megye Észak-Koreában, Észak- tartományban.
A megye eredetileg része volt, később pedig fennhatósága alá tartozott. 1440-ben nyerte el mai nevét, ekkor emelték először megyei rangra is. 1441-ben (도호부; 都護府) rangot kapott, így lett a neve, amelyet később változtattak. Később visszanyerte korábbi nevét. 1630-ban rangra fokozták le, de három év múlva visszakapta a tohobu rangot. 1895-től megye, kezdetben közigazgatása alá rendelték, 1896-tól Észak- tartomány része. Bár az 1952-es és 1954-es közigazgatási reformok következtében a megye területének egy része megyéhez került át, 1974-ben megszűnésével az érintett területek egy jelentős része visszakerült hoz.
Földrajza Keletről megye, délről város, nyugatról és északról pedig a Tumen (koreaiul: Tuman) túlpartján Kína tartománya határolja.
Legmagasabb pontja az 1040 méter magas .
Közigazgatása 1 községből (), 15 faluból () és 10 munkásnegyedből () áll:
Gazdaság megye gazdasága főként a bányászatra épül, azon belül is a szénkitermelésre. A legfontosabb központjai a Szénbánya, az Szénbánya, a Szénbánya, illetve a Szénbánya. Ezeken kívül számos más kisméretű szénbánya található a megyében, de a megye széntermelésének 90%-a az imént felsorolt bányákból származik. A megye egyéb iparágai közé tartoznak: építőanyag-gyártás, papírgyártás, hagyományos gyógyszerek előállítása, gombatermesztés. Mivel a megye teljes területének kb. 23 százaléka alkalmas földművelésre, a mezőgazdaság kisebb fajsúlyú, itt rizs, kukorica, árpa, szójababtermesztés folyik. Jellemző még az állattartás, főként baromfi-, nyúl-, kecske-, és juhtenyésztés.
Oktatás megye 60 oktatási intézménynek, köztük általános iskoláknak, középiskoláknak és főiskoláknak ad otthont.
Egészségügy A megye több mint egy tucat egészségügyi intézménnyel rendelkezik, köztük két megyei szintű kórházzal, öt bányakórházzal, négy területi kórházzal és terápiás intézményekkel.
Közlekedés A megye közutakon a szomszédos megyék felől közelíthető meg. A megye vasúti kapcsolattal rendelkezik, a Hambuk vasútvonal része.
Jegyzetek
Kategória:Észak-Korea megyéi