Ben Cristovao (művésznevén Benny Cristo) (Plzeň, 1987. június 8. – ) cseh énekes és sportoló angolai felmenőkkel. Ő képviselte volna Csehországot a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon, majd képviselte ténylegesen 2021-ben.

Zenei karrierje 2009-ben jelentkezett a cseh-szlovák Idol első évadába, ahol a legjobb hét előadó közé jutott. Egy évre rá megjelent első stúdióalbuma Definitely Different címmel. 2020. január 13-án a cseh televízió bejelentette, hogy Ben egyike annak a hét előadónak akik bejutottak a Eurovision Song CZ nevű online nemzeti döntőbe. Versenydala, a Kemama január 20-án jelent meg, amely a február 3-án rendezett döntőt megnyerte, ami azt jelenti ő képviseli hazáját a következő Eurovíziós Dalfesztiválon.

A dalt az előzetes sorsolás alapján először a május 14-i második elődöntő első felében adták volna elő, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt. A cseh műsorsugárzó jóvoltából az énekes lehetőséget kapott az ország képviseletére a következő évben egy új versenydallal. 2021. február 14-én vált hivatalossá a dal címe, míg a versenydalt február 16-án mutatták be a dalfesztivál hivatalos YouTube-csatornáján.

Az Eurovíziós Dalfesztiválon a dalt először a május 20-án rendezett második elődöntőben adják elő, a fellépési sorrendben harmadikként.

Sportolói karrierje Zenélés mellett sportolással is foglalkozik Brazil dzsúdzsucuzik. 2016. szeptember 10-én bronzérmes lett egy fehéröves versenyen, míg november 20-án aranyérmet szerzett a madridi Openen.

Diszkográfia Stúdióalbumok Definitely Different (2010) Benny Cristo (2011) Made in Czecholovakia (2014) Posledni (2017) Live Ben (2019) Kontakt (2019) Kislemezek Ironben (2015) Tabu (2015) Pure Girl (2016) Penny (2016) Mowgli (2018) Smitko (2018) Naha (2018) Rekviem (2018) Aleiaio (2019) Kemama (2020) Šílený (2020) Ledová (2021) Omaga (2021)

Együttműködések Be Mine (2014, Ezyway) Těžký Váhy (2014, Cavalier) Nemůžu si dovolit (2014, Cavalier) #UTEBEBEJ (2014, Annet Charitonova) #ŽIJUPROTO (2015, Cavalier) Asio (2016, The Glowsticks) Food Revolution Day (2016, Neny & Reginald) Tv Shows (2017, Sofian Medjmedj) Padam (2018, Mária Čírová) Stories (2019, Reginald & The Glowsticks)

Jegyzetek

Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Cseh zenészek Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői