A 6832-es mellékút egy közel húsz kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Zala vármegye délkeleti részén.
Nyomvonala A 7511-es útból ágazik ki, annak 5+750-es kilométerszelvényénél, Galambok központjának déli részén. Dél felé indul, Honvéd utca néven, majd 600 méter után keresztezi a 7-es főutat, annak 195+700-as kilométerszelvénye táján. 850 méter után kilép a házak közül, 2,5 kilométer után pedig – felüljárón, csomópont nélkül – keresztezi az M7-es autópálya nyomvonalát is, amely itt a 198+400-as kilométerszelvénye előtt jár.
A sztrádát átszelve egyből Zalaszentjakab területére lép, 2,8 kilométer után pedig eléri annak lakott területeit; a neve ott Petőfi Sándor utca. 3,1 kilométer után kiágazik belőle keletnek a 68 352-es út, a MÁV Budapest–Murakeresztúr-vasútvonalának Zalaszentjakab vasútállomására. 3,3 kilométer után keresztezi is a vasutat, a 4+250-es kilométerszelvényénél pedig kilép a község belterületéről.
5,6 kilométer után Miháld területére érkezik, 6,7 kilométer után lép annak házai közé, Kossuth utca néven. A 7+250-es kilométerszelvényénél beletorkollik kelet felől a 6817-es út, 9,7 kilométer megtétele után. Innen a települési neve Fő utca, majd 8,8 kilométer után kilép a falu házai közül és ott egyben kelet-délkeleti irányba fordul, majd 9,8 kilométer után ismét déli irányt vesz.
10,9 kilométer után Sand területére érkezik, 11,3 kilométer után éri el a lakott terület keleti szélét, ott nyugatnak fordul, Kanizsai utca néven. 12,8 kilométer után kilép a községből, a folytatásban egy darabon ismét délebbi irányt vesz, majd újra nyugatnak fordul.
15,4 kilométer után ér Nagykanizsa területére, ahol a 16+650-es kilométerszelvényénél kiágazik belőle egy bekötőút Nagyfakos külterületi városrész felé, majd a 17+700-as és 18+400-as kilométerszelvényei között Kisfakos területén halad végig, Sandi utca néven. Több irányváltása van még a város külterületén, az utolsó szakaszán délnyugat felé húzódik, a Fakosi utca nevet viselve. Az itt észak-déli irányban húzódó 61-es főútba beletorkollva ér véget, annak 187+700-as kilométerszelvénye közelében, az ellenkező irányban ugyanott ágazik ki a 68 151-es út, a városhoz tartozó Bagola községbe.
Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 19,840 kilométer.
Települések az út mentén Galambok Zalaszentjakab Miháld Sand Nagykanizsa
Története
Források
Jegyzetek
06832 Kategória:Nagykanizsa közlekedése