elhunyt személyek Kategória:Debreceniek