Primo Levi (Torino, 1919. július 31. – Torino, 1987. április 11.) olasz író, partizán, kémikus, holokauszt-túlélő.
Élete Ifjúsága
Levi 1919-ben született Torinóban, a Corso Re Umberto 75. szám alatt. Felvilágosult, emancipált zsidó család sarja volt. Apja, Cesare Luzzati a Ganz vállalatok munkatársaként sok időt töltött Magyarországon, a cég központjában. Cesare szenvedélyes olvasó volt, aki autodidakta módon képezte magát. Levi édesanyja, Ester (vagy ahogy mindenki hívta: Rina) tanult hölgy volt, aki az Istituto Maria Letizia iskolában tanult. Ő is szenvedélyes olvasó volt, zongorán játszott, valamint folyékonyan beszélte a francia nyelvet. Rina és Cesare házasságát Rina apja szervezte meg. Az esküvőjük napján az apa nekik adta a lakást, amelyben született, s ahol Primo Levi szinte egész életét töltötte. 1921-ben született meg Levi húga, Anna Maria, aki egész életében nagyon közel állt hozzá. 1925-ben íratták be a Felice Rignon elemi iskolába. Vékony, érzékeny gyermek volt, félénk kisfiú, aki csúnyának hitte magát. Társai közül kiemelkedett intellektuális képességeivel. Az iskola fennmaradt dokumentumaiból kiderül, hogy hosszabb időszakokat otthon töltött, ekkor magántanárok tanították, először Emilia Glauda, később Marisa Zini, a filozófus Zino Zini lánya. A nyarakat anyjával Torinótól délre, egy farmon töltötte, amelyet Rina bérelt. Apja a városban maradt, egyrészt mert nem kedvelte a vidéki életet, másrészt mert hűtlen volt feleségéhez. bélyeg|bal|250px|A gyermek Primo Levi testvérével, Anna Mariával
1930 szeptemberében a Massimo d'Azeglio gimnázium tanulója lett, egy évvel fiatalabban, mint az intézmény felvételi szabályzatában előírt kor. Az osztályban ő volt a legfiatalabb és a legokosabb, valamint az egyetlen zsidó. Ezen okok miatt osztálytársai kiközösítették. 1932 augusztusában, két évi, a torinói tóraiskolában való tanulás után a helyi zsinagógában bar-micvója volt. 1933-ban, ahogy azt az összes olasz iskolástól elvárták ő is csatlakozott az Avanguardistihez, a fiatal fasiszták szervezetéhez. A fegyveres kiképzést úgy kerülte el, hogy a sí-különítményhez csatlakozott, s minden szombatot a várost övező lejtőkön töltött. Fiatal fiúként több, főleg mellkasi fertőzésen esett át, ennek ellenére szívesen vett részt ezeken a programokon. Tizenéves korában néhány barátjával együtt be-beszökött egy használaton kívüli sportcsarnokba, ahol atlétikai versenyeket tartottak.
1937-ben a hadügyminisztériumba idézték azzal a váddal, hogy nem tett eleget az Olasz Hadiflotta behívóparancsának – mindezt egy nappal a záróvizsgája előtt, melyen Olaszországnak a spanyol polgárháborúban való részvételéről írt volna, Thuküdidészt választva mottóul: „Legnagyobb érdemünk, hogy a legbátrabbak vagyunk”. Zaklatott és rémült volt a vád miatt, ezért – életében először – elbukott a vizsgán. Apjának végül sikerült őt a haditengerészettől megszabadítania azon a módon, hogy elintézte felvételét a fasiszta milíciába (Milizia Volontaria per la Sicurezza Nazionale). E szervezet tagja volt egészen első egyetemi évéig, egész addig, amíg az itáliai zsidótörvények hatására, 1938-ban ki nem zárták. Levi később ezeket az eseményeket a Fra Diavolo on the Po című elbeszélésében írta meg.Sam Magavern kötete a Google Books-on Ezután átdolgozta, s végül sikerrel letette záróvizsgáját, majd októberben jelentkezett a Torinói Egyetem kémiaszakára. Nyolcvanan próbáltak felvételt nyerni e szakra, Levi három hónapot töltött kemény tanulással, majd februárban a kollokvium után egyike lett azon húsz jelentkezőnek, akit végül felvettek.
A liberális időszakban, az olasz fasizmus kezdeti időszakában a zsidók sok fontos posztot tölthettek be az irodalomban, a tudományban és a politikában is. 1929-ben Mussolini aláírta a katolikus egyházzal a lateráni egyezményt, amely a katolikus vallást tette államvallássá, engedélyezte az egyház egyre nagyobb térfoglalását az oktatásban és a közéletben, s a többi vallást „elfogadott kultusszá” minősítette. 1936-ban az abesszíniai háború s az a rendszer, amelyet „olasz gyarmati birodalom”-nak hívtak, ismét előtérbe helyezte a faji kérdést. Ezen események, valamint Olaszország 1940-es szövetsége Hitler Németországával radikálisan megváltoztatta az olasz zsidók helyzetét.
1938 júliusában ismert olasz tudósok egy csoportja közzétette a Manifesto della razza című írást, faji és antiszemita, régi és modern forrásokból származó teóriák keverékét. Ez az irat szolgált alapul az októberben elfogadott olasz faji törvények számára, amelyek alapján az olasz zsidók elvesztették alapvető polgári jogaikat, közhivatalokban betöltött állásukat s a vagyonukat. Könyveiket betiltották, zsidó szerzők nem publikálhattak többé olyan sajtótermékekben, amelyek árja tulajdonban voltak. Azon zsidó egyetemi tanulók, akik már egy oktatási intézmény hallgatói voltak, befejezhették tanulmányaikat, de újabbakat az egyetemek már nem vehettek fel. Levi egy évvel korábban érettségizett, így diplomát tudott szerezni.
1939-ben hegymászással kezdett foglalkozni. Barátja, Sandro Delmastro tanította meg a hegymászás technikájára, ketten sok hétvégét töltöttek együtt a Torino környéki hegyekben. A fizikai erőfeszítés, a veszély és az állandó harc az elemekkel segített neki kiadni magából frusztrációit, ahogy ezt az Il sistema periodico című, 1975-ben megjelent kötete Vas című fejezetében írta. 1940 júniusában Olaszország Németország szövetségeseként hadat üzent Nagy-Britanniának és Franciaországnak, az első szövetséges légitámadás két nappal később érte a várost. Levi a légitámadások alatt is folytatta tanulmányait. Családját újabb csapás érte: apja vastagbélrák miatt ágyhoz kötött beteg lett.
Diplomától a holokausztig
Az új faji törvények, s az egyre erősebb fasizmus miatt Levi nagyon nehezen talált szupervízort diplomamunkájához, amelyet a Walden-féle inverzióból, a szénatom aszimmetriájából írt. Végül Niccolò Dallaporta segítségével 1941-ben diplomázott le, a zsidótörvények azonban megakadályozták abban, hogy végzettségéhez illő állást szerezzen. 1941 decemberében végül titokban kezdett dolgozni egy azbesztbányában Balangero városban. Munkája célja nikkel kivonása volt a bánya meddőjéből, Levi ezt a munkát nagy örömmel kezdte végezni. Megértette, hogy ha sikerrel jár, akkor ezzel a német hadigépezetet fogja segíteni, amely állandó nikkelhiánytól szenvedett. A munka megkövetelte Levitől, hogy álnéven, hamis papírokkal dolgozzon. 1942 márciusában, miközben ő a bányában dolgozott, apja meghalt. Levi júniusban felhagyott a bányában végzett munkájával, s Milánóban kezdett dolgozni, a svájci székhelyű A Wander cégnél, amely cukorbetegség elleni, növényekből kivont hatóanyagokkal kísérletezett. Azért vállalta el ezt a munkát, mert – mivel svájci volt a cég – megkerülhette a faji törvényeket. Hamar kiderült, hogy a kísérletek sikertelenek, de ezt senkinek sem állt érdekében kimondani.
1943 júliusában III. Viktor Emánuel olasz király megfosztotta hatalmától Mussolinit, s új kormányt nevezett ki Pietro Badoglio marsall vezetésével. Olaszország szeptember 3-án fegyverszünetet kötött a szövetséges hatalmakkal, erre válaszul német csapatok szállták meg Észak- és Közép-Olaszországot, kiszabadítva a bebörtönzött Mussolinit, kinevezve az Olasz Szociális Köztársaság (valójában német bábállam) vezetőjévé. Levi visszatért Torinóba, hogy megkeresse anyját s nővérét, akik a La Saccarelló-i hétvégi házukba menekültek. Mindhárman Saint-Vincentbe mentek, ahol elrejtőztek. Üldözött, a kormány által internált zsidókként Amay hegyoldalán Col de Joux felé menekültek. Amay a szökött rabok s a németek elől menekülők egyik útvonala volt.
Az olasz ellenállási mozgalom egyre komolyabb tevékenységet fejtett ki a németek által megszállt területeken. Levi és néhány bajtársa eljutott az Alpok lábához, s 1943 októberében partizáncsapatot alapítottak abban a reményben, hogy sikerül kapcsolatba kerülniük a Giustizia e Libertà mozgalommal. Mivel nem rendelkeztek megfelelő kiképzéssel egy ilyen vállalkozáshoz, Levit és csapatát december 13-án elfogta a fasiszta milícia. Amikor közölték velük, hogy agyonlövik őket partizántevékenység miatt, Levi bevallotta, hogy zsidó. A Modena melletti Fossoli internálótáborába került, ahol amíg a tábor olasz fennhatóság alatt volt, nem esett bántódása.
Auschwitz bélyeg|Az IG Farben gyára Monowitzban bélyeg|A monowitzi koncentrációs tábor és a Buna Werke Fossolit elfoglalták a nácik, akik azonnal elkezdték a tábor zsidó lakóinak deportálását a kelet-európai koncentrációs táborokba. A második, tizenkét marhavagonból álló transzport 1944. február 21. indult Levivel és társaival Monowitz, az auschwitzi koncentrációs tábor egyik főtábora felé. Levi (fogolyszáma 174517) tizenegy hónapot töltött itt, amíg a szovjet hadsereg 1945. január 18-án fel nem szabadította a tábort. A transzportjában utazó 650 olasz zsidóból mindössze tizenketten élték túl a viszontagságokat. A táborba érkező új fogoly várható élettartama mindössze három-négy hónap volt.
Levi tudott valamennyire németül, mivel olvasott e nyelven írott kémiai publikációkat. Arra törekedett, hogy minél gyorsabban beilleszkedjen a tábor életébe anélkül, hogy magára vonná a privilegizált fogvatartottak figyelmét. Kenyérrel fizetett egy régebben érkezett, tapasztaltabb olasz fogolynak német nyelvleckékért és az auschwitzi túléléshez szükséges információkért. Minden nap egy kicsempészett levesadagot kapott Lorenzo Perronétól, egy civil kőművestől, aki kényszermunkás volt a táborban. Szakképzettsége végül hasznosnak bizonyult: 1944 novemberének közepén mint asszisztens tevékenykedett az IG Farben Buna Werke laboratóriumában Auschwitzban, amely szintetikus gumit akart előállítani. Azzal, hogy nem kellett kemény fizikai munkát végeznie a kinti fagyban, jelentősen megnövekedtek túlélési esélyei. A laboratóriumból, ahol dolgozott, különböző nyersanyagokat csempészett ki, ezt élelemre cserélte. Röviddel a tábor felszabadítása előtt skarlátot kapott, s a tábor kórházába került. 1945. január 18. hajnalán az SS a szovjet csapatok közeledése miatt kiürítette a tábort, a súlyos betegek kivételével az összes foglyot egy, a frontvonaltól távolabbi helyre terelve. Ezt a halálmenetet a foglyok legtöbbje nem élte túl, Levit a betegsége megkímélte ettől a sorstól. Annak ellenére, hogy január 27-én szabadon engedték, Levi csak október 19-én ért vissza Torinóba. Miután bizonyos időt szovjet táborban töltött, volt koncentrációs tábori foglyok közt, megkezdte hosszú és fáradságos utazását haza. Útitársai olyan olasz volt hadifoglyok voltak, akik az Olasz Hadsereg katonáiként estek fogságba a Szovjetunióban. Hazaútja Lengyelországon, Fehéroroszországon, Ukrajnán, Románián, Magyarországon, Ausztrián és Németországon át vezetett. Későbbi munkáiban megjegyzi, hogy ebben az időszakban millió és millió hazafelé tartó ember töltötte meg az utakat és a vasutakat Európa-szerte.
Írói karrierje
1946–1960
Levi csaknem felismerhetetlen volt, amikor hazatért. Arcát eltorzította az éhezési ödéma, ápolatlan volt, és egy régi szovjet egyenruhát viselt. A következő néhány hónapban megerősödött, újra felvette a kapcsolatot a holokausztot túlélt családtagjaival és barátaival, majd munkát keresett. Pszichés traumától szenvedett, amelyet a koncentrációs táborban szerzett. Torinóban nem lelt munkahelyre, ezért megpróbált munkát találni Milánóban. Sokat utazott vonaton, itt kezdett útitársainak mesélni az Auschwitzban átélt szenvedésről. Az 1946-os zsidó újévi ünnepségen megismerkedett Lucia Morpurgóval, aki felajánlotta, hogy megtanítja táncolni. Levi beleszeretett a nőbe. Ezidőtájt kezdett költeményeket írni auschwitzi élményeiről.