A középiskolások César-díja (franciául César des lycéens) a francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia 2019 óta kiosztott különleges díja, amelyet filmkedvelő középiskolások titkos szavazása alapján osztanak ki az előző filmév francia alkotásai között. Átadására évente kerül sor a César-gálát követő külön rendezvényen.

A francia Filmművészeti és Filmtechnikai Akadémia és a Nemzeti Oktatási és Ifjúsági Minisztérium (Ministère de l'Éducation Nationale et de la Jeunesse) 2018 novemberében állapodott meg a díj alapításáról azzal a céllal, hogy a fiatalokat érzékennyé tegyék a francia filmművészet iránt, s megtartassák velük kreativitásuk egyik kiváltságos kifejezési módját.

Az új díjat a minisztérium által kiválasztott 2000 középiskolás, általános, technológiai és szakgimnáziumok végzős diákjai választják ki titkos szavazással a „legjobb film César-díja” kategóriában jelölt hét nagyjátékfilm közül. Miután a filmkedvelő diákok részére levetítik a jelölt alkotásokat, egy zárt, titkosított informatikai rendszeren szavazhatnak a díjkiosztó gála napján 16 óráig. A szavazás eredményét sajtótájékoztatón közlik, a díjat pedig egy azt követő közönségtalálkozó keretében adják át a nyertes film rendezőjének.

Díjazottak A díjazottak az első sorban, vastagítással vannak kiemelve. Az évszám a díjosztó gála évét jelzi, amikor az előző évben forgalmazásra került film elismerésben részesült.

2010-es évek ÉvDíjazottak és jelöltekMegjegyzés 2019'''Láthatás (Jusqu'à la garde), rendezte: Xavier Legrand Csak a baj van veled! (En liberté !), rendezte: Pierre Salvadori Guy, rendezte: Alex Lutz La douleur, rendezte: Emmanuel Finkiel Pupille, rendezte: Jeanne Herry Szabadúszók (Le Grand Bain), rendezte: Gilles Lellouche Testvérlövészek (Les frères Sisters), rendezte: Jacques Audiard

2020-as évek ÉvDíjazottak és jelöltekMegjegyzés 2020Különleges életek (Hors normes), rendezte: Éric Toledano, Olivier Nakache Boldog idők (La Belle Époque), rendezte: Nicolas BedosIsten kegyelméből (Grâce à Dieu), rendezte: François OzonKisváros, éjjel (Roubaix, une lumière), rendezte: Arnaud DesplechinNyomorultak (Les Misérables), rendezte: Ladj LyPortré a lángoló fiatal lányról (Portrait de la jeune fille en feu), rendezte: Céline SciammaTiszt és kém – A Dreyfus-ügy (J’accuse), rendezte: Roman Polański |width="90" | |- |width="40"; align="center"; valign="center" | 2021 | Elég a hülyékből (Adieu les cons), rendezte: Albert Dupontel ’85 nyara (Été 85), rendezte: François Ozon Ha már fel kell nőni (Adolescentes), rendezte: Sébastien Lifshitz Jó a szamár is (Antoinette dans les Cévennes), rendezte: Caroline Vignal Szerelmeink (Les Choses qu'on dit, les choses qu'on fait), rendezte: Emmanuel Mouret 2022Marseille északi része (BAC Nord), rendezte: Cédric Jimenez Aline – A szerelem hangja (Aline), rendezte: Valérie Lemercier Annette, rendezte: Leos Carax Elveszett illúziók (Illusions perdues), rendezte: Xavier Giannoli Esemény (L’événement), rendezte: Audrey Diwan Intenzív találkozások (La fracture), rendezte: Catherine Corsini Onoda, 10 000 nuits dans la Jungle, rendezte: Arthur Harari 2023 Akkor éjjel (La nuit du 12), rendezte: Dominik Moll Családban marad (L’innocent), rendezte: Louis Garrel Les Amandiers, rendezte: Valeria Bruni Tedeschi Pacifiction (Pacifiction : Tourment sur les Îles), rendezte: Albert Serra Tánc az élet (En corps), rendezte: Cédric Klapisch 2024 Az arcuk mindig előttem lesz (Je verrai toujours vos visages), rendezte: Jeanne Herry A Goldman ügy (Le Procès Goldman), rendezte: Cédric Kahn Állati királyság (Le Règne animal), rendezte: Thomas Cailley Chien de la casse, rendezte: Jean-Baptiste Durand Egy zuhanás anatómiája (Anatomie d'une chute), rendezte: Justine Triet 2025 Monte Cristo grófja (Le compte de Monte Cristo), rendezte: Matthieu Delaporte, Alexandre de La Patellière Emilia Pérez, rendezte: Jacques Audiard Szulejmán története (L’Histoire de Souleymane), rendezte: Boris Lojkine Misericordia (Miséricorde), rendezte: Alain Guiraudie Váratlan dallamok (En fanfare), rendezte: Emmanuel Courcol 2026 137-es akta – Egy belső jelentés (Dossier 137), rendezte: Dominik Moll Ragaszkodás (L'attachement), rendezte: Carine Tardieu Nouvelle Vague – Az új hullám (Nouvelle Vague), rendezte: Richard Linklater A legkisebb lány (La petite dernière), rendezte: Hafsia Herzi Csak egy baleset (Yek tasādof-e sāde), rendezte: Dzsafar Panahi

Jegyzetek Megjegyzések

Hivatkozások

Források

Kapcsolódó szócikkek Film Francia filmművészet César-díj

Középiskolások