Zsoldos Andor, született: Gutman,Az engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 50258/1910 Forrás: MNL-OL 30809. mikrofilm 1036. kép 3. karton. Névváltoztatási kimutatások 1910. év 13. oldal 7. sor névváltozata: André Zsoldos (Budapest, 1893. július 27. – Hollywood, 1976. október 28.) magyar író, forgatókönyvíró, költő, színész.

Élete Gutman Ábris Ignác betűszedő és Weisz Háni fia. 1912-ben végezte el az Országos Színészegyesület színiiskoláját. Szatmárnémetiben, Marosvásárhelyt és Miskolcon volt színész, majd újságíró. 1922-ben Irodalmi Színházat alapított. Daljátékot is írt Mátyás király címmel, melyet a Városi Színház mutatott be Palló Imrével és Biller Irénnel a főszerepekben. Az 1920-as években az Est-lapok és a Színházi Élet párizsi, majd nizzai tudósítója volt. Elsőként a Diadalmas élet című darabját filmesítették meg 1923-ban. 1927 és 1933 között Berlinben élt, ahol együtt dolgozott Max Reinhardt színházi rendezővel. 1933-ban hazaköltözött és Budapesten filmforgatókönyveket írt. A második világháború utáni első magyar film, A tanítónő forgatókönyvírója volt, mely 1947-ben Cannes-ban díjat nyert. A Magyar Filmalkalmazottak Szakszervezete Művészeti Szakosztályának elnöke és a Filmakadémia tanára volt. 1955-ben elhagyta Magyarországot és Kaliforniában telepedett le. A Szürke porszem című verseskötetét 1976-ban Herzl-díjjal ismerték el.

Felesége Bíró Ilona (1907–1995) volt.

Filmjei

Forgatókönyvíró

Diadalmas élet (1923) Es gibt eine Frau, die dich niemals vergißt (1930) Liebe und Champagner (1930) Nuits de Venice (1931) Der Liebesexpreß (1931) Piri mindent tud (1932) Rákóczi induló (1933, magyar-német-osztrák) Döntő pillanat (1938) Csak tréfa (1939, nem valósult meg) A tanítónő (1945)

Producer

Rákóczi induló (1933, magyar-német-osztrák) A tanítónő (1945)

Gyártásvezető

Helyet az öregeknek (1934, magyar-osztrák) Ende schlecht, alles gut (1934) Baskiercsev Mária szerelme (1935) 3 : 1 a szerelem javára (1937)

Művészeti vezető

Rákóczi induló (1933, magyar-német-osztrák)

Egyéb művei

Szürke porszem (versek, bevezető: Tábori Pál, Los Angeles, 1974) Theodor Herzl: Emlékezések (Magyar Zsidók Világszövetsége, New York, 1981)

Díjak, elismerések

Herzl-díj (1976)

Jegyzetek

Források

Find A Grave (angolul) Hangosfilm

Kategória:1893-ban született személyek Kategória:1976-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar költők Kategória:Magyar színészek Kategória:Magyar forgatókönyvírók Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban Kategória:Az Est vezetői, újságírói