Ez a szócikk tartalmazza a 2020-as Australian Open női egyes mérkőzéseit.

A címvédő a japán Ószaka Naomi, aki azonban a 3. körben vereséget szenvedett Cori Gaufftól, és kiesett a további küzdelmekből.

Ez a torna a 2018-as győztes dán Caroline Wozniacki utolsó profi tornája volt, miután már korábban bejelentette, hogy az Australian Open után befejezi profi pályafutását. Ez a 3. körben következett be, amikor kikapott a tunéziai Unsz Dzsábirtól. Unsz Dzsábir emellett sporttörténelmet írt azzal is, hogy első arab teniszezőként bejutott egy Grand Slam-torna negyeddöntőjébe.

Bianca Andreescu, a 2019-es US Open győztese térdsérülése miatt nem indul el a tornán. Ez az első alkalom 1996 óta, hogy a US Open bajnok nem vesz részt a rákövetkező Australian Openen.

A győzelmet az amerikai Sofia Kenin szerezte meg, miután a döntőben 4–6, 6–2, 6–2 arányban legyőzte a spanyol Garbiñe Muguruzát. Kenin ezzel első Grand Slam-tornagyőzelmét érte el, és a világranglistn a Top10-be, a 7. helyre ugrott. A tornán elért eredményétől függetlenül Ashleigh Barty megőrizte világelsőségét.

A tornán való indulásra három magyar versenyző szerzett jogot. Babos Tímea a főtáblán indulhatott, és az első fordulóban kikapott a lengyel Iga Świątektől. Jani Réka Luca és Bondár Anna a selejtezőből kísérelte meg a főtáblára jutást, de a selejtező első körén nem sikerült túljutniuk.

Kiemeltek

Selejtező

Főtábla

Döntők

Felső ág 1. csoport

2 csoport

3. csoport

4. csoport

Alsó ág 5. csoport

6. csoport

7. csoport

8. csoport

Jegyzetek

Források Sorsolási tábla

N1