A német külső adósságokról szóló londoni megállapodás, más néven a londoni adósságegyezmény (németül: Londoner Schuldenabkommen) adósságcsökkentő szerződés volt a Német Szövetségi Köztársaság és a hitelező nemzetek között. A megállapodást 1953. február 27-én Londonban írták alá, és 1953. szeptember 16-án lépett hatályba.
Áttekintés A német külföldi adósságokról szóló konferenciát (más néven a London Adósságkonferencia) 1952. február 28. és 1952. augusztus 28. között tartották. A konferencián megkötött megállapodást 1953. február 27-én Londonban írták alá. Az Egyesült Államok, Franciaország és az Egyesült Királyság 1953. szeptember 16-án ratifikálta a megállapodást.
A londoni adósságmegállapodás számos különféle típusú német adósságra terjedt ki a második világháború előtti és utáni időszakból. Néhányuk közvetlenül a kárpótlási rendszer finanszírozására tett erőfeszítések eredményeként merült fel, míg mások a kiterjedt hitelezéseket tükrözik, főként az amerikai befektetők által a német cégek és kormányok számára. A Nyugat-Németországon kívül részt vevő felek között volt Ausztrália,"Agreement on German External Debts. ATS 17 of 1954." Australasian Legal Information Institute, Australian Treaty Series. Retrieved on 15 April 2017 Belgium, Kanada, Dánia, Franciaország, Nagy-Britannia, Görögország, Irán, Írország, Olaszország, Liechtenstein, Luxemburg, Norvégia, Pakisztán, Spanyolország, Svédország, Svájc, Dél-Afrika, az Egyesült Államok, Jugoszlávia és más országok. A keleti blokk államai nem vettek részt.
A tárgyalás alatt álló teljes összeg 16 milliárd márka adósságot jelentett az I. világháború utáni Versailles-i szerződésből, amelyet az 1930-as években nem fizettek ki, de amelyet Németország úgy döntött, hogy visszafizet hírnevének helyreállítása érdekében. Ezzel a pénzzel az Egyesült Államok, Franciaország és Nagy-Britannia kormányainak és magánbankjainak tartoztak. További 16 milliárd márka az Egyesült Államok háború utáni hiteleit képviselte. A londoni megállapodás értelmében a visszafizetendő összeget 50%-kal kb. 15 milliárd márkára csökkentették és 30 évre kinyújtották.Ez így a gyorsan növekvő német gazdaságra elenyésző hatással volt. A megállapodás fontos feltétele volt az, hogy a visszafizetések csak akkor voltak esedékesek, amint Nyugat-Németországban kereskedelmi többlet alakult ki, és az, hogy a visszafizetések az exportbevételek 3%-ára korlátozódtak. Ez erőteljesen ösztönözte a hitelezőket a német áruk behozatalára, és elősegítette az újjáépítést.
A megállapodás egy része a Németország újraegyesítését követően fizetendő tartozásokra vonatkozott . Sok évtizeden keresztül valószínűtlen volt, hogy ez megvalósul, de 1990-ben esedékessé vált a Deutsche Mark 239,4 millió halasztott kamat. Ezeket a követeléseket a "Fundierungsschuldverschreibungen" (hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok finanszírozása) útján fizettették vissza 20 éves futamidővel. 2010. október 3-án teljesítették ezeket a kötvényeket, 69,9 millió euró összegben. Ez volt a a két világháborúból származó tartozások utolsó német törlesztése.
Hatás A megállapodás jelentősen hozzájárult a háború utáni német gazdaság növekedéséhez és Németország mint világgazdasági hatalom újjáéledéséhez. Az európai áttekintés a gazdasági történelemről szóló 2018. évi tanulmány kimutatta, hogy a londoni megállapodás "három fő módon ösztönözte a gazdasági növekedést: fiskális teret teremtett az állami beruházásokhoz; csökkentette a hitelfelvétel költségeit és stabilizálta az inflációt". Ez tette lehetővé Németország számára, hogy belépjen olyan nemzetközi gazdasági intézményekbe, mint a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap
Jegyzetek
Fordítás
Irodalom
További információk A szerződés szövege Éric Toussaint, a Marshall-terv és a német adósságról szóló adósságmegállapodás Timothy W. Guinnane, pénzügyi vergangenheitsbewältigung : Az 1953. évi londoni adósságmegállapodás
Kapcsolódó szócikk Marshall-terv
Kategória:1953 Kategória:Németország gazdasága Kategória:Nemzetközi szerződések