A Charnia egy páfrányra emlékeztető szervezet volt az ediakara korszak vizeiben. A teste szegmentált volt, amiről zegzugosan, felváltva jobbra és balra elágazások nőttek egy középső tengelyből kiindulva. A teste eszerint a csúsztatva tükrözés vagy oppozíciós szimmetria tulajdonságait mutatta. A nevét a leicestershire-i Charnwood-erdőről kapta, ahol az első fosszíliáit felfedezték. Ez egyben a legkorábbi fosszília a prekambriumból, amit ismerünk.
Az élőlény a tenger fenekén élt, ez alapján úgy gondolják, hogy az állatok közé tartozott, ugyanis a fosszíliamedencék, amikben a nyomait megtalálták, a mély vizekben alakult ki, a fotoszintetikus mélység alatt. Így a páfrányszerű megjelenés ellenére valószínűleg állati szervezet lehetett, és az áramlatokkal sodródó szerves anyagot szűrögette élete során a vízből ki.
Változatosság Több Charnia-fajt is leírtak napjainkig, de jelenleg csak a C. masoni fajt fogadják el hivatalosan. Egyes egyedeket a Rangea vagy a rokon Glaessnerina nembe tartozónak írtak le: Rangea grandis, ezt Glaessner és Wade 1966-ban írta le, később Glaessnerina grandis-nak nevezték el; Rangea sibirica, Borisz Szokolov 1972-es példánya, utóbb a nevét Glaessnerina sibirica-ra változtatták.
Két további Charnia faj lett másik családba átsorolva: a Charnia wardi (Narbonne és Gehling, 2003) új helye a Trepassia (Narbonne et al., 2009); a Charnia antecendens (LaFlamme et al., 2007) pedig a Vinlandia csoportba került (Brasier, Antcliffe és Liu, 2012).
Számos ediakara-kori fosszília valószínűleg a Charnia (vagy a Charniodiscus) többé-kevésbé lebomlott maradványa. Ilyen például a Ivesheadia, a Blackbrookia, a Pseudovendia vagy a Shepshedia.
Lelőhelyek Az első példányokat a Charnwood-erdőben, a Maplewell csoportban találták. További példányokat írtak le az Ediakara-dombság lelőhelyein, a szibériai és fehér-tengeri üledékekből, valamint Új-Fundland prekambriumi szikláiból.
A teremtmény 570-550 millió éve élt.
Felfedezése
A Charnia masoni első fosszíliáit Roger Mason, a későbbi metamorf kőzettani professzor fedezte fel iskolás korában, amikor a barátaival 1957-ben a Charnwood-erdőbe mentek sziklát mászni. Ez a terület ma védett fosszília-kutatási terület Közép-Angliában. Mason a szokatlan alakzatról lenyomatot készített, és ezt otthon megmutatta apjának, aki a leicesteri unitárius gyülekezet lelkésze volt, valamint a helyi egyetemen tanított. Ő ismerte Trevor Fordot, egy helyi geológust. Mason elvitte Fordot a lelőhelyhez, akinek a cikke erről a Yorkshire-i Geológiai Társaság lapjában jelent meg.
A holotípus (a fizikai formája az első megtalált példánynak) a Charniodiscus testvértaxonnal együtt a leicesteri New Walk-i Múzeum és Képtárban található meg. A lelet felfedezésének 50. évfordulóján derült ki, hogy Tina Negus 15 éves korában, egy évvel Mason előtt már észrevette, azonban a földrajztanára nem számított prekambriumi fosszíliára, ezért annak lehetőségét elvetette. Mason ezért a múzeumi ismertetőbe beleíratta, hogy Negus már egy évvel korábban megtalálta a fosszíliát, csak "senki nem vette komolyan".
Jelentősége
A Charnia jelentőségét az adja, hogy az elsőként felismert fosszília bizonyítottan prekambriumi üledékekből. 1958 előtt nem volt ismert kétséget kizáróan ebből az időszakból származó lelet, így a kutatók úgy vélekedtek, hogy abban a korabeli kőzetek mentesek fosszíliáktól, esetleg csak mikroszkopikus nyomokat lehetne találni. Ugyan hasonló nyomokat találtak a 30-as (Namíbia) és 40-es (Ausztrália) években, de ezeket kambriuminak gondolták, így észrevétlenek maradtak, míg a Charnia tartós mintájává vált az akkori állatvilágnak. Eleinte algának gondolták, de hamarosan átsorolták a tengeri tollak közé, melyek a mai lágy korallok testvércsoportját alkotják. Miután a Charniát besorolták a prekambrium állatvilágába, egyre újabb élőlényeket találtak abból a korszakból. A tengeri tollakkal való rokonságát elvetették, így ez a "csúcstechnika" bizonytalanságát is jellemzi.
Adolf Seilacher elképzelése szerint, ami a 80-as évek közepén vált népszerűvé, a Charnia egy kihalt állatcsoport képviselője egy kihalt együttesből, amiből az Ediakara-fauna alakult ki. Ennek következménye, hogy a mai állatcsoportok sokkal közelebb állnak egymáshoz, mint gondolnánk. Az új csoportot Vendobionta névvel illetik,Seilacher, A. 1984. Late Precambrian and Early Cambrian Metazoa: preservational or real extinctions? 159–168. In Holland, H. D., Trendal, A. F. and Bernhard, S. (eds). Patterns of Change in Earth Evolution. Springer Verlag, New York, NY, 450 pp. így egy bizonytalan helyzetű kládot alkotva, nem kizárva, hogy egysejtűek iteratív növekedése révén alakultak ki.
A holotípus a New Walk-i múzeum sztárja. 2007-ben egész napos szemináriumot szenteltek az állatkának, ahol „Leicester fosszilis nevezetességének” nevezték el.
Életmódja A Charnia életmódja kevéssé ismert, ami biztos, az az, hogy fenéklakó és helytülő életmódot folytatott az aljzathoz horgonyozva. Jelenleg a legsikeresebb hipotézis szerint a hullámzóna alatt élt, a vizek mélyén, ahol már a fotoszintézis lehetetlen. Mivel semmilyen észlelhető anyagcsere-szerve sincs (száj, belek, stb...), úgy vélik, hogy szűrögetéssel vagy direkt adszorpcióval vehette fel a szerves anyagokat, így ez jelenleg figyelemre méltó kutatási téma.Narbonne
Az Ediakara korú szervezetek növekedése is kutatási téma, ez alapján cáfolták meg a tengeri tollakkal való kapcsolatát is. Utóbbiak ugyanis az alapjukból kinőve növekszenek, míg a Charnia a csúcsain hajtott rügyeket.
Megjegyzések
Fordítás
Kategória:Őslénytan Kategória:Fosszilis állatok Kategória:Élővilág az ediakara korban