Szentkirályi Alexandra Éva (férjezett nevén Szalay-Bobrovniczky, Budapest, 1987. november 11. –) magyar jogász, politikus. 2014 és 2019 között Budapest főpolgármester-helyettese, 2020-tól 2024-ig a hazai kommunikációért és az országmárka kialakításáért felelős kormánybiztos, kormányszóvivő. A 2024-es budapesti önkormányzati választásokon visszalépéséig a Fidesz–KDNP főpolgármester-jelöltje. 2024-től a Fidesz budapesti elnöke. 2026-tól országgyűlési képviselő.

A közéletben 2019-ig asszonynevét (Szalay-Bobrovniczky Alexandra) használta.

Élete, pályafutása

Jogi diplomáját a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán szerezte. Pályafutását a Fidelitasban kezdte.

2007–2010 között a Fidelitas budavári csoportelnöke volt, 2009-től egy évig a Nézőpont Intézet munkatársa, ugyanebben az időben a Budapesti Értéktőzsde vendor kapcsolatokért felelős munkatársa. 2011-től a Design Terminal tanácsadó testületi tagja, 2010 és 2014 között képviselő volt a Fővárosi Önkormányzat Fidesz–KDNP frakciójában. 2012-től a Magyar Labdarúgó-szövetség budapesti igazgatósági tagja (BLSZ), 2011-től 2014-ig a BKK Közút Zrt. felügyelőbizottságának elnöke, 2010–2012 között a Budapesti Dísz- és Közvilágítási Kft., 2010 és 2012 között a Fővárosi Közterületfenntartó Zrt. felügyelőbizottsági tagja volt.

2014-ben részt vett Tarlós István főpolgármester-jelölti kampányában, majd november hetedikétől 2019-ig Budapest humán ügyekért felelős főpolgármester-helyettese volt, azaz a kulturális, oktatási, szociál- és ifjúságpolitikai, sport-, környezetvédelmi, turisztikai és arculati feladatokat felügyelte.

Orbán Viktor 2020. január 1-étől 2021. december 31-ig Hollik István utódjaként a hazai kommunikációért felelős kormánybiztossá nevezte ki.

Főpolgármester-jelöltként A 2024-es önkormányzati választáson főpolgármester-jelöltként indult a Fidesz–KDNP színeiben. Noha a kampány során többször egyértelműen kijelentette, hogy nem tervez visszalépni és ezt a Fidesz sajtóosztálya „hírlapi kacsának” minősítette, két nappal a választás előtt, június 7-én bejelentette, hogy visszalép Vitézy Dávid javára, és a Fidesz-KDNP fővárosi listájának vezetőjeként folytatta a kampányt. A főpolgármester-jelölti kampányának csak az online jelenléte legalább 104 millió forintba került.Csak Facebookon 100 millió forintnál is többe került a most visszalépett Szentkirályi Alexandra kampánya Kreatív Online, 2024. június 7. A visszalépés miatt 1 millió 364 ezer szavazólapon kellett áthúzni Szentkirályi nevét.1 millió 364 ezer szavazólapon húzzák át Szentkirályi Alexandra nevét 24.hu, 2024. június 7.

2024. szeptember 25-én átvette a fővárosi listás képviselői mandátumát.

2026-os választás A 2026-os országgyűlési választásokon nem indult egyéni választókerületben. A Fidesz–KDNP választási stratégiája alapján ő a kampány egyik központi arca volt, de egyéni jelöltként nem mérettette meg magát; helyette a Fidesz országos listáján szerepelt. Így szerzett mandátumot, így országgyűlési képviselő lett.

Családja, magánélete Férje Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt honvédelmi miniszter, volt londoni nagykövet, a Századvég tulajdonosa.

Angol és német középfokú nyelvvizsgája van.

Kritika A legélesebb kritika szerint nem önálló politikai szereplő, hanem csupán a központi pártstratégia eszköze. Amikor Budapest főpolgármesteri székéért indult, hónapokig kampányolt „Gyurcsány és Karácsony” ellen, az utolsó pillanatban (két nappal a választás előtt) visszalépett Vitézy Dávid javára. Kritikusai szerint ez a választók becsapása volt, és bebizonyította, hogy nincs valódi súlya.

Sokan róják fel neki, hogy Budapest valódi problémáiról (közlekedés, lakhatás, közművek) ritkán beszél konkrétumokban, ehelyett politikai szlogeneket használ. A 2024-es kampányban szinte minden megszólalása a „Stop Gyurcsány” narratívára épült, elkerülve a szakmai vitákat (nem ment el a főpolgármester-jelölti vitákra sem).

Kormányszóvivői múltja miatt gyakran vádolják azzal, hogy nem tájékoztat, hanem csak a kormányzati propagandát közvetíti kritikátlanul. A közösségi médiás jelenlétét (TikTok-videók, rövid videók) és egyéb megnyilvánulásait sokan tartják komolytalannak vagy manipulatívnak, amely a politikai tartalom helyett csak a hangulatkeltésre épít.

Források

Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Budapest főpolgármester-helyettesei Kategória:Magyar nők a politikában Kategória:Magyar kormányszóvivők Kategória:Fidesz-tagok Kategória:Élő személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (Fidesz) Kategória:Országgyűlési képviselők (2026–2030)