A , angol címén Bring it on, Ghost, egy dél-koreai televíziós sorozat, melynek főszereplője , és . Az azonos nevű webtoon adaptációja, amelyet a Naver-en adtak ki 2007 és 2010 között. A sorozatot a TVN kábelhálózatán sugározták hétfőn és kedden, 23:00 órakor (KST), 16 epizód készült el 2016. július 11-től augusztus 30-ig. A sorozat 2016-ba a 9. legnézettebb kábeladón vetített dráma volt.
Összegzés Park Bong-pal () azzal a képességgel nőtt fel, hogy látja a szellemeket. Képességét arra használja, hogy szelleműzőként dolgozzon, és elűzi a szellemeket, hogy elég pénzt szerezzen egy olyan eljárás elvégzéséhez, amely során megszűnik a képessége. Egy kísértetjárta középiskolában találkozik Kim Hyun-ji-val (), egy elveszett középiskolás diákkal, aki egy közlekedési baleset miatt vándorló szellemé vált. Hyun-ji úgy véli, hogy Bong-pal felfedheti azt, hogy ő miért szellem. Annak érdekében, hogy megszabaduljon a végtelen földi vándorlástól és fel tudjon lépni a következő életre, Hyun-ji meggyőzi Bong-palt, hogy költözzenek össze, és a ketten szellemüldöző partnerekké válnak.
Hyun-ji-val Bong-pal rájön, hogy még erősebb szellemekkel is képes harcolni, és megtudja, hogy nem minden szellem rosszindulatú. Együtt dolgozva és együtt élve, Bong-pal, aki hosszú ideje magányos volt, beleszeret Hyun-ji-be, aki viszonozza érzéseit. De nem tudják, hogy egy gonosz szellem követi őket, aki az oka Hyun-ji balesetének, és az oka annak, hogy Bong-pal látja a szellemeket.
Szereplők
Főszereplők
mint Park Bong-pal Lee Seung-woo mint fiatal Bong-pal
A sorozat férfi főszereplője. Bong-pal egy 23 éves, másodéves közgazdaságtan hallgató és egy szelleműző örökbefogadott fia. Látja a szellemeket és interakcióba léphet velük, akiket arra késztet, hogy hagyjanak fel kísértetjárárásukkal. Képessége miatt kerüli az embereket, és mindig magányos volt, mielőtt találkozott és beleszeretett Hyun-ji-ba.
mint Kim Hyun-ji
A sorozat női főszereplője. Egy középiskolás diák, aki 19 évesen egy autóbaleset után kómába kerül, és ezután öt éven át vándorló szellemként járja a földet. Mivel nincs emléke a múltjáról, nem tud továbblépni. Amikor felfedezi, hogy Bong-pal kiderítheti múltjának titkait, összeköltözik vele és szellemüldöző partnerekké válnak. Ő látja, hogy hogyan ölték meg a szellemekké vált embereket, így tud Bong-palnak segíteni elűzni őket. Együtt élve és harcolva beleszeret Bong-palba.
mint Joo Hye-sung Jang Ho-joon mint fiatal Hye-sung
A sorozat fő antagonistája. 31 éves korában ő a legfiatalabb állategészségügyi professzor Bong-pal egyetemén. Egy rendkívül erős gonosz szellem bábuként irányítja,és szinte lehetetlen felismerni a kettő közötti különbséget. Később kiderült, hogy sorozatgyilkos volt, aki évek óta sok ártatlan életet oltott ki erejével, és majdnem megölte Hyun-ji-t, mert megkísérelte feltárni a terveit. Mielőtt megszállta volna Hye-sung-ot, a szellem megpróbálta megszállni a fiatal Bong-pal-t, és bent maradt a szellem egy töredéke Bong-pal-ban, és emiatt lát szellemeket. Hye-sung egy rituális fegyvertől félve amely elpusztíthatja őt, és a szellemet, amely megszállta őt, évek óta követi Bong-palt, és ő volt a felelős szülei haláláért.
