Rill József (Módos, 1839. január 11. – Ipolyság, 1909. április 5.) pedagógus, tanfelügyelő, újságíró, szakíró, lapszerkesztő. A 20. század egyik legismertebb dél-magyarországi pedagógusa, „Bánátus legnagyobb tanítója”.
Életpályája 1854-ben a verseci képzőintézetben tanult. Tanulmányainak elvégzése után báró Eötvös József közoktatásügyi miniszter megbízásából egy évet Németországban töltött, ahol a képzőintézeteket tanulmányozta. Innen visszatérve, 1869–1873 között a budai tanárképző intézetben lett tanár. 1889-ben Vas vármegyei tanfelügyelőnek nevezték ki, ahonnan a következő évben Szolnok-Doboka, 1892-ben Tolna, 1900-ban Moson, végül Hont vármegyébe helyezték át hasonló minőségben.
Rill igen nagy és minden tekintetben hasznos pedagógiai munkásságot fejtett ki, melynek hatása nemcsak az elméleti, hanem a gyakorlati pedagógia terén is nyomokat hagyott. Különösen a magyar tanítóság erkölcsi tekintélyének emelése és anyagi helyzetének javítása érdekében tett, dolgozott, írt sokat. Főképpen az általa 1880-tól 1888-ig szerkesztett Magyar Paedagogiai Szemlével gyakorolt nagy hatást a tanítóságra. Ebben számos fontos eszmét vetett fel és 30 pedagógus, tanférfiú, író stb. életrajzát írta meg. Azonkívül, hogy maga is 1868-tól folyton pedagógiai és politikai lapot szerkesztett, még számos szak- és politikai folyóiratnak volt a munkatársa, mely lapokba 2000-nél több cikket irt.
1868–1887 között az Ungarischer Schulbote című nevelési szaklapot szerkesztette. A pedagógusmozgalmak résztvevője volt, és számos pedagógiai művet írt.
Művei Tanodai szervezés. Az 1865–68-ki törvények 38. cikkelyének foganatosítása és alkalmazása (Pest, 1870) Vezérlapok az ábécés könyv kezeléséhez (Buda, 1870) Jankó a festész. Elbeszélés a nép és ifjúság számára (Schmidt Nándor után, Pest, 1870) Az országos közoktatási tanács ügyében dr. Pauler Tivadar magyar kir. vallás- és közoktatásügyi miniszterhez intézett emlékirat a budai tanítóegylet részéről. (Pest, 1871) Tanférfiak szózata. A budai tanítóegylet programmja és bizalmi felirata. Pauler Tivadar vallás- és közoktatásügyi m. kir. ministerhez (Pest, 1871) Politikai hitvallás. Programm. (Budapest, 1875) A hülyék neveléséről és ápolásáról (Budapest, 1882) Nevelés történeti irodalmunk. Vázlatos ismertetés, lehetőleg teljes könyvészet. Dr. Kiss Áron életrajza (Budapest, 1882) A magyar iskolaügy alapelvei. Dr. Pauler Tivadar 50 éves bölcsészettudományi jubileuma alkalmából kapcsolatban a jubilarius közoktatásügyi kormányzásnak ecsetlésével, életrajzával s irodalmi működése vázlatával (Budapest, 1883) A tanügyi életből (Budapest, 1885) Egyházpolitika a tanügy terén. Tudósítások-, hozzászólások-, felhívások-, nyilatkozatok-, határozatok- és emlékiratokban, intézkedések-, értekezések-, levelek-, rendelkezések- és ujságczikkekben (Szekszárd, 1895; Budapest, 1896) Kulturális hiányosságok (Budapest, 1906)
Jegyzetek
Források
Kalapis Zoltán: Életrajzi kalauz Forum Könyvkiadó, 2003 Csáky Károly: Jeles elődeink Dunaszerdahely, 2002 Hont vármegye és Selmeczbánya. Irodalom, tudomány, művészet. Írta Pongrácz Elemér adatai alapján Osváth Gyula. In: Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai. Hont vármegye, 1906. (Rill József, 271. oldal) Drozdy Gyula: Rill József (1839–1939) /Századik éves megemlékezés/. — Néptanítók lapja 72. évfolyam, 1939-02-01, 3. szám, 86–89. oldal
További információk
Kategória:1839-ben született személyek Kategória:1909-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar pedagógusok