Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Kollégium Orosháza egyik gimnáziuma, a környék egyik legnevesebb középiskolája.

Története A Gimnáziumi Előkészítő Tanfolyam első tanéve 1933-ban az akkori Vásárhelyi Pál (ma Szabó Dezső) utcában indult 4 tanteremmel, 27 diákkal és 7 tanárral. Ez az év tekinthető a gimnázium alapítási időpontjának. A második tanévet már a Pacsirta utcában kezdték, immár 6 tanteremmel, 110 diákkal és 10 tanárral. Első vezetői Musulin Béla, okleveles gimnáziumi tanár és Péterfia Zoltán voltak. A harmadik és negyedik tanév már két épületben működött: az új épület a Vági-féle házban (Bajcsy-Zsilinszky utca) nyitotta meg kapuit. Az első érettségiző évfolyam a szarvasi Vajda Péter Gimnázium tanári előtt tették le a vizsgát.

1937-ben a magángimnázium beolvadt az evangélikus gimnáziumba. Első igazgatója dr. Benkő István lett. 1948-ban államosították és létrejött az állami általános gimnázium, mely Táncsics Mihály nevét vette fel. 1949-ben alakultak ki elhelyezési gondok, ekkor ideiglenes megoldásként az I. Számú Általános Iskolában kaptak helyet a diákok. 1951 és 1955 között épült fel a gimnázium mai épülete, Darvas József miniszter közbenjárásával. Az 1960-as években a képzés szakközépiskolai osztályokkal bővült, mely 2017-ben szűnt meg. (Az iskola azonban még megtartotta a szakgimnázium szót a nevében egészen 2020-ig.) A 2000-es évek elejére az iskola a térség oktatási központjává vált. A tanulólétszám meghaladta az 1000 főt, a tanári kar pedig a 70-et. Szükségessé vált az épület rekonstrukciója és bővítése: 2005 és 2007 között felépült az Új szárny, valamint teljes kőrűen felújították a régi épületet.

A gimnázium azóta elnyerte az Oktatási Hivatal Bázisintézménye, illetve a Szegedi Tudományegyetem Rezidensközpontja címeket.

A középfokú oktatás mellett ECDL informatika vizsgahely,https://njszt.hu/hu/vkp/oroshazi-tancsics-mihaly-gimnazium-szakgimnazium-es-kollegium valamint DSDhttps://www.pasch-net.de/de/par/spo/eur/ung/3312627.html (német) és LanguageCerthttps://languagecert.hu/vizsgahelyeink (angol) nyelvvizsgahelyek is működnek az iskolában.

Igazgatói Musulin Béla (1933–1937) Dr. Benkő István (1937–1941) Csizmadia György (1941–1953) Juhász Antal (1953–1957) Keller József (1957–1986) Fülöp Béla (1986–1996) Dr. Blahó János (1996–2022) Árusné Erős Krisztina (2022–)

Híres diákjai Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium híres diákjai ábécé-sorrendben. A vastagon szedettek részesültek az iskola által az öregdiákoknak adható legrangosabb elismerésében, a Primus inter Pares díjban.

Galéria

Jegyzetek

További információk

Kategória:Békés megye középiskolái Kategória:Orosháza Kategória:Az 1930-as években alapított oktatási intézmények