A Super Bowl LIV volt a 2019-es NFL-szezon döntője. A mérkőzést a Hard Rock Stadionban játszották, Miamiban, 2020. február 2-án helyi idő szerint 18:30-tól. A mérkőzés magyar idő szerint február 3-án 0:30-kor kezdődött. A mérkőzést a Kansas City Chiefs nyerte, ezzel története során második alkalommal a Super Bowlt.

A döntő résztvevői

A mérkőzés egyik résztvevője a Kansas City Chiefs, amely az alapszakaszból az AFC második kiemeltjeként jutott a rájátszásba 12–4-es mutatóval. Erőnyerőként csak a konferencia-elődöntőben játszott először. Itt hazai pályán a Houston Texanst győzte le. A konferenciadöntőben szintén hazai pályán győzött a Tennessee Titans ellen. A Kansas City korábban kétszer játszott Super Bowlt, ebből egyet nyert meg 1970-ben (IV) és egyet elvesztett 1967-ben (I). A Chiefs 50 év után jutott ismét Super Bowlba.

A másik résztvevő a San Francisco 49ers, amely az alapszakaszból az NFC első kiemeltjeként jutott a rájátszásba 13–3-as mutatóval. Erőnyerőként csak a konferencia-elődöntőben játszott először. Itt hazai pályán a Minnesota Vikingst győzte le. A konferenciadöntőben szintén hazai pályán győzött a Green Bay Packers ellen. A San Francisco korábban hatszor játszott Super Bowlt. 1982-ben (XVI), 1985-ben (XIX), 1989-ben (XXIII), 1990-ben (XXIV) és 1995-ben (XXIX) győzedelmeskedett, míg 2013-ban (XLVII) kikapott.

A mérkőzés bélyegkép|jobbra|A Chiefs ünneplése Drive Csapat Play leírása PontPlayYardIdőtartam49ersChiefs17:5710625:5849ersMezőnygól. Robbie Gould, 38 yardról.3010:3115757:26ChiefsTouchdown. Patrick Mahomes, 1 yardos futás. Harrison Butker, a jutalomrúgás jó.3729:329434:36ChiefsMezőnygól. Harrison Butker, 31 yardról.31025:057804:2749ersTouchdown. Kyle Juszczyk, 15 yardos átadás Jimmy Garoppolotól. Robbie Gould, a jutalomrúgás jó.101039:299605:3149ersMezőnygól. Robbie Gould, 42 yardról.131032:356552:4849ersTouchdown. Raheem Mostert, 1 yardos futás. Robbie Gould, a jutalomrúgás jó.201046:1310832:40ChiefsTouchdown. Travis Kelce, 1 yardos átadás Patrick Mahomestól. Harrison Butker, a jutalomrúgás jó.201742:447652:26ChiefsTouchdown. Damien Williams, 5 yardos átadás Patrick Mahomestól. Harrison Butker, a jutalomrúgás jó.202441:122420:13ChiefsTouchdown. Damien Williams, 38 yardos futás. Harrison Butker, a jutalomrúgás jó.2031

Jegyzetek

Források

Super Bowl 0054 Kategória:2020 a sportban