Támogató szereplők
Az emberek Bong-pal körül
mint Myung-cheol szerzetes
Egy 55 éves buddhista szerzetes, Bong-pal lelki védelmezője gyermekkora óta, és ő volt az aki segített a szellem kiűzésében, amely megpróbálta megszállni.
mint Park Ji-hoon
Bong-pal apja, aki olyan rituális fegyverrel rendelkezik, amely elpusztíthatja a szellemet,és menekült a gonosz szellem elől Bong-pal középiskolai érettségije óta, amikor újra találkozott vele. Bong-pal azt gondolta, hogy apja elhagyta őt, elidegenedett az apjától, és nem tudja, hogy megpróbálja megvédeni őt azáltal, hogy távol tartja tőle a szellemet.
mint Hong Myung-hee
Bong-pal édesanyja, egy erős médium, megtagadta, hogy egy gonosz szellem megszállja fiát. A szellem bosszút állva fekete ködként alakot öltött, és egy autó elé lökte, amely megölte. Bong-pal traumájának része az, hogy látja a temetésen és felemelkedését.
Az emberek Hye-sung körül
N / A, mint Joo Yong-man
Egy 53 éves férfi, ő Hye-sung mostohaapja.
mint Kang Eui-sook
Egy 53 éves nő, ő Hye-sung mostohaanyja.
N / A, mint Yoo Jeong-tae
Egy 29 éves férfi, Hye-sung barátja.
Szellemek
, mint Oh Kyung-ja
Egy 32 éves nő szelleme, Hye-sung egyik áldozata volt az életben. Hyun-ji barátja, mivel a két szellem együtt volt, szellemi formáját Hye-sung elpusztította, miután felfedte tervének egy részét.
Choi Cheon-sang
26 éves harmadéves testnevelés hallgató és a Ghost Net egyetemi szellemvadász klub elnöke.
, mint Kim In-rang
25 éves harmadéves Informatika hallgató, valamint a Ghost Net klub alelnöke.
mint Im Seo-yeon
25 éves, negyedéves közgazdasági hallgató, Bong-pal szeretne vele járni.
Egyéb
mint Yang nyomozó
Egy 46 éves férfi, a Mapo-i Rendőrség őrmestere a bűnügyi osztályon, akinek nagyon gyanús Hye-sung kapcsolódása több gyilkossági esethez.
mint Kim nyomozó
Egy 41 éves férfi, a Mapo-i Rendőrség bűnügyi osztályának rendőrfőnöke
Különleges fellépő színészek
Lee Se-young mint szellem (epizód 1) Choi Hong-man mint szellem (epizód 1) Shim Hyung-tak mint tanár (epizódok 1, 5, 16) Woo Hyeon mint szellem (epizód 1) Lee Jeong-eun mint a lakás női elnöke (epizód 2) Han Bo-reum mint Miz (epizód 3) Choi Dae-sung mint a szauna tulajdonosa (epizód 4) Goo Bon-im mint Myung-cheol szerzetes ismerőse (epizódok 5, 10, 11, 15) Park Hyun-sook mint Kim Eun-sung anyja (epizód 7) Kim Ji-young mint Kim In-rang nagyanyja (epizód 7) Choi Ji-na mint Seo Jeong-geum – 48 éves, Hyun-ji anyja (epizódok 7, 11) Park Choong-seon mint Nemzeti Bűnügyi Helyszínelők kórboncnoka (epizódok 7, 10) Jin Yi-han mint Hyun-min (epizódok 9, 10) Lee Soo-kyung mint Shin Soo-kyung (epizódok 9, 10) Yoon Bong-gil mint a klubegyesület titkára (epizód 10) Kim Hee-won mint nyomozó (epizód 12) Seo Hyun-jin mint áruházi eladó (epizód 13) Kwon Hyuk-soo mint ügyfél (epizód 16) Yoon Doo-joon mint Goo Dae-young (epizód 16) Kim Hyun-sook mint sámán (epizód 16)
Gyártás 2016 márciusában a tvN bejelentette, hogy adaptálják és elkészítik Im In-soo Hey Ghost, Let's Fight népszerű 2007-2010-es manhwa-jának dráma változatát, ugyanazon a címen. Kim So-hyun ügynöksége április 27-én megerősítette, hogy csatlakozik a drámához Ok Taec-yeon férfi főszereplővel és Kwon Yul május 4-i csatlakozásával.
