A Covid19-világjárvány a SARS-CoV-2 vírus okozta, Covid19 elnevezésű betegséggel fertőző pandémia volt. Az első eseteket 2019 decemberében fedezték fel a kínai Vuhan városában. A járványt 2020. március 11-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) világjárvánnyá nyilvánította. 2021-ben a vírus mutálódása miatt több variánsa is megjelent és elterjedt számos országban. Ezek közül a legfertőzőbbek az alfa, a béta, a delta és az omikron variánsok. A WHO 2023 májusában jelentette be, hogy már nem tekinti globális vészhelyzetnek a pandémiát. 2026 márciusáig több mint fertőződtek meg a vírussal, a hivatalos számok szerint ember halt bele, míg a becslések akár a 20 milliót is átléphetik. Minden idők ötödik legtöbb halálos áldozatát követelő járványa volt.

A betegség tünetmentes is lehet, de végkimenetele akár halálos is. A leggyakoribb tünetei a láz, torokfájás, köhögés és fáradtság. A vírus leginkább belégzés útján terjed, részecskéken keresztül. A kifejlesztett vakcinákat a nyilvánosságnak 2020 decemberében kezdték el kiosztani, kormányok által vezetett programokkal. 2023 decemberéig, mielőtt az adatfrissítések leálltak, összesen közel 13,6 milliárd adag oltást adtak be, a világ népességének 72,3%-a kapott legalább egy vakcinát. A vírus terjedésének megelőzése céljával bevezettek utazási korlátozásokat, elzárásokat, üzletek bezárását, a maszkviselés kötelezését, karanténokat, tesztelést és kontaktkövetést.

A pandémiának világszerte nagy gazdasági és társadalmi hatása volt, a nagy gazdasági világválság óta a legnagyobb gazdasági válságot okozta. Világszerte nagy volt a kínálathiány, ami sok esetben ételhiányhoz vezetett, amit az ellátási lánccal kapcsolatos problémák és pánikvásárlás okozott. A szennyezés szintje sokat csökkent a pandémia idején, az emberi tevékenységek szintjének csökkenése következtében. Oktatási intézményeket és közösségi területeket sok esetben bezártak, 2020-ban és 2021-ben is elhalasztottak vagy lemondtak sok eseményt. A hónapok során egyre inkább elterjedt az otthonról való dolgozás. A hamis információ terjedése szintén gyakori volt közösségi média platformokon, és a politikai feszültség is emelkedett sok helyen. A pandémia idején sok kérdés jelent meg földrajzi diszkriminációval, egészségügyi egyenlőséggel, illetve egyénjoggal kapcsolatban.

A vészhelyzet végének ellenére még mindig létezik a vírus, szakértők szerint viszont 2025-re átlépett a pandémia szakaszból a helyi járvány szakaszba, bár erről nincs teljes megegyezés.

A járvány A járvány kitörése bélyegkép|jobbra|270px|Koronavírusos beteg lélegeztetőgépen, São Paulo bélyegkép|jobbra|270px|Átmeneti kórház Covid-betegek számára Brazíliában bélyegkép|jobbra|270px|Naponta újonnan megerősített Covid19-fertőzések száma (hétnapos mozgóátlag) bélyegkép|270px|2020-as megbetegedések, halálozások száma Kínában 2019. december 31-én ismeretlen etiológiájú tüdőgyulladás-járvány kitöréséről számoltak be a kínai egészségügyi hatóságok az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO). Elsősorban a „Huanan tenger gyümölcsei nagykereskedelmi piac” árusaival kapcsolták össze a megbetegedéseket, ahol élő állatokat is értékesítenek.

A vírusos fertőzést okozó járvány kitörése Vuhan városában történt, amelynek központi pályaudvarán keresztül zajlik a kínai belföldi szállítás legnagyobb része, Hupej tartomány székhelye, nehézipari központ és a kilenc legfontosabb kínai tartomány közlekedési központja is. Tömegesen jelentek meg tüdőgyulladásos betegségben szenvedő emberek a városban, amelynek nem volt egyértelműen meghatározható oka. A szingapúri Outbreak News Today január 5-én jelentette, hogy a kínai Hupej tartományban, Vuhan városában dolgozó egészségügyi tisztviselők összesen 59 vírusos tüdőgyulladásos beteget jelentettek (január 5-ig), köztük 7 kritikus állapotú beteget. Az új, korábban emberben nem azonosított – rendkívül patogén koronavírustörzs (SARS-CoV-2) első előfordulását 2019. november 17-éig vezették vissza. Hivatalos belső dokumentum szerint egy 55 éves páciens lehetett az első, akit 2019. november 17-én megfertőzött az új koronavírus.

