A 2020–21-es Billie Jean King-kupa-finálé a női teniszválogatottak évenként megrendezésre kerülő Billie Jean King-kupa versenysorozatának 2020. évi befejező tornája, a női teniszválogatottak világbajnoksága. A tornát eredetileg 2020. április 14–19. között Budapesten, a Papp László Budapest Sportarénában fedett salakpályán rendezték volna 12 nemzet válogatottja részvételével. 2020. március 11-én a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) a koronavírus-járvány miatt akkor még ismeretlen időpontra halasztotta a döntőt.
Az ITF döntése értelmében a 2020-ban elhalasztott tornát 2021. április 13–18 között rendezték volna ugyanazokkal a csapatokkal, amelyek a 2020-as fináléra kvalifikálták magukat, és a már megejtett sorsolással. 2021. február 18-án az ITF közölte, hogy a tornát a halasztott időpontban sem lehet megrendezni. A tervek szerint a döntőt 2021-ben egy későbbi időpontban bonyolították volna le. Mivel a tornát a Magyar Teniszszövetség 2021 folyamán más időpontban sem vállalta, ezért azt 2021. november 1–6. között Prágában rendezik meg.
Budapest 2020–2022 között három évre kapta meg a finálé rendezési jogát, amellyel azonban 2020-ban és 2021-ben nem tudott élni, és a rendezés jogát visszaadta. A kupa történetében ez az első alkalom, hogy a korábbi évektől eltérő lebonyolítási rendszerben, egy helyszínen, 12 nemzet részvételével kerül sor a legjobb női teniszcsapatok végső megméretésére. A verseny történetében első alkalommal a torna összdíjazása ugyanannyi, 18 millió dollár, mint a férfiak számára rendezett Davis-kupáé, amelyből 12 millió dollárt a játékosok között osztanak szét, 6 millió dollár a szövetségeké.
A kupát Oroszország válogatottja nyerte, miután a döntőben 2–0 arányban legyőzte Svájc csapatát. Oroszország 2008 után, ötödik alkalommal nyerte meg a trófeát.
A résztvevők A fináléban: az előző évi döntő két csapata, a győztes Franciaország és a vesztes Ausztrália; a 2020. februárban rendezett kvalifikációs kör nyolc győztes csapata: az Amerikai Egyesült Államok, Fehéroroszország, Svájc, Oroszország, Németország, Belgium, Szlovákia és Spanyolország válogatottja; a szabadkártyás Csehország meghívottként Kanada csapata vesz részt.Mivel Magyarország a helyszínváltozás miatt nem házigazda, és Csehország szabad kártyával egyébként is résztvevő, ezért az ITF meghívottja Kanada lett.
Az egyes csapatok névsorát 2021 októberében adják meg a nemzeti szövetségek.
A lebonyolítás módja A csapatok négy 3 fős csoportban körmérkőzéses formában küzdenek meg. A négy csoportgyőztes ezt követően egyenes kieséses mérkőzésen játszik az elődöntőben, melynek két győztese alkotja a döntő mezőnyét. A döntő győztese nyeri el az 1963-ban alapított trófeát, melybe belegravírozzák a győztes nevét.
A csapatok három mérkőzésen mérik össze tudásukat: két egyéni mérkőzés után következik a páros, amely utóbbit függetlenül az egyéni mérkőzések eredményétől, kötelező lejátszani. Amelyik csapat legalább két győzelmet szerez, nyeri az adott összecsapást.
A torna menetrendje A torna eredetileg tervezett lebonyolítása: 2021. november 1–4. (hétfő–csütörtök): a körmérkőzések lebonyolítása négy darab hármas csoportban 2021. november 5. (péntek): a két elődöntő 2021. november 6. (szombat): a döntő.
A sorsolás A csoportok sorsolására 2020. február 11-én került sor Budapesten a Szépművészeti Múzeumban. A sorsoláson részt vett a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) vezetője, David Haggerty; jelen volt a női tenisz legendás alakja, Billie Jean King, a női teniszszövetség, a WTA alapítója. A magyar női élteniszt a párosban Roland Garros-bajnok Temesvári Andrea és a világranglista 13. helyéig jutó Szávay Ágnes képviselte. A csoportokat a fináléban résztvevő nemzetek képviselőinek jelenlétében a magyar junior válogatott tagjai segítségével sorsolták ki.
A csoportbeosztások A csoport H.OrszