Horváth Sándor (Nagyatád, 1884. augusztus 6. – Székesfehérvár, 1956. március 4.) dominikánus szerzetes.
Élete Földműves családban született. A keresztségben az Imre nevet kapta. Fiatalon belépett a cisztercita rendbe, onnan azonban gyenge egészsége miatt el kellett jönnie (a századfordulón a renden belül megindult reformmozgalom rendkívül megszigorította a szerzetesi aszkézis követelményeit).
1903-ban Szabó Szádok tartományi főnök felvette a domonkos rendbe. Itt kapta rendi névként a Sándort. Az osztrák–magyar rendtartomány novíciusi és tanulmányi háza ekkor Grazban volt. Ide került Horváth Sándor is. Közben tüdőbetegsége kiújult, ezért a rend a dél-tiroli Meránba küldte gyógykezelésre.
Onnan visszatérve folytatta tanulmányait Grazban. Leo Michelnél hallgatta az ismeretelméletet, és került közel Immanuel Kant bölcseletéhez. Már ekkor kibontakoztak előtte a tomista és kantiánus ismeretelmélet jellegzetes vonásai, amelyek tudományos szintézisének alapjait szolgáltatták. 1909-ben szentelték pappá.
Ezután két évet Svájcban töltött a domonkosok világhírű Freiburgi Egyetemén. Itt szerezte meg a bölcseleti doktorátust, amelyhez később a teológiai "magiszter" cím járult. Vendégtanár volt Chieriben, Kölnben, ahol professzori meghívást is kapott. Ezt egészségi állapota miatt akkor nem tudta elfogadni. 1928-1930-ig a római Collegio Angelieón ny.r. tanár. 1930-tól Freiburgban a Summa Theologiae dogmatikai részeit értelmezte; szerkesztette a Divus Thomas bölcseleti és teológiai folyóiratot.
Horváth Sándor nem írt összefüggő magyarázatot a Summa Theologiae-hez. Éveken át értelmezte az egyetemi és főiskolai katedrákon a Summa-t, de előadásaiból csak az maradt meg, amit a tanítványok feljegyeztek. Adott ki Rómában (1929-30-ban) néhány "jegyzetet" a vallásosság erényéről, az akaratról, az erkölcsi rendről, de ezek nem a szöveget követik, hanem szempontokat nyújtanak a Szent Tamás-i gondolat megértéséhez.
A magyar rendtartomány felállításakor, 1938-ban hazasietett, hogy a rend főiskolájának rektori tisztét ellássa. Innen hívta meg 1942-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem Hittudományi Kara az alapvető hittan tanszékére. Örömmel vállalta a megbízást, ahol felkészültségének és képességeinek megfelelő működési terület várt reá. Az 1947/48. évben a kar dékánja volt.
1948-ban egyik órájáról "hivatalos üzenettel" kihívták - és az egyetemről elbocsátották. Életét a székesfehérvári papi otthonban fejezte be 1956 tavaszán.
Fontosabb művei Metaphysik der Relationen (1914) A fizikai és pszichikai világ egymásrahatása (1914) Eigentumsrecht nach dem hl. Thomas von Aquin (1929) A természetjog rendező szerepe (1941) Aquinói Szent Tamás világnézete (1924) De virtute religionis (1929) De voluntate humane (1930) La sintesi scientifica di San Tomaso d’Aquino (1932) De moralitate (1939) Der thomistische Gottesbegriff (1941) Hitvédelmi tanulmányok (1943) Örök eszmék és eszmei magvak Szent Tamásnál (1944) Synthesis Theologiae Fundamentalis (1948) Tractatus Philosophici Aristotelico-Thomastici (1949)
Jegyzetek
Kategória:Domonkos-rendi szerzetesek Kategória:Nagyatádiak Kategória:Magyar teológusok Kategória:1884-ben született személyek Kategória:1956-ban elhunyt személyek