A tudósok azt gyanították, hogy egy koronavírust hordozó ismeretlen állat fertőzte meg a vírussal az embereket Vuhanban, ahol az első eseteket már 2019 decemberében dokumentálták. December végén az orvosok már tudták, hogy furcsa vírusos esetek halmozódnak fel a kínai metropoliszban. A betegek mintáiból egy korábban ismeretlen béta-koronavírust azonosítottak, meghatározva az új vírus genomjának genetikai állományát.

2020. január 5-én az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pekingi regionális irodája értesítést kapott Vuhanból ismeretlen okú tüdőgyulladásos betegek csoportjáról, akiknél a klinikai tünetek elsősorban a láz, néhány betegnél a légzés nehézségekbe ütközik és mellkasi röntgenfelvételek mutatják mindkét tüdő invazív lézióját. A kínai hatóságok jelentették, hogy a betegek százhuszonkét szoros kapcsolatát azonosították, akiket orvosi megfigyelés alá helyeztek. A kínai halálesetek száma már február elején magasabb volt, mint a 2003-as SARS járvány által okozott összes halálesetek száma. Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (European Centre for Disease Prevention and Control ECDC) 2020. február 11-én megjelent adatközlése alapján az új koronavírus okozta betegség hivatalos neve „koronavírus-betegség 2019” (coronavirus disease 2019), melynek rövidített változata a Covid19.

A betegség eredete A tudományos konszenzus, hogy a betegség zoonózisos, azaz állati eredetű. Ugyan jelentek meg más elképzelések is, hogy véletlenül egy laboratóriumból szivárgott ki Vuhanban a Covid19, erre tényleges bizonyíték nincs.

A kutatások azt mutatták ki, hogy a denevérek és az emberek közötti fertőzés során köztes gazdaszervezetek is lehetnek, és a kígyók voltak a legvalószínűbb vadon élő fertőző állatok.

Világjárvánnyá való minősülésének szakaszai A WHO 2020. január 30-án már globális vészhelyzetnek nyilvánította a betegséget. Ez a kategorizálás végül 2023. május 5-ig tartott.

A WHO célja az volt, hogy a kínai Vuhan város, ahol az első megbetegedés történt, a stigmát elkerülje, ezért 2020. február 11-én az NCP-nek (Novel Coronavirus Pneumonia) nevezett betegség új nevet kapott COVID-19 (Corona Virus Disease), és az ideiglenes 2019-nCoV koronavírus nevet SARS-CoV-2 (Severe Acute Respiratory Syndrome coronavirus 2) névre változtatta.

Ugyanakkor dr. Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) elnöke felszólította a világot, hogy a lehető leginkább agresszív módon küzdjön meg az új vírussal, mert még mindig reális esély van a Covid19-betegség visszaszorítására, ha elegendő forrást fordítanak a harcra. Február 24-én a főigazgató már „nagyon aggasztónak” nevezte az új megbetegedések számának növekedését Olaszországban, Dél-Koreában és Iránban, de kijelentette, hogy nincs még pandémiának nevezhető helyzet.

Nancy Messonnier, a CDC igazgatója azt közölte február 25-én, hogy a 2019-es koronavírus-betegség (Covid19) széles körű terjedése az Egyesült Államokban még nem történt meg, de csak idő kérdése, hogy megvalósul. A Covid19-járvány már két olyan kritériumnak is megfelel, ami alapján pandémiának kell besorolni.

2020. március 11-én a WHO világjárvánnyá, pandémiává nyilvánította a Covid19-koronavírus-járványt. Március 25-én a WHO vezetője, Tedrosz kijelentette, hogy „egy hónappal, két hónappal ezelőtt lett volna itt a cselekvés ideje”. Egyes szakértők szerint 2023-ra a vírus átlépett a helyi járvány szakaszba, bár teljes egyetértés erről nincs.

Adatok

A megbetegedések számának követhetősége 2023 második felében jelentősen csökkent, miután országok kormányai elkezdték beszüntetni az esetek jelentését a WHO-nak. Ennek következtében az alábbi táblázatban csak 2023. decemberig szerepelnek a számok. balra|bélyegkép|500x500px|Új esetek száma 2022-ben világszerte és az öt legtöbb megbetegedéssel rendelkező országban, féllogaritmikus skálánbalra|bélyegkép|500x500px|Halálozások száma 100 ezer lakosonként

A járvány terjedése idején figyelemmel lehetett kísérni a megbetegedéseket több helyen is, de a legtöbb ilyen weboldal 2023-ban véget vetett az adatgyűjtésnek. Ilyen volt többek között a Johns Hopkins Egyetem Coronavirus COVID–19 Global Cases by Johns Hopkins CSSE nevű, angol nyelvű weboldala, amely majdnem valós időben mutatta, hogy hová jutott már el és hány embert fertőzött meg a koronavírus. Egy másik hasonló weboldal a China Interactive News Map oldal. A Novel Coronavirus Worldometer által összeállított és elemzett adatokat is figyelemmel lehetett kísérni, amelyekhez a következő források szolgáltattak hivatalos információkat:

A Kínai Népköztársaság Nemzeti Egészségügyi Bizottsága (NHC) Egészségügyi Bizottság, Hupej tartomány, Kína A magyar nyelvű tájékoztatók az Európai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (ECDC) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai alapján készültek. A Koronavírus-járvány Elleni Védekezésért Felelős Operatív Törzs március 4-én elindította a www.nnk.gov.hu weboldalt, ahol hiteles és naprakész információkat kaphatott a magyar közvélemény a járvány magyarországi helyzetéről.

A 2020-as évek második felére már csak a WHO weboldalán lehetett friss információkat találni, bár az adatfrissítés gyakorisága jelentősen csökkent, és a korábban említett országos jelentések számának csökkenése miatt pontossága megkérdőjelezhető. Egyes kutatások eredményei szerint a ténylegesen megfertőzöttek száma a hivatalos sokszorosa, 2022 végére meghaladhatta a világ lakosságának 70%-át is.

A vírus és a betegség

bélyegkép|270px|A SARS-CoV-2 koronavírus modellje, amerikai járványügyi központ (CDC). A koronavírus is egy fehérjeburok által körbevett RNS molekulából áll bélyegkép|270px|A Kínában is elterjedt nagy patkósdenevér, amelyben kínai tudósok 2013-ban izolálták a SARS-CoV koronavírust

Elnevezés A WHO február 11-én az ideiglenes 2019-nCoV után nevezte el a vírust SARS-CoV-2 névre, az általa okozott fertőző betegség neve Covid19 lett.

Okozó

Tünetek A vírus elsősorban szoros érintkezés esetén, vagy cseppfertőzéssel terjed. Az emberek a betegséget elkaphatják úgy is, hogy megérintik a szennyezett felületet, majd az arcukat. A tünetek megjelenése előtt, a lappangási idő alatt is terjedhet. A lappangási idő 2 és 14 nap között is lehet. Általános tünetek a láz, köhögés, légszomj, testi fájdalmak, hányás, a szaglás és a ízlelés elvesztése. A szövődmények között szerepelhet tüdőgyulladás és akut légzési distressz szindróma. Az ajánlott megelőző intézkedések között szerepel a kézmosás, mivel a vírust szappan öli meg, amely eltörli a védőburkát.

A gyorsan terjedő járványos megbetegedések lefolyásakor néhány esetben akut légúti distressz-szindróma (ARDS) is jelentkezett a betegeknél. A járvány gyors terjedéséhez nagyban hozzájárult, hogy kezdetben a fertőzéses esetek túlnyomó része dokumentálatlan és a társadalmi távolságtartás (social distancing) elégtelen volt. Egy tanulmány szerint az új koronavírus, a SARS-CoV-2 átlagos inkubációs periódusa körülbelül 5 nap. Összehasonlítva az influenzajárvány okozta megbetegedésekkel az új humán koronavírus-járvány fertőzési képessége és a halálozási aránya is többszöröse az influenzáénak, főleg 70 év feletti emberek esetében. Olaszországi adatok szerint a nyolcvan év fölötti betegeknél 15 százalékos a halálozási ráta.

A WHO 2020. március 17-én kiadott jelentése szerint, a bizonyított betegek esetei alapján, a betegség mintegy 3–4 százaléka végződik halállal, ami jóval magasabb, mint a szezonális influenza 1 százalék alatti halálozási rátája. Az időskorúak és a más betegségben is szenvedők a legveszélyeztetettebbek. Egy 2020 decemberében megjelent kutatás szerint a 34 éven aluliak köreiben a halálozási ráta 0,004% volt, csak 65 év fölött lépte át az 1%-ot, míg a legmagasabb a 85 életévüket betöltött személyek között volt (28,3%).

Fertőzés, vírustörzsek