Az első forgatókönyv-olvasást 2016. május 18-án tartották a CJ E&M Központban, Sangam-dongban (Szöul, Dél-Korea). Az 1. rész 2016. július 11-én került sugárzásra a tvN csatornán.
Epizódok
Értékelések Ebben a táblázatban a a legalacsonyabb, a pedig a legmagasabbat jelentik. Az eredeti sugárzás dátuma Átlagos közönségi eloszlási arány AGB Nielsen TNmS Országos Szöul Országos 1 2016. július 11. 4.055% 3,6% 2 2016. július 12. 4,063% 4,473% 4,2% 3 2016. július 18. 3,515% 4,237% 3,4% 4 2016. július 19. 3,866% 3,937% 3,7% 5 2016. július 25. 3,493% 3,559% 3,0% 6 2016. július 26. 3,379% 4,143% 4,2% 7 2016. augusztus 1. 2,393% 2.122% 3,6% 8 2016. augusztus 2. 3,668% 3,555% 5,1% 9 2016. augusztus 8. 2,848% 3.100% 3,4% 10 2016. augusztus 9. 3.630% 4,202% 4,3% 11 2016. augusztus 15. 3,029% 3,883% 3,6% 12 2016. augusztus 16. 3,178% 3.800% 3,7% 13 2016. augusztus 22. 14 2016. augusztus 23. 3,492% 3,893% 4,1% 15 2016. augusztus 29. 3,247% 4.092% 3,3% 16 2016. augusztus 30. 4,755% Átlag
Nemzetközi adások
: A DTV-n 2016. augusztus 13-ával kezdődően, mindennap péntek kivételével, 18:00 (AST), arab felirattal. : A 8TV-n sugározták 2016. augusztus 25-től kezdődően, csütörtökön és pénteken, 21: 30-kor (MST). : A GMA Network-ön sugározták 2017. szeptember 18-tól kezdődően, Hey Ghost, Let 's Fight cím alatt. : A Channel 8-on sugározták, 2016. augusztus 25-tól kezdődően, szombaton és vasárnap 10:45-kor (THT). : A K+NS kábelhálózaton sugározták 2017. január 23-tól kezdődően hétfőn és kedden, 20:00 órakor (GMT + 7) Dél-Ázsiában a sorozat a tvN Asia csatornán Hey Ghost, Let 's Fight cím alatt, az eredeti sugárzástól számított 24 órán belül került sugárzásra.
Adaptációk 2021 első felében a Let's Fight Ghost című, thaiföldi feldolgozást Thaiföldön a True Asian Series, és a True4U kínálatában sugározták, világszerte a Netflix kínálatában. A szereplők között van Suppapong Udomkaewkanjana és Patchanan Jiajirachote, a BNK48 együttes tagja.
Fordítás
Jegyzetek
További információk
Hey Ghost, Let's Fight a Studio Dragon-nál Hey Ghost, Let's Fight a Creative Leaders Group 8-nál
Hey Ghost, Let's Fight a Daum portálon (koreai nyelven) Hey Ghost, Let's Fight a Naver Movies-en (koreai nyelven) Kategória:A tvN saját gyártású műsorai Kategória:Romantikus televíziós vígjátéksorozatok Kategória:2016-ban bemutatott dél-koreai televíziós sorozatok Kategória:2016-ban befejezett dél-koreai televíziós sorozatok