Farkas Jenő (Marosvásárhely, 1944. augusztus 17. –) irodalomtörténész, fordító, a Palamart Könyvkiadó igazgatója.
Iskolái A székelykeresztúri Petőfi Sándor Gimnázium elvégzése után, 1962 és 1965 között a marosvásárhelyi Tanárképző Főiskola román–történelem szakán tanári oklevelet, majd 1968 és 1972 között a bukaresti Tudományegyetem Bölcsésztudományi Karán francia–román szakos tanári diplomát szerzett. 1976-ban román–magyar fordítói oklevelet, 1986-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett bölcsészdoktori oklevelet, majd 1997 PhD-t. 2002-ben az ELTE Bölcsésztudományi Kar Fordító- és Tolmácsképző Központjában szerzett román–magyar, magyar–román szakfordítói oklevelet.
Munkahelyei 1965 és 1967 között a szászörményesi és székelykeresztúri általános iskolában tanított. 1972 és 1981 között a bukaresti Tanügyi Újság szerkesztőségében szerkesztő, szakterülete az idegen nyelvek és a román nyelv oktatásának módszertana, melyről több mint ötven szakcikket közölt. Külső munkatársa volt a bukaresti Tankönyvkiadó magyar szerkesztőségének. 1982-től Budapesten él. 1983-tól az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK Román Tanszékén tanít.1993 óta vezeti a budapesti Palamart Kiadót, amely magyar, francia és angol nyelvű könyvek kiadását gondozza. Francia ösztöndíjak segítségével kutatott a francia külügyminisztérium könyvtárában, a párizsi Nemzeti Könyvtárban és más levéltárakban. 1990 és 1996 között a Világirodalmi lexikon főmunkatársa, közel negyven szócikk szerzője. 2003-tól a párizsi Seine et Danube című irodalmi folyóirat budapesti munkatársa. 2004-től a romániai Tristan Tzara művészeti és irodalmi társaság tiszteletbeli tagja. 2005-től a Nouvelles Études Francophones (Lafayette, USA) nemzetközi tudományos bizottságának tagja. 2005-től a Magyar Írószövetség tagja, 2009-től a temesvári Centre d'Études Francophones égisze alatt megjelenő Dialoguesfrancophones c. folyóirat nemzetközi tudományos bizottságának a tagja.https://dfrev.uvt.ro/fr/com_sci.htm
1986 és 2018 között az ELTE ITK Rigó utcai központjának vizsgáztató tanára. Állandó rovata volt a Magyar Rádió KAF román és francia nyelvű adásaiban.
Családja Szülei: néhai Farkas Jenő, magyar–francia tanár, néhai Péter Margit, francia–latin–román tanár. Nős, felesége Hrubi Zsuzsanna, vegyésztechnikus. Gyermekük Farkas Jenő Tibor (1976). Testvérei: Farkas Miklós, matematikatanár, Lőrinczi Márta, romántanár.
Munkássága Fő kutatási területe a román irodalom és az avantgárd mozgalmak, különös tekintettel a XX. századi román irodalmi irányzatokra (12. osztályos román irodalomtankönyv, 2015) és a nemzetközi dadaizmus történetére (Vígjátéktól az avantgárdig, 2010). Külön foglalkozott a Nagyszebeni Irodalmi Kör munkásságával (Cvadratura cercului, 2014). Hatvan év után az első korszerű, magyar nyelvű román nyelvtan szerzője (Román nyelvtan, 2007). Ezenkívül behatóan vizsgálta a Drakula-mítosz kialakulását (Drakula vajda históriája, 1989; Drakula és a vámpírok, 2010). A francia és a magyar levéltárakban végzett kutatásai során bukkant rá Tristan Tzara kiadatlan leveleire és adta közre. Elsőként közölte a 2010-ben megjelent Drakula-könyvében Lajthay Károly és Kertész Mihály által írt a Drakula halála című, 1921-es némafilm forgatókönyvét és a film forgatásán készült fényképeket. Ehhez az íráshoz Szepes Mária írt előszót. Tanulmányai számos nemzetközi folyóiratban láttak napvilágot.
