Istenes László (Budapest, 1964. június 19.–) magyar műsorvezető, producer, tanár, kommunikációs és marketingszakember.

Életpályája A Közlekedésgépészeti Szakközépiskolában érettségizett, majd Tanítóképző Főiskolán végzett. Pályáját 1985-ben Csepelen a Csikó Sétányi Általános Iskolában kezdte tanítóként, majd matematika tanári diplomát szerzett, amivel 1994-ig az iskolában tanított. 1995-ben, egy évet egy Montessori módszerrel oktató magániskolában. Ezután a televíziózás felé fordult, amely úton az első lépéseket a Csepeli kábeltévénél a Csepp TV-ben tette meg.

Az 1995 és 1999 közötti éveket a TV3-nál töltötte, mint szerkesztő, műsorvezető és producer. Az akkor nagy sikerű kereskedelmi csatornánál több magazin (AutóMobil, Jövőnéző, Aloha sportmagazin, Jövő-Menő) műsorvezetése és szerkesztése mellett, egyik alapítója, műsorvezetője és producere volt a DOMINÓ című vasárnap délelőtti, 3 órás, élő családi magazinnak. 1994-ben saját műsorgyártó, rendezvényszervező céget alapított, amit azóta is sikeresen működtet.

A médiában töltött évek

1995-1999: TV3 / szerkesztő-műsorvezető-producer / DOMINÓ / Aloha / Jövőnéző / Jövő-Menő / Autómobil 1999-2006: MTV / szerkesztő-műsorvezető / Ablak / Telitalálat / Naprakész / AutoMobil 2002-2009: Inforádió / szerkesztő-műsorvezető 2006-2006: RTL Klub / műsorvezető / Reggeli 2006-2011: MTV / szerkesztő-műsorvezető / Szerencse szombat / Luxor Show / Ablak 2009-2011: Klubrádió / szerkesztő-műsorvezető 2011-2013: TV2 / producer, szerkesztő-műsorvezető / Autóguru 2013-2015: RTL Klub / producer-műsorvezető / a'laCAR / Trendmánia 2016-tól TV2 / műsorvezető, producer / a'laCAR / Trendmánia / Mokka / Ripost

Szereplőként 2020. TV2 – Dancing with the Stars

Egyéb megbízások UP Újpesti Rendezvénytér – értékesítési igazgató (2018-2020) Puskás Akadémia: kommunikációs és marketingigazgató (2021-2024)

Jelenlegi munkái

TV2 Mokka: műsorvezető (2016-tól) TV2 Trendmánia: producer (2016-tól) GYŐZD LE AZ IDŐT! – Podcast (2025-től) 1908 SZAC Budapest Egyesület: elnök (2016-tól) ŐK2EN közéleti talkshow: házigazda (2019-től)

Magánélete

Első házasságából két gyermekük született, Bence (1987) és Boglárka (1989). Az 1990-es évek első felében, 12 év után feleségétől elvált. Második felesége Istenes Katalin, akivel 2000-ben kötött házasságot. Ezen kapcsolatából két gyermek született Franciska (2000) és Benedek (2006). Három fiú és egy lány unokája van.

Jegyzetek

Források https://www.instagram.com/isteneslaci/?hl=hu https://tv2.hu/mokka https://tv2.hu/ripost https://tv2.hu/musoraink/ala_car_-_autos_kalandok_inyenceknek https://tv2.hu/musoraink/trendmania http://1908szac.hu/

Kapcsolódó szócikkek TV2 (Magyarország) FEM3 Mokka (televíziós műsor)

Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:Magyar pedagógusok