Várnai László, született Wertheimer (Dunaföldvár, 1885. február 26. – Budapest, 1941. május 24.) magyar színész.

Élete Wertheimer Ármin és Spitzer Katalin fia. Először 1912-ben Heves Béla szatmári társulatánál lépett színpadra. Ezt követően Debrecenben működött komikus szerepkörben. 1920-ban a fővárosba került, ahol 1921-ig szerepelt az Eskü téri színházban, majd a Várszínházban színészként és rendezőként is dolgozott. 1923-tól a Budapesti Színházban, utána 1925 és 1927 között a Király Színházban lépett fel. 1928-tól 1931-ig a Terézkörúti Színpadon játszott. 1933 és 1935 között a Fővárosi Operettszínház társulatának volt tagja.

Házastársa Zách Terézia (1884–1960) színésznő volt, akivel 1930. április 16-án Budapesten, a Józsefvárosban kötött házasságot.

Szerepei

Színházi szerepei

Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Bóni Leo Fall: Sztambul rózsája – Flórián Rip – Polgármester Ascher Leó: A koldusgróf – Slippel Kálmán Imre: A cirkuszhercegnő – Gyula bácsi Rényi Aladár: Kis gróf – Zápolya Lehár Ferenc: A víg özvegy – Daniló Krausz Mihály: Sárga liliom – Zechmeister pék

Filmszerepei

A kis Cia katonái (1922) – tisztiszolga Három sárkány (1936) – színpadmester

Jegyzetek

Források

Várnai László életrajza (hangosfilm.hu)

Kategória:Magyar színészek Kategória:1885-ben született személyek Kategória:1941-ben elhunyt személyek Kategória:Dunaföldváriak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek