Láng István (Győr-Révfalu, 1846. augusztus 20. – Temesvár, 1920) bölcseleti doktor, állami főreáliskolai tanár.

Élete

Az algimnáziumot Győrött elvégezvén, 1864-ben a kegyes tanítórendbe lépett, s a noviciátusi évet Vácon töltötte. A rend által Kecskemétre küldetett, ahol a főgimnáziumot 1869-ben végezte és ugyanott mint gimnáziumi tanár alkalmaztatott. 1870-ben a rendből kilépett és a pesti egyetem bölcseleti karára iratkozott be, ahol 1873-ban középiskolai tanári, 1875-ben pedig bölcseletdoktori oklevelet nyert. Tanár volt 1873-tól az éppen megnyílt somorjai polgári iskolánál, 1874-től 1876-ig a jászberényi főgimnáziumnál, 1876-tól pedig a temesvári állami főreáliskola tanára. 1877. december 12-én a torna tanításával is állandóan megbízatott, és ezt 1894. január 1-ig vezette. 1905-ben nyugalomba vonult. 1920-ban hunyt el Temesváron. Felesége kisrákói Lehotai Lehotzky Ida író és költő volt, aki született 1851. január 1-jén Kecskeméten, és 1915-ben hunyt el Temesváron. Fiuk Dr. Láng Lehel Zuárd Hugo Tibor (szül. Temesvár, 1887. április 23., ügyvéd és autómérnök, utóbbit Liège-ben végezte) unokájuk Dr. Láng György fogszakorvos (szül. Temesvár, 1918. február 1.), dédunokáik Láng Eszter képzőművész [1948. január 3, Korond (Corund, Románia)] és Láng Éva kémia-matematika szakos tanár [1950. május 16., Csíkszereda (Miercurea Ciuc, Románia)] .

Cikkei az Országos középiskolai Tanáregyesület Közlönyében, a Délmagyarországi természettudományi társulat Füzeteiben, a Magyarországi tornatanítók egyesületének Közlönyében és több fővárosi s vidéki hírlapban: Heti Posta (1868. elbeszélés), Jász-Kunság (1875. Az uj mértékről), Lehelkürt (1876. Mozaik c. cikksorozat és Nemo aláírással több elbeszélés) sat.; a jászberényi r. kath. főgymnasium Értesítőjében (1874. A képzetes számok mennyiségtana), a temesvári főreáliskola Értesítőjében (1881. A testgyakorlásról.)

Munkái

Delejesség és villamosság, Pest, 1872. A nehézkedés általános törvényének lehozása. A bölcsészettudori fok. elnyerése végett a budapesti egyetem bölcs. karához benyujtotta. Bpest, 1875. A régi és uj mértéknek és azok árának táblázatos átszámítása. A kereskedő és vásárló közönség számára, 48 táblával. Jászberény, 1875. A képzetes számok elmélete. Uo. 1877. Elemző betűszámtan a főreáltanodák VII. osztálya számára. Temesvár, 1877. A felsőbb mennyiségtan alapelemei, magánhasználatra. Uo. 1879. A testgyakorlás haszna és módszere. Uo. 1881. Az égi testek mozgásáról. uo. ...

Források

Győr vármegye (Magyarország vármegyéi és városai, 1908) 192. old.

Jegyzetek

További információk

Figyelő XIX. 1895. 191. lap.

Kategória:Magyar pedagógusok Kategória:Győriek Kategória:1846-ban született személyek Kategória:1920-ban elhunyt személyek