A trinidadi ütközet (avagy az óceánjárók csatája) egy tengeri összecsapás volt az első világháború elején, 1914. szeptember 14-én egy brit és egy német óceánjáróból átalakított segédcirkáló, a Carmania és a Cap Trafalgar között az Atlanti-óceán középső részén, a Trindade (Trinidad) sziget közelében. A közepes-kis távolságokból vívott közel másfél órás heves tűzharc során mindkét hajó jelentős sérüléseket szerzett és mindkettő megszakította a harcot a maga részéről. A gyengébb fegyverzettel ellátott Cap Trafalgar a vízvonal alatt egy kritikus találatot kapott, ami után nem lehetett megállítani a gépházába beáramló vizet. Emiatt az ellenségtől való elszakadást követően nem sokkal a legénységének el kellett hagynia, a hajó pedig felborult és elsüllyedt. A túlélőket az egyik szénszállítója mentette ki. Ellenfele, a brit Carmania súlyosan sérülten vissza tudott térni támaszpontjára.
Előzmények A Hamburg-SüdA Hamburg-Süd avagy HSDG a Hamburg Südamerikanische Dampfschiffahrts-Gesellschaft rövidítése. Jelentése: Hamburg-Dél-Amerikai Gőzhajótársaság. hajótársasághoz tartozó és a Hamburg-Buenos Aires útvonalon menetrendszerűen közlekedő német Cap Trafalgar óceánjáró 1914 augusztusában Dél-Amerikában tartózkodott, ahol a háború kitörése miatt a Császári Haditengerészet rekvirálta és elrendelték segédcirkálóvá való átalakítását. Montevideóban minden utasa és a legénységének háborúban nélkülözhető tagja elhagyta a fedélzetét, míg más hajókról fűtők és tartalékosok érkeztek rá. Innen a Brazíliához tartozó, Vitória városától távolságra lévő Trindade szigethez hajózott, ahol a Német Délnyugat-Afrika felől érkező Eber ágyúnaszád átadta neki fegyverzetét és a legénységéből is átszállt rá 118 fő. A hajó kéményeit álcázásként a brit Castle Line hajótársaságénak megfelelően festették le.Egyes brit leírások szerint Cap Trafalgart úgy alakították át, hogy a Carmaniára hasonlítson, mely véletlenszerűen pont az ellenfele lett az ütközetben. Ennek tudják be a harmadik kéményének eltávolítását is. (A harmadik kémény csak a szellőzést, illetve az utasok biztonságérzetének növelését szolgálta, hadihajóként nem volt indokolt megtartása.) A német források között nem találni erre utalást. Amennyiben a Carmaniáként akarták volna álcázni a hajójukat, akkor a Cunard festését alkalmazták volna, nem pedig a Castle Line-ét. Ez a hajótársaság közlekedtetett hasonló méretű kétkéményes utasszállítókat Európa és Afrika között, pl. Armadale Castle. A Carmania ellenben New York és Liverpool között közlekedett. A legenda továbbfűzése az az állítás, miszerint a Carmania épp a Cap Trafalgarként álcázta volna magát. A hajó parancsnoka az ágyúnaszád eddigi parancsnoka, Julius Wirth korvettkapitány lett.
A segédcirkálónak ezután kereskedelmi háborút kellett folytatnia a térségben. Tíz napon át cirkált Dél-Amerika keleti partjai mentén brit kereskedelmi hajók után kutatva, de nem találkozott eggyel sem. Ezután visszatért a Trindade szigethez, hogy az ott a szénszállítókról feltöltse az üzemanyagkészleteit. Wirth korvettkapitány nem tartotta elég biztonságosnak a sziget közelében való újabb szénvételezést, miután a korábbi alkalommal jelenlévő Eber ágyúnaszád és a St. Lucia szénszállító időközben be kellett már fusson Bahíába és kitudódhatott az itteni jelenlétük, azonban a rá várakozó Pontos és Eleonore Woermann szénszállítók szeptember 12-én azt jelentették neki, hogy a csekély hullámzás nagyon kedvez a gyors szénvételezéshez. Emiatt Wirth végül úgy döntött, hogy másnap annyi szenet vételez a Pontosról, amennyit csak tud és már a délután folyamán továbbáll.Krieg zur See 31. o.
Másnap megérkezve a szigettől nyugatra lehorgonyoztak és hozzáláttak a szénvételezéshez a Pontosról és az amerikai Berwickről. Az oldalsó raktárakhoz csak kívülről (a hajótest oldalán elhelyezett ajtókon át) lehetett hozzáférni, amit a hullámzásban nem lehetett kivitelezni. Egyedül az elülső fedélzeti nyíláson át lehetett bejuttatni a szenet, ami viszont nagyon lassan haladt és ezt nehezítette az is, hogy a két hajót egymáshoz rögzítő kötelek gyakran elszakadtak. Tervezték a fedélzet szénraktár feletti részeit kétoldalt felszedni, hogy így gyorsítsanak a folyamaton, de idáig már nem jutottak el. Az éjszaka folyamán észlelték a Glasgow könnyűcirkáló és egy ismeretlen gőzös (a Carmania) közötti rádióforgalmat. A könnyűcirkáló távolságát -re becsülték, de az üzemanyag-vételezést emiatt nem szakították meg.
Szeptember 14-én az ismeretlen gőzhajó rádiójeleit erősebben észlelték és a távolságot már csak 50 tmf-ben határozták meg. A segédcirkáló a Pontosszal hajnalban közelebb hajózott a szárazföldhöz és a szénszállítót bal oldalának elejéhez párhuzamosan állítva látott ismét hozzá a szénvételezésnek. Az Eleonore Woermannt Wirth délebbre küldte őrködni, mivel ebbe az irányba a sziget miatt nem nyílott jó kilátás.Krieg zur See 32. o.
Brit intézkedések a Cap Trafalgar elfogására
A karibi térséget három cirkálójával hátrahagyó és a brazil partok mentén cirkáló Christopher Cradock tengernagy augusztus 29-én kapott először hírt arról, hogy a Cap Trafalgar vélhetőleg a brazil és afrikai partok között féltávon lévő Szent Pál-szirtekhez tart.Corbett 261. o. Cradock a zászlóshajójával a szirtek felé indult, hátrahagyva a Bristolt és a Berwicket a brazil partoknál. Stoddart tengernagy, a kanári-szigeteki állomáshely parancsnoka nem tudva Cradock tevékenységéről útnak indította ide a Cornwallt, mivel a Szent Pál-szirtek az ő állomáshelyéhez tartoztak és a Kaiser Wilhelm der Große semlegesítése után úgy érezte a területének délnyugati részére is figyelmet tud fordítani, miután a neki szánt felfegyverzett kereskedelmi cirkálók (armed merchant cruiser) is beérkeztek hozzá már erősítésnek. Cradock a szirtekhez érkezve nem talált semmit. A brit tengernagy ezután a délebbre tevékenykedő Glasgow azon téves információt tartalmazó üzenetéből, miszerint a németek hajókat vonnának össze a Magellán-szorosban, arra a (szintén téves) következtetésre jutott, hogy a németek az összes atlanti- és csendes-óceáni cirkálójukat ide koncentrálják. Ennek hatására hajózik majd ő tovább délnek és ez vezet végül a coroneli csatához.Corbett 262. o.
A brit admiralitásnál időközben felismerték, hogy a német kereskedelmi hajók segédcirkálóvá való átalakítása kevesebb esetben történt meg, mint azt várták, és emiatt nem jelent akkora veszélyt. Ezért egy szeptember 13-án kiadott utasítás szerint a saját segédcirkálóiknak az elsődleges feladata már nem önállóan tevékenykedve a németek hasonló egységeinek leküzdése lett, hanem a reguláris cirkálók támogatása, azokkal együttműködve. Szeptemberben még ezt megelőzően a Cradockhoz csatlakozni igyekvő Carmania azt a feladatot kapta, hogy délnek tartó útja során ellenőrizze Trindade szigetét, melynél egy német szenelő bázist sejtettek.Corbett 306. o. Az admiralitás új utasítása azonban nem ért már el a Carmaniához, mely másnap, szeptember 14-én délelőtt már közel járt a szigethez.
A szembenálló felek összehasonlítása 40px Cap Trafalgar 40px CarmaniaVízrebocsátás éve 1913 1905Vízkiszorítás Hajótér Maximális sebesség Tüzérség (Kaliber)2 × 10,5 cm6 × 3,7 cm8 × 12 cmMaximális lőtávolság Teljes sortűz tömege 34,8-36,3 kg 102 kgKilőtt lövedék ? ?Elért találatok* 79 legalább 16Találati arány ? ?*A németek által elért találatok tényszerű adatok.A britek által elért találatok száma a német jelentések alapján számítottminimum érték, ennél lehet jóval több is.
Mindkét hajót eleve úgy tervezték, hogy háború esetén felfegyverezve segédcirkálóként alkalmazhassák. A méretük nagyjából megegyezett egymással, mindkettő közel kétszáz méter hosszúságú és hasonló vízkiszorítású volt. A fegyverzetük ezzel szemben jelentősen eltért egymástól. A Carmaniát a háború kitörése odahaza érte és Liverpoolban a neki szánt fegyverzetet kaphatta meg, ami nyolc darab Mark I-IV-es sorozatból való 120 mm-es, 40 kaliberhosszúságú löveget jelentett (QF 4.7-inch Mk I-IV). Ezek közül egy-egy a felépítmények előtt illetve mögött a középvonal mentén kapott helyet, három-három pedig a hajó két oldalán. Mivel a taton és a hajóorron lévő lövegek mindkét irányba képesek voltak lőni, a Carmania mindkét irányba öt ágyús sortüzeket tudott leadni. A lövedékek egyenként 20,41 kg tömegűek voltak, ami egy teljes sortűz leadásakor 102,05 kg-ot tett ki. A torkolati sebességű ágyúk maximális lőtávolsága volt és percenként 5-6 lövést adhattak le velük. A Carmania régi ágyúinak, melyeket modern tengeri ütközetek megvívására már alkalmatlannak tartottak, a hatótávolsága volt csupán.Massie
A Cap Trafalgart a háború kitörése Dél-Amerikában érte és ez nagyban megnehezítette a felszerelését. Bár az antant részéről feltételezték, hogy a német óceánjárók és egyéb kereskedelmi hajókon elrejtett fegyverek vannak, erről nem volt szó a Cap Trafalgar esetében sem. A fegyverzet beszerzését csak a német gyarmatokon szolgálatot teljesítő hadihajók segítségével tudták megoldani. Brit és francia nyomásra a Buenos Aires-i hatóságok nem engedélyezték a hajó szénkészleteinek és ellátmányának teljes feltöltését, így Montevideóba kellett áthajóznia ehhez.
Az uruguayi fővárosban faanyagot is a fedélzetére vett, amivel a lövegtalapzatok alatti fedélzetrészt erősítették meg. Innen indult a Trindade szigethez, ahol a Német Délnyugat-Afrika felől érkező Eber ágyúnaszád fegyverzetét átvette. Ez mindössze két 10,5 cm-es ágyúból és hat 3,7 cm-es gépágyúból állt. Ez a brit segédcirkálókénál jóval kisebb tűzerőt jelentett. A fedélzet alatti alapzatok 15 cm-es űrméretű lövegekre voltak tervezve, így a kisebb talpú 10,5 cm-es ágyúk rögzítéséhez új lyukakat kellett fúrni. Ez két napi megfeszítő munkát vett igénybe, de végül sikerrel járt. Ráadásul a hajó tüzérségét két párhuzamos sorban tervezték elhelyezni, ezért a két 10,5 cm-es ágyú közül a hajóorron helyet kapót a bal oldalra, a tatra szereltet pedig a jobb oldalira szerelték fel. Ezzel a kényszer szülte átlós elrendezéssel tudták csak biztosítani, hogy a fő tüzérség minden irányba legalább egy löveggel tudjon lőni. A 40 kaliberhosszúságú ágyúk (10,5 cm SK L/40)A megjelölésben a 10,5 cm a lövegcső átmérőjét jelzi. Az SK a német Schnelladekanone rövidítése, ami arra utal, hogy a löveg gyorstüzelésre képes, míg az L/40 a löveg kaliberhosszúságát adja meg. Ez esetben azt jelenti, hogy a löveg hossza 40-szer olyan hosszú, mint a cső átmérője. lövedékei 17,4 kg-osak voltak, azaz teljes sortűz esetén 34,8 kg lőszert tudtak az ellenség irányába juttatni maximálisan távolságra a torkolati sebességnek köszönhetően. A lövegek elhelyezése miatt azonban a „teljes sortüzek” érdekében folyamatosan az oldalát kellett mutatnia az ellenfélnek, nagyobb eltérés ettől már azzal járhatott, hogy az egyik lövegét nem tudja használni. A német lövegek tűzgyorsasága 15 lövés/perc volt.10.5 cm/40 (4.1") SK L/40 A tűzgyorsaságbeli különbség némiképp ellensúlyozta a németek számára a kevesebb lövegszámot és a britek esetén számítható elméleti 510–612 kg lőszerrel szemben nagyjából hasonló értéket, 522 kg-ot jelentett percenként.
A kiegészítő fegyverzetként felszerelt 3,7 cm-es revolverágyúkat a hajó két oldalán helyezték el hármasával. Ezek a francia gyártmányú ötcsövű fegyverek 0,505 kg tömegű lövedékei nagyobb hajók úszóképességére nem sok veszélyt jelentett, eleve az Eberen a torpedónaszádok elleni védekezést szolgálták. Maximális lőtávolságuk volt és a leírások szerint a csatának csak egy rövidebb szakaszában vettek részt. A tűzgyorsaságuk 60-80 lövés volt percenként.Hotchkiss 37mm/5 – A leírás az orosz licenc alapján gyártott fegyverre vonatkozik, de az eredeti francia gyártmányúakat használta a holland és a német haditengerészet is.
A csata A megközelítési szakasz