A Kaiser Wilhelm der Große egy a 19. század végén elkészült német transzatlanti óceánjáró volt. Nevét I. Vilmos német császár (Nagy Vilmos) után kapta. A hajó Stettinben készült a Norddeutscher Lloyd (NDL) hajótársaság megrendelésére és 1897-ben állt szolgálatba. Ez volt az első személyszállító gőzhajó, mely négy kéménnyel rendelkezett és az első „szuper-óceánjáróként” (superliner) tartják számon.Miller (1987) 11-13. o.

A négytagú Kaiser-osztály elsőként megépült tagja volt, valamivel nagyobb méretű három testvérhajóját az NDL 1903 és 1907 között építette meg, ezek a Kronprinz Wilhelm, a Kaiser Wilhelm II és a Kronprinzessin Cecilie voltak. A Kaiser Wilhelm der Große megjelenése megváltoztatta a tengeri dominancia demonstrálásának módját a 20. század eleji Európában. Egy új korszak kezdetét jelentette az óceánon való átkelésben és a négy kéményét hamar a mérettel, erővel, sebességgel és mindenekelőtt a luxussal azonosították. Elkészülte után hamar szolgálatba állították és első német hajóként elnyerte a Kék Szalagot, mely az Európából Amerikába tartó útvonal leggyorsabb utasszállítójának járt ki és mely vetélkedésben eddig a brit építésű hajók domináltak.

A hajó pályafutása nem volt mentes a havariáktól. 1900-ban a hobokeni dokktűzben (New York) kisebb mértékben megrongálódott, 1906-ban Cherbourg kikötőjében ütközött össze egy másik óceánjáróval. A testvérhajóinak elkészültével az összes férőhelyét harmadosztályúvá alakították át, hogy a hajótársaság az Egyesült Államokba való kivándorlás jövedelmező üzletéből minél nagyobb hasznot húzhasson.

Az első világháború kitörése az óceánjárót Brémában érte, ahol pár nap alatt segédcirkálóvá alakították át és az Atlanti-óceánra küldték kereskedelmi háború folytatására. Rövid katonai pályafutása során három kereskedelmi hajót süllyesztett el, a legénységeiket mind a fedélzetére véve. A nagy szénfogyasztása miatt azonban Spanyol-Szahara partjainál vetett horgonyt egy félreeső kikötőnél, ahol be akarta várni a hozzá érkező szénszállítókat. Itt érte váratlanul 1914. augusztus 26-án a brit Highflyer brit cirkáló felbukkanása, mellyel másfél órás tűzharcot vívott. Miután lőszerkészletei kimerültek, a csaknem teljesen ép hajót a legénysége elsüllyesztette. A hajó maradványait 1952-ben kiemelték és szétbontották.

Előzményei – igény és ihlet

A Norddeutscher Lloyd a 19. század végére szolgálatba állított tizenegy gyors utasszállítójával a világ legnagyobb óceánjáró-flottájára tett szert. Azonban az egy hajócsavaros hajói a nemzetközi konkurencia mögött technikailag kezdtek elavulni és túl kisméretűeknek bizonyultak a hosszabbtávon való versenyképesség megőrzéséhez. A cég igazgatósága ezért úgy döntött, hogy nagy lépést tesznek a sebesség és a méretek növelése terén, azonban a bremerhaveni zsilip mérete korlátot szabott a nagyobb óceánjárók beszerzésének vagy megépítésének. A hajózási társaság azzal fenyegetett, hogy az új hajót máshol készítteti el, amennyiben nem módosítanak a zsilipen és csak ennek végrehajtása után lett szabad az út a nagyobb utasszállítók megépítése (felszerelése) előtt.

II. Vilmos császár is felhasználta a befolyását annak érdekében, hogy a hajó egy német hajógyárban épüljön meg. Ő ugyanis országának pozícióját a tengereken is erősíteni akarta, csökkentve egyúttal a brit dominanciát, mivel a 19. század végén az Egyesült Királyság uralta az óceánjárókkal folytatott tengeri kereskedelmet az olyan nagy vállalatokkal, mint a Cunard és a White Star Line.Mars 36. o. Még 1889-ban a császár részt vett nagyanyjának, Viktória királynőnek a tiszteletére rendezett flottaszemlén és nagy hatással volt rá a brit hajók ereje és mérete, főként az akkori legújabb és legnagyobb hajó, a White Star Teutonic-ja. Nagy hatással volt rá az is, hogy ezeket a hajókat konfliktusok esetén hamar át lehetett alakítani segédcirkálókká. Állítólag ekkor megjegyezte, hogy „Kell nekünk néhány ilyen…”« Teutonic » , The Great Ocean Liners. 15 July 2010

