Marlena Shaw (New Rochelle, New York, 1942. szeptember 22. – 2024. január 19.) amerikai dzsessz-, blues-, soul-énekesnő.
Pályafutása Nagybátyja, Jimmy Burgess trombitás ismertette meg a zenével. A The New York Timesnak egy interjúban azt mondta, hogy Jimmy mutatta meg nekem a jó zenét, Dizzy Gillespie, Miles Davis felvételeit, és a gospelt. 1952-ben Burgess elvitte harlemi Apollo Színházba énekelni.
Édesanyja ellenezte, hogy Marlena túl fiatalon turnézni kezdjen nagybátyjával. Ezért beiratta a New York-i Állami Egyetemre zenét tanulni. Azonban nem fejezte be, mert férjhez ment, majd sorban öt gyermeket szült. Ugyanakkor az énekesi pályát soha nem hagyta el.
Az 1960-as években rendszeresen fellépett a Catskillsben, a Playboy Clubsokban és más New York-i helyszíneken. 1966-ban a Mercy, Mercy, Mercy felvételét a Cadet Records számára készítette, és ez a kislemez szerzett hírnevet az addig ismeretlen énekesnőnek. A dal váratlan sikere arra késztette a Cadet vezetőit, hogy rávegyék egy teljes album elkészítésére. Ezen az albumon van blues-, dzsessz- és a popsztenderd is (Out of Different Bags). Ezután Count Basie együttesével énekelt.
Dalai gyakran mintaként szolgáltak a hiphopnak és sűrűn felhasználták televíziós reklámokban.
Diszkográfia Out of Different Bags (Cadet, 1967) The Spice of Life (Cadet, 1969) Marlena (Blue Note, 1972) From the Depths of My Soul (Blue Note, 1973) Marlena Shaw Live at Montreux (Blue Note, 1974) Who Is This Bitch, Anyway? (Blue Note, 1975) Just a Matter of Time (Blue Note, 1976) Sweet Beginnings (Columbia, 1977) Acting Up (Columbia, 1978) Take a Bite (Columbia, 1979) Let Me in Your Life (South Bay, 1982) It Is Love (Verve, 1987) Love Is in Flight (Polydor/Verve, 1988) Dangerous (Concord Jazz, 1996) Elemental Soul (Concord Jazz, 1997) Live in Tokyo (441 Records, 2002) Lookin' for Love (441 Records, 2004) The Blue Note Years (2010) A Swingin Life (2014) Woman of the Ghetto (Remix; 2017)
Díjak Grammy-díj: jelölés (1989)
Jegyzetek
Források https://www.reviewjournal.com/entertainment/arts-culture/jazz-legend-las-vegan-marlena-shaw-recounts-soulful-career/ https://www.allmusic.com/artist/marlena-shaw-mn0000847756/biography https://musicianguide.com/biographies/1608004470/Marlena-Shaw.html https://open.spotify.com/artist/0hirZ8kPPdM9pzXpoagB4w https://izborn.blog.hu/2007/02/20/az_en_marlena_shaw_m
Kategória:1942-ben született személyek Kategória:2024-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai dzsesszzenészek Kategória:Amerikai énekesek Kategória:Amerikai nők Kategória:New York államiak Kategória:Afroamerikaiak