Díjai
2003 a Francia Köztársaság Akadémiai Pálma Rend Lovagja fokozat 2009 a Francia Köztársaság Akadémiai Pálma Rend Tiszti fokozat
Nemzetközi konferenciákon való részvétele
1989 Folk narrative and cultural indentity, 9th Congress of the International Society for Folk–Narrative Researche, Budapest 1992 Folk narrative and cultural indentity 10th Congress, Innsbruck, Ausztria 1993 La cloche, Vésubie Saint–Martin, Franciaország 1996 Sesiunea ştiinţifică a Fundaţiei Culturale Române, Bukarest-Nagyszeben 1998 május 29-30, Sesiunea ştiinţifică a Fundaţiei Culturale Române, Cea de-a 8-a sesiune ştiinţifică a Facultăţii de Filologie a Universităţii Hyperion, Bukarest 1999. május 3-4. Interférences historiques, culturelles et littéraires entre la France et les pays d’Europe Centrale et orientale (XIXe et XXe siècles) című. konferencia Szófia, Bulgária 2000. július. Bukarest-Neptun Eminescu-konferencia, Bukarest-Brassó 2000. szeptember 22-23. La France, l’Europe et les Balkans crises historiques et témoignages littéraires c. konferencia, Párizs-Arras, Franciaország 2001. május 26-28. Relations franco-bulgares című konferencia, Szófia, Bulgária 2002. szeptember 19-24. Days and Nigths of Literature, Nemzetközi költészeti fesztivál, Mangalia, Románia 2003. május 8-9. Nagybányai „Universitatea Nord” irodalomelméleti konferencia; Nagybánya 2003. szeptember 3-5. A crise da poesia no Brasil, na Franca, na Europa e em outras latitudes, c. konferencia a Feira de Santana (Brazilia, Bahia) és a franciaországi Artois (Arras) Tudományegyetem szervezésében, Feira de Santana, Bahia, Brazília 2004. június 19-27. 18e Congrès Mondial CIEF; Table ronde: L'atelier d'écriture chez Dumitru Tsepeneag, Liège, Belgium 2005. május 11-15. Jules Verne dans les Carpates, Kolozsvár 2006. április 14-15. Nemzetközi frankofón konferencia: Dumitru Tsepeneag, Les Métamorphoses d’un créateur (écrivain, théoricien, traducteur), Dumitru Tsepeneag entre l’autobiographie et le fictif; Temesvár 2006. május 23-26. Avangarda Românească Simpozion internaţional, Bukarest 2006. szeptember. Days and Nigths of Literature, International Literary Festival, Constanţa-Mangalia-Neptun 2006. november 9-10. Noi studii ale avangardei, Kolozsvár 2008. március 17-18. Actualités de l’héritage des Lumières en Europe, Arras, Franciaország. 2008. május 20-25. Mátyás remembered by tradition, Budapest 2008. szeptember 16. Between Fiction and Reality. Dilemas of the Central European Writers, Central European Institute, Budapest 2008. október 10-12 Közép-európai és Észak-Európai román tanárok konferenciája, Varsó, Lengyelország 2013 l’Année 1913, Romainmôtier, Svájc
Főbb művei, publikációk
Könyvei
Román nyelvvizsga írásbeli feladatok alapfok, középfok, felsőfok, Budapest Palamart Kiadó, 2005, 1-194. Román nyelvtan, Budapest, Palamart Kiadó, 2007, 1-240. /Ingyen letölthető a www.palamart.hu-ról/ Román nyelvvizsga szóbeli és írásbeli feladatok alapfok, középfok, felsőfok II Budapest Palamart Kiadó, 2005, 1-186. /Ingyen letölthető a www.palamart.hu-ról, az új vizsgakövetelményekről szóló előszóval/ Vígjátéktól az avantgárdig, Budapest, Palamart Kiadó, 2010, 1-221. Drakula és a vámpírok, Budapest, Palamart Kiadó, 2010, 1-326. Cvadratura cercului, Bukarest, Editura Muzeul Literaturii Române, 2014, 1-154. https://palamart.hu/wp-content/uploads/2018/05/2012_Palamart_Farkas_J_Cvadratura_Cercului_literar_v4_FINAL.pdf Literatura română. Manual pentru clasa a 12-a, Budapest, Croatica, 2015, 1-212. /Ingyen letölthető a www.palamart.hu-ról/ Antologie de texte din literatura română, 9-12 /Florin Cioban, Farkas Jenő, Tibor Hergyán/ Budapest, Croatica, 2015, III. fej., 334-520 TOP 2000 Román-Magyar szótár. A 2000 legfontosabb román szó példamondatokkal, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2020, 1-178 ISSN 1787-7180 TOP 2000 Magyar-Román szótár. A 2000 legfontosabb magyar szó példamondatokkal, Budapest, Tinta Könyvkiadó, 2020, 1-176 ISSN 1787-7180 Fordításai magyarra Émile M. Cioran: Kalandozások, Budapest, Palamart Kiadó, 2004, 1-134. Michel Deguy: Párizsi spleen, Budapest, Palamart Kiadó, 2009, 1-70. Maurice Hennequin – Pierre Veber: Hasonmás hátonmás, Budapest, Palamart Kiadó, 2018, 1-164. Törvénytelen randevú címmel játszották magyarországi és erdélyi színházakban. Marc Delouze: Post-it (ál)haikuk A bezártság visszhangjai, Ford. Farkas Jenő, Zalán Tiborral együtt, Palamart Kiadó, 2022, 1-107. Ion Mureșan: Versek nehéz időkre, Zalán Tibor és Farkas Jenő fordításában, Palamart Kiadó, 2023, 1-136. Folytassa, Cicero! avagy Botrány a törvényszéken : zenés szatirikus érzékiség / Maurice Henneguin és Pierre Veber drámáját Farkas Jenő fordítása alapján átd. Horváth Illés és Horváth János Antal. (2018) OSZK MC. 229.379
Fordításai franciára
András Sütő: Une étoile au bûcher, (együtt Christian Doumet-val) – a Csillag a máglyán c. dráma fordítása, Budapest, Palamart Kiadó, 1999, 1-142. ; 2, kiadás. Tibor Zalán: Le chien aveuglé par la Lune (Marc Delouze-zal), Budapest, Palamart Kiadó, 2018, 1-143.
Tankönyvfordításai románra
Filla István: Istorie şi cunoştinţe sociale, Budapest, Tankönyvkiadó, 1983, 1-240. Filla István: Istorie şi cunoştinţe sociale, Caiet de lucrări pentru clasa a 5-a a şcolilor generale, Budapest, Tankönyvkiadó, 1983, 1-72. Rubovszky Péter: Istorie IV (aspecte ale istoriei secolului XX), I. köt., Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1994, 1-74. Salamon Konrád: Istorie, Liceu, anul 4, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995, 1-303 Helméczy Mátyás: Istorie 8, Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1996, 1-168. Rubovszky Péter: Istorie IV (aspecte ale istoriei secolului XX) II. köt. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1997, 1-78. Rubovszky Péter: Istorie II (Conspecte din istoria medie şi a epocii moderne timpurii), Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1998, 1-162
Egyéb fordításai
Ion Negoițescu: Erdély és Románia 1918-as egyesülése – mai szemmel, Hitel, 1989.14. sz. Ana Blandiana: Gyermekkeresztesek, Magyar napló 1990, 3. sz., 8 Ionesco, Eugène: A múltam elhagyott: Ionesco utolsó írása, Hitel. 1994, 7. sz. 81-82 Eugène Ionesco: Portrévázlat Caragialéról, Polisz, 1994, 13. sz. 72-74 Ilie Constatin: Három vers, Nagyvilág, 1996, 7-8, sz., 474-477 Geo Şerban: "Mi nem gondolkozunk, mi dolgozunk", Nagyvilág, 1996, 1-2. sz. Gabriela Melinescu: Április, 1999, Parnasszus, 1. sz. 31 Gabriela Melinescu: El az útból! 1999, Parnasszus, 1. sz. (1999), 32 Gabriela Melinescu: A koromsötét hajú, élesfogú lány, 1999, Parnasszus . 1. sz. 30 Gabriela Melinescu: Magamra hagyjatok! Parnasszus, 1999, 1. sz., 30 Gabriela Melinescu: Padok, Parnasszus, 1999, 1. sz., 29 Gabriela Melinescu: Tizenhat ébenszemű esztendő, Parnasszus, 1999, 1. sz. 28 Nagy Gáspár: Vis la automat, (poezia Automata-álom), Bukarest, România literară, 1999, 41.sz. 23 Grigore Gafencu utolsó üzenete az országhoz, Napút, 2001, 8. sz. 88-90 Gabriela Melinescu : Hősök emlékműve, Parnasszus, 2005, 2.sz., 27.o Ruxandra Novac : Végre együtt, Parnasszus, 2005, 2.sz., 28 Émile Cioran: Az én országom, Nagyvilág, 2004. 4. sz. 336-339; Nagyvilág, 2012, 494-497 Csiki László, Adaptare sau traducere? Observator cultural, 2007, 7. sz. Péntek János: O gramatică românească în limba maghiară pentru maghiari, Bucureștiul Cultural, 2008, 2. sz. Michel Deguy: Párizsi spleen, Nagyvilág 2008, 1-2. sz., 66-79. Takács Ferenc: Grădina vecinului, Observator cultural, 2008, július Livius Ciorcârlie: Cioran füzetei, Nagyvilág, 2012, 4. sz. Ion Mureșan: Versek Parnasszus, 2016, 1. sz., Tavasz Marc Delouze Zalán Tibor Danielle Loisel Nayg István: La main des mots griffant la nuit/A szavak keze éjjel karcolja jeleit; Érzékek irodalma (öt nap-pont) (le cinq points du jours) Traduction Farkas Jenő avec les poètes Éditions Signum; 2020 Ping-pong: un poète hongrois Tibor Zalan. Quelques moments qui n’en finissent pas In: Poésie & Mondes poétiques (Fordítás Marc Delouze-zal együtt) Marc Delouze, Post-it , Farkas Jenő (együtt Zalán Tiborral), Parnasszus, 2021, 2. szám ISSN 1219-3275 Békés Márton, Gramsci – dinspre dreapta, Traducere de Farkas Jenő, in ARCA Revistă de literatură, eseu, arte vizuale, muzică, nr 3, 2021, Arad https://www.academia.edu/51816483/Gramsci_dinspre_dreapta Ion Muresan, Párbeszéd az ördöggel, Farkas Jenő (együtt Zalán Tiborral), Helikon, 2022. 4. szám, ISSN 1220-6288 Tibor Zalán, Danielle Loisel: Sonnet de la pleine lune/Telihold szonett, Éditions MAGNUM, Párizs, 2022
Palamart Kiadó