Építése

A Norddeutscher Lloyd hajótársaságot fontos szálak kötötték a stettini AG Vulkan hajógyár tervező mérnökeihez és őket bízta meg az új szuperóceánjáró megépítésével, melynek a Kaiser Wilhelm der Große nevet szánták. A hajónak új stílust kellett teremtenie az óceánjárók között. Ez lett a legnagyobb és leghosszabb óceánjáró és leszámítva az 1860-ban épült Great Easternt, a legnagyobb valaha épített hajó is egyben.Ferulli 117. o. Egyben ez volt az első, melynek a saját alvóhelyiség mellett nappalival és fürdőszobával rendelkező lakosztályai voltak. Megerősített fedélzettel építették, hogy nyolc 15 cm űrméretű és négy 12 cm űrméretű ágyúnak szilárd alapot nyújthasson. E fegyverezetét 14 géppuskával egészítették volna ki, de a háború kitörésekor ennél kevesebb és kisebb lövegeket kapott.

A hajó gerincét 1896-ban fektetették le az AG Vulcan hajógyárban, Stettinben. A vízrebocsátására 1897. május 4-én került sor a császári család jelenlétében. Maga a császár végezte el a keresztelését a nagyapja után elnevezett hajónak. A hajó építését Bremerhavenben fejezték be és a belső díszítésével is itt látták el. A négy kéménye volt a megjelenésének legmarkánsabb ismertetőjele. Elsőként rendelkezett ilyen kvartettel, mely a következő két évtizedben a méret és a biztonság szimbólumává vált. Még jóval azelőtt, hogy készen állt volna a szolgálatba állításra, kijelölték az első transzatlanti útjának időpontját az év szeptemberére.Ferulli 116. o.

Technikai adatok

A Kaiser Wilhelm der Große közel hosszú és széles volt. hajótérrel rendelkezett.Ferulli, p. 118 Különösen nagy figyelmet fordítottak a biztonsági berendezésekre. A vízhatlan rekeszek számát első ízben növelték 18-ra és sokkalta erősebbre alakították ki őket, mint a korábbi hajóknál. Az emberek azonban az óceánjárók biztonságosságát a kéményeik száma alapján ítélték meg és voltak utasok, akik később már nem voltak hajlandók olyan hajókon utazni, amelyeknek nem volt négy kéményük. Egy olyan korban, mikor az óceánon való átutazás nem volt olyan biztonságos mint manapság, nagyon fontos volt a biztonságérzet felőli gondoskodás.Ferulli 119. o.

Az óceánjáró elrendezésének legnagyobb újítása a hajó teljes hosszán végigfutó felső fedélzet volt. Ez egyik korábbi utasszállítónál sem volt korábban megfigyelhető. A többi négykéményes utasszállítóhoz hasonlóan a Kaiser Wilhelm der Großénak sem volt szüksége olyan sokra. A kazántermekből csak két akna vezetett felfelé, melyek két részre válva vezették a füstöt a négy kémény felé. Ebből fakadt a kémények páronkénti elrendezése, középen nagyobb távolsággal a két pár között.Miller, p. 4

A hajó meghajtásáról két háromszoros expanziójú kompaundgép és két 3,75 m átmérőjű hajócsavar gondoskodott,https://archive.org/stream/monetarytimes31torouoft#page/351/mode/1up amivel 22 csomó feletti sebesség elérésére volt képes. A hajtóművek híresek voltak a stabilitásukról.« SS Kaiser Wilhelm der Grosse, Norddeutscher Lloyd », Norway Heritage. Consulté le 15 July 2010 Ezeket az ún. Schlick-rendszer segítségével egyensúlyozták ki, ami megakadályozta, hogy a hajótest átvegye a dugattyúkarok mozgását, így csökkentette a kellemetlen vibrációt.

A Kaiser Wilhelm der Große volt az első kereskedelmi hajó, melyet szikratávíróval szereltek fel, mikor 1900 februárjában a Marconi egy ilyen készülékkel szerelte fel. A készülék képességeit a Borkum szigeten lévő világítótoronynál és a tőle 30 km-re északnyugatra lévő Borkum Riff világítótoronynál elhelyezett egységei közötti kommunikációval valamint brit állomásokkal való kapcsolatba lépéssel demonstrálták. Az első hajóról szárazföldnek küldött üzenet leadására 1900. március 7-én került sor.

Belső kialakítása

A Kaiser Wilhelm der Große 1506 utas szállítására lett tervezve. A férőhelyek közül 206 I. osztályú, 226 II. osztályú és 1074 III. osztályú volt. Építésekor a személyzete 488 fő volt, de az 1913-as átépítésekor a létszámot 800-ra növelték. A hajó dekorációja a barokk újjászületés stílusában készült Johann Poppe felügyelete alatt. Ő hajó teljes belső dekorációját ő tervezte. Ez egyedülálló dolognak számított, mivel a hajóknak rendszerint több beltéri dizájnere volt.

