400px|bélyegkép|jobb|Egy lehetséges Linné-féle virágóra vázlatos rajza
Linné virágórája Carl von Linné (1707–1778) svéd botanikus által, a különböző növények virágainak nyílási és csukódási idejének felhasználásával megalkotott hipotetikus óra, amelyet Linné 1745-ban Uppsalában meg is valósított.
Története 180px|bélyegkép|bal|A Philosophia Botanica 1783-as kiadásának címlapja
Linnét 1741-ben nevezték ki az Uppsalai Egyetem orvosprofesszorának, és evvel együtt az egyetem botanikus kertjéért is felelős lett. Ezt kihasználva az 1740-es években széles körű megfigyeléseket végzett avval kapcsolatban, hogy a növények napi ritmusa (cirkadián ritmusa) hogyan alakul az évszakok váltakozása szerint. Linné önéletrajzi jegyzetei szerint a virágóra gondolata 1748-ban fogalmazódott meg benne, a virágóra elnevezést és az óra elméleti alapjait pedig az 1751-ben kiadott Philosophia Botanica (A botanika filozófiája) című monográfiájában adta közre, amelyben az egyik fejezet a Horologium Florae, vagyis a Virágóra címet viseli, ebben a részben 43 növény napi virágzási idejét sorolja fel.
Működési elve
A virágóra működési elve, hogy egy adott (kör alakú) területet tizenkét egyenlő részre osztva, az egyes cikkelyekbe úgy helyezzük el a fajok egyedeit, mintha egy óra számlapján lennének, minden cikkely egy adott órát képvisel, a virágok nyitódása és csukódása pedig megmutatja az időt.
A virágok nyílásában és záródásában meglévő különbségek abból adódnak, hogy az egyes fajokat más-más élőlények porozzák be. A leggyakoribb beporzók a rovarok, amelyek között találhatunk nappali (diurnalitás) és éjjeli életmódúakat (nokturnalitás) is. Előbbiek közé főleg rovarok (Insecta) tartoznak, például a méhek (Apoidea), lepkék (Lepidoptera) egy része, hangyák (Hymenoptera) és a legyek (Diptera); de ide tartoznak a madarak (Aves) is. Az éjjeli életmód védelmet ad számos ragadozóval és a nap szárító hatásával szemben, így éjjeli beporzást végeznek az éjjeli lepkék és bizonyos csigafajokAlternatív beporzási stratégia vagy városi legenda? is.
Megvalósítás
Megfigyeléseire alapozva Linné 1745-ben az Uppsalai Egyetem botanikus kertjében épített egy virágórát.A virágóra (Gardena.hu) A 19. század első felében több botanikus kertben is megpróbáltak virágórát építeni, de nem jártak sikerrel, mivel Linné megfigyelései csak Uppsalában, tehát a 60. szélességi körnél voltak igazak, ezen a területen a Föld tengelyferdesége miatt a nyári nappalok igen hosszúak, míg az éjszakák igen rövidek.
A kivitelezést szintén nehezíti, hogy a növények nem csak a nappali fényre reagálnak, hanem az időjárás tényezőire is, mint például a hőmérséklet, páratartalom vagy a szél. Ismert például, hogy a körömvirág (Calendula officinalis), a százszorszép (Bellis perennis), a martilapu (Tussilago farfara) vagy a gyermekláncfű (Taraxacum officinale) virágai borús időben később nyílnak vagy egész nap zárva maradnak, a háromszínű árvácska (Viola tricolor) virágai pedig hideg időben lehajlanak.Növényi meteorológia
Virágok nyílása és záródása Linné táblázataLinné eredeti listája a Philosophia Botanica 335. oldala alapján.
Botanikai név Általános név Nyílás ideje Csukódás ideje Tragopogon pratensis Réti bakszakáll 3 – Leontodon hispidus Közönséges oroszlánfog 4 – Helminthotheca echioides – 4–5 – Cichorium intybus Mezei katáng 4–5 – Crepis tectorum Hamvas zörgőfű 4–5 – Reichardia tingitana – 6 10 Sonchus oleraceus Szelíd csorbóka 5 24 Taraxacum officinale Gyermekláncfű 5 8–9 Crepis alpina – 5 11 Tragopogon hybridus Bakszakáll 5 11 Rhagadiolus edulis – 5 10 Lapsana chondrilloides – 5 – Convolvulus tricolor Háromszínű szulák avagy törpe hajnalka 5 – Hypochaeris maculata Foltos véreslapu 6 16–17 Hieracium umbellatum Ernyős hölgymál 6 17 Hieracium murorum Erdei hölgymál 6 14 Crepis rubra – 6 13–14 Sonchus arvensis Szelíd csorbóka 6 – Sonchus palustris Mocsári csorbóka 7 14 Leontodon autumnale Őszi oroszlánfog 7 15 Hieracium sabaudum Olasz hölgymál 7 13–14 Cicerbita alpina – 7 24 Lactuca sativa Kerti saláta 7 10 Calendula pluvialis – 7 15–16 Nymphaea alba Fehér tündérrózsa 7 17 Anthericum ramosum Ágas homokliliom 7 – Hypochaeris achyrophorus – 7–8 14 Hedypnois rhagadioloides – 7–8 14 Trichodiadema babrata – 7–8 14 Hieracium pilosella Ezüstös hölgymál 8 – Anagallis arvensis Mezei tikszem 8 – Petrorhagia prolifera Homoki aszúszegfű 8 13 Hypochaeris glabra – 13 Malva caroliniana – 9–10 13 Spergularia rubra – 9–10 14–15 Mesembryanthemum crystallinum Jeges kristályvirág 9–10 15–16 Cryophytum nodiflorum – 10–11 15 Calendula officinalis Orvosi körömvirág – 15 Hieracium aurantiacum Rezes hölgymál – 15–16 Anthericium ramosum – – 15–16 Alyssum alyssoides Közönséges ternye – 16 Papaver nudicaule Izlandi mák – 19 Hemerocallis lilioasphodelus Sárga sásliliom – 19–20
Egy lehetséges összeállítás a mi földrajzi helyzetünkhöz 300px|bélyegkép|jobb|Alternatív virágóra a Közép-Európai régióhoz. Virágnyílás ideje: Virágcsukódás ideje: 5:00 – pipacs 6:00 – apró szulák 7:00 – martilapu 8:00 – tavaszi kankalin 9:00 – százszorszép 10:00 – mezei sóska 11:00 – szelíd csorbóka 12:00 – kristályvirág 16:00 – csodatölcsér 20:00 – parlagi ligetszépe 14:00 – cikória 15:00 – tök 16:00 – martilapu 16:00 – mezei sóska 17:00 – fehér tündérrózsa 18:00 – pipacs 21:00 – tavaszi kankalin
Jegyzetek
Források Virágóra (A Pallas nagy lexikona) A virágóra (Gardena.hu) Linné meseszép óráján virágok mutatják az időt (Senior.hu) Linnaeus’ Floral Clock (Linné virágórája – angol nyelven) Linnaeus’s floral clock - Horologium Florae O opravdových květinových hodinách (Az igazi virágóra – cseh nyelven)
Fordítás
Kategória:Kertészet