I. ToroszAz örmény Torosz név a görög Theodórosz névből származik. (Mszisz, Kis-Örményország, 1270. október – Partzerpert, Kis-Örményország, 1298. július 23.) vagy más számozás szerint III. Torosz, de örmény királyként első volt e néven, viszont az elődei, I. és II. Torosz csak fejedelmek voltak, a Hegyek urai címet viselték, királyi titulusuk sohasem volt, , , , , , örmény király. III. Leó örmény király apja. I. (II.) János és II. Henrik ciprusi és jeruzsálemi királyok, valamint Lusignan Amalrik ciprusi régens és Lusignan Mária aragóniai királyné sógora. A Szaven-Pahlavuni-ház hetumida ágának a tagja.
Élete Lusignan Margitot, III. Hugó ciprusi király lányát 12 évesenAz egyházi törvények szerint a lányok a 12. életévük betöltését követően házasságot köthettek. 1288. január 9-én Torosz örmény királyi herceghez, II. Leó örmény király és Küra Anna lamproni úrnő fiához, valamint a nőtlen és gyermektelen II. Hetum örmény király legidősebb öccséhez és örököséhez adták feleségül. A házasságukból egy fiú, Leó született 1289-ben. 1293-ban Torosz trónfosztotta a bátyját, II. Hetumot, és önmagát kiáltotta ki királlyá I. Torosz néven. A következő évben, 1294-ben azonban bátyja visszafoglalta a trónját, ezzel I. Torosz rövid uralma véget ért, és már nem sikerült többé visszaszereznie a királyi hatalmat. Margit 1296-ban meghalt, férje újranősült, és egy Ilhanida hercegnőt vett feleségül, Gazan perzsa ilhán egy közelebbről meg nem határozott rokonát, de ebből a kapcsolatából nem született újabb gyermeke,A mongol-perzsa hercegnő később Torosz öccséhez, IV. Szempad örmény királyhoz ment feleségül, de a források bizonytalansága miatt az is elképzelhető, hogy Torosznak és Szempadnak a felesége két különböző perzsa hercegnő volt. és a trónjaveszett Torosz király 1298. július 23-án elhunyt. Fia, Leó herceg 1301-ben III. Leó néven örmény király lett, de mivel még kiskorú volt, így nagybátyja, II. Hetum uralkodott helyette.
Gyermeke Első feleségétől, Lusignan Margit (1276 körül–1296) ciprusi királyi hercegnőtől, 1 fiú: Leó (1289–1307), III. LeóVagy más számozás szerint IV. Leó. Szigorúan véve az örmény királyok listáját csak a harmadik volt e sorban, de ha az örmény királyok elődeit, a Hegyek urait is ideszámoljuk, akkor negyedik az uralkodók között. II. Leó (1150–1219) a Hegyek ura ugyanis 1199-ben örmény királlyá koronáztatta magát, és így királyként az I. Leó címet vette fel. Mindkét számozás elfogadott az irodalomban, de Rüdt-Collenberg (1963 és 1980) munkája alapján III. Leó tekinthető iránymutatónak. néven örmény király, felesége az elsőfokú unokatestvére, Lusignan Mária (1293/94–1309 /után/) ciprusi királyi hercegnő, gyermekei nem születtek Második feleségétől, Ilhanida N. (?–?) perzsiai mongol hercegnőtől, Gazan perzsa ilhán rokonától, nem születtek gyermekei
Ősei
</center>
Jegyzetek
Források
Rudt de Collenberg, Wipertus Hugo: Les Lusignan de Chypre, EΠETHΡΙΣ 10, Nicosia, 1980. Rüdt-Collenberg, Wipertus Hugo: The Rupenides, Hethumides and Lusignans: The Structure of the Armeno-Cilician Dynasties, Párizs, Klincksieck, 1963.
További információk
Kategória:Örmény királyok Kategória:Szaven-Pahlavuni-dinasztia Kategória:1270-ben született személyek Kategória:1298-ban elhunyt személyek Kategória:Trónfosztott uralkodók Kategória:Meggyilkolt uralkodók