A belső tereket szobrokkal, tükrökkel, faliszőnyegekkel, aranyozással és a császári család portréival díszítették. A testvérhajói belső díszítését is Poppéra bízták. Az első osztály szalonja híres volt a falikárpitjairól és a kék huzatú üléseiről.Server 19. o. A dohányzótermet úgy rendezték be, hogy egy jellegzetes német fogadóra emlékeztessen.Piouffre 108. o. Az étkező olyan nagy volt, hogy egyszerre az összes utas helyet foglalhatott benne. Több fedélzet magas volt és a tetejét egy kupola fedte. A teremnek oszlopai is voltak és a székeit a kor többi óceánjárójához hasonlóan a padlóhoz rögzítették.Piouffre 110. o.

Békebeli szolgálata A Kaiser Wilhelm der Große 1897. szeptember 19-én indult első útjára Bremerhavenből és Southampton érintésével ért New Yorkba.Miller 2. o. A hajótársaság vezetősége az első utat követően a hajó „kimagaslóan sikeredett szerkezetét” és a „kiváló teljesítményeit” emelte ki.Georg Otto Adolf Bessell: Norddeutscher Lloyd, Verlag C. Schünemann, 1957, 76. o.

A harmadosztályon biztosított 800 férőhellyel az NDL jelentős profitot biztosított magának az Amerikába kivándorolni igyekvők utazásából. Egyetlen más óceánjáró sem teljesítette olyan sebességgel az első útját, mint a Kaiser Wilhelm der Große és egyikét sem kísérte ekkora figyelemmel a média. 1897 novemberében előbb a keleti irányú, majd négy hónappal később, 1898 márciusában a nyugati irányű transzatlanti utazás rekordját döntötte meg 22,3 csomós átlagsebességével elnyerte a Kék Szalagot, megmutatva ezzel a világnak a német ipar és hajógyártás versenyképességét.Mars 47. o. A Kék Szalagot a Cunardhoz tartozó Lucaniától vette el.Mars 39. o. A tengerészvilág feszült figyelemmel követte nyomon e fejleményeket és kiváncsian várta rá a brit választ.Piouffre 109. o. Az NDL 1900 júliusában el is veszítette a Kék Szalagot, azonban nem egy brit kihívó miatt, hanem egy másik német hajótársaság, a HAPAG Deutschland nevű utasszállítója révén.Le Goff 25. o. Ekkor a keleti irányú út teljesítésének gyorsaságában szárnyalta túl az NDL zászlóshajóját, majd 1903 szeptemberében a nyugati irányúéban is.

A németeket elégedettséggel töltötte el, hogy ismét egy saját építésű hajó nyerte el a kitüntetést, az NDL ugyanakkor azonnal modernizálásra rendelte a Kaiser Wilhelm der Großét, hogy biztosítsa domináns helyét a német hajótársaságok között.Burgess 36. o. A modernizáláshoz hozzátartozott egy rádióállomás telepítése is, ami akkor új technológiának számított és lehetővé tette az óceánjáró számára, hogy távirati formában üzeneteket küldjön egy kikötőnek, növelve ezzel a biztonság terén szerzett imidzsét.Le Goff 23. o.

1901-ben az NDL újabb négykéményes óceánjáróval bővítette a flottáját, a trónörökös után elnevezett Kronprinz Wilhelmmel, majd 1903-ban a Kaiser Wilhelm II-vel és 1907-ben a Kronprinzessin Ceciliéval.Ferulli 121. o. 1903 és 1907 között a Kék Szalag birtokosa a Kaiser Wilhelm II volt. A hajózási társaság azt állította, hogy a négy hajó az ismert Kaiser-osztály tagjai és ezután a Four Flyers néven reklámozta őket, amivel a sebességüket és a Kék Szalaghoz való kötődésüket igyekezett kiemelni.SS Kronprinzessin Cecilie » , The Great Ocean Liners. 15 July 2010

A Kaiser Wilhelm der Große pályafutása a nagy presztízse ellenére sem volt incidensektől mentes. 1900. június 30-án a hobokeni mólótűzben ugyan csak kisebb károkat szenvedett, azonban a tűz a Norddeutscher Lloyd teljes New York-i kikötőben lévő dokklétesítményét elpusztította és a Main, a Bremen és a Saale utasszállítók teljesen kiégtek. Körülbelül 300 ember vesztette életét, közülük 161 a Kaiser Wilhelm der Große legénységéhez tartozott. Ők igyekeztek hajót biztonságot jelentő Hudson-folyóra vontatni.Server 43. o.