Makó András (Halmi, 1959. június 26. –) a Partiumban született magyar festőművész.

Élete A Szatmár megyei Kökényesden nevelkedett. Már az általános iskola után magánúton komolyabban foglalkozott a rajzolással-festészettel. Főként madarakat ábrázolt. A szatmárnémeti képzőművészeti középiskola után többször felvételizett, majd 1985–1989 között a Ion Andreescu Vizuális Művészeti Akadémiát végezte el, Kolozsvárott. Az akkoriban szokásos módon messzire helyezték, így hat évig a székelyföldi Barótban tanított. 1995 óta Pakson él, középiskolai tanárként dolgozik.

Művészete A valóság megragadása nagyon foglalkoztatja, közel áll hozzá a realizmus, a szürrealizmus és a szimbolizmus. Mivel a színvilág nagymértékben meghatározza a képek hatóerejét és mondanivalóját, sokat foglalkozik a megfelelő színharmónia kialakításával. Témáit környezetéből, a mitológiából és a Bibliából meríti. László-Kovács Gyula költő 2011-ben azt írta Makó Andrásról, hogy „Festményei a szülőföld szeretetéről regélnek. Arról, hogy az ember nem szakítható ki büntetlenül az őt körülölelő dajkáló tájból, tájhazából, aztán meg Bartók Béláról a legmagyarabb magyarról és Kökényesdről, a szülőfaluról, a kis Túr partjáról, ahol Petőfi Sándor is megfordult, a Székelyföldről és nem utolsósorban az álmokról, melyek nem pusztán a művész, hanem a mi emlékeinkben gyökereinkben élnek tovább.” 1990 óta gyakran szerepel festményeivel hazai és külföldi csoportos és egyéni kiállításokon. Rendszeresen részt vesz a Paksi Képtár rendezvényein.

Kiállításai Egyéni kiállítások 1987 • Mátyás király szülőháza, Kolozsvár 1988 • 1995 • Képzőművészeti Galéria, Szatmárnémeti 1990 • 1992, 1994 • Művelődési Ház, Barót 1991 • Művelődési Ház, Zirc 1993 • Képzőművészeti Galéria, Sepsiszentgyörgy 1992 • 1996, 1997 • Városi Művelődési Központ, Paks 1998 • Művészetek Háza, Dunaújváros 1999 • Műhely Galéria, Pécs 2000 • 2001 • ‘s-Gravendeel, Hollandia 2003 • Művészetek Háza, Szekszárd 2004 • József Attila Művelődési Központ, Baja Madách Színház, Budapest 2005 • Művészeti Múzeum, Szatmárnémeti 2007 • Kökényesd Napok, Kökényesd Művészeti Galéria – Sepsiszentgyörgy 2009 • HEMO – Veszprém 2010. március 8. • Duna Televízió 2011 • Csengey Dénes Kulturális Központ, Paks 2016 • Pécsi Tudományegyetem Orvoskar, PécsMakó András festőművész kiállítása 2017 • Vigadó, Kézdivásárhely 2018 • MVM Magyar Villamos Művek Zrt. székháza, BudapestMakó András festményei az MVM-ben 2019 • Polgármesteri hivatal, Reichertshofen Vármegyeháza, Szekszárd VármegyE-galéria, BudapestErdély Művészetéért Alapítvány

Csoportos kiállítások 1985 • Megyei Tárlat, Szatmárnémeti 1986 • Korunk Galéria, Kolozsvár 1991 • Médium 2, Nemzetközi Tárlat, Sepsiszentgyörgy 1992 • 1993, 1995 • Megyei Tárlat, Sepsiszentgyörgy 1993 • Erdélyi magyar képzőművészek kiállítása, Marosvásárhely 1996 • Megyei tárlat, Szekszárd 2000 • Tolna Megyei Millenniumi kiállítás, Szekszárd • Művészeti Múzeum, Szatmárnémeti 2003 • Önarckép 2002, Arte Galéria, Budapest 2004 • Tolna megyei művészek tárlata, Kalocsa 2014 • Ritter Jánossal, Művészet Malom, SzentendreHírek röviden 2017 • MAOE, „Harmónia”, Szeged 2018 • Keresztény Ikonográfiai Biennálé, Kecskemét

Díjak, tagságok 1988: Országos diákkiállítás, III. díj 1993: Szent György Napok, Sepsiszentgyörgy, közönség-díj Tagja a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének és a Tolna Megyei Művészek Egyesületének.

Magánélete Nős, egy orvos fia van.

Jegyzetek

Fordítás

Források Erdélyi magyar ki kicsoda, 2010 Honlapja

További információk Wollner Pál: Makó András képei, Paksi Tükör, XXIX. évf. 2. szám, 2022 júniusa

Kategória:Romániából Magyarországra áttelepült magyarok Kategória:Magyar festők Kategória:1959-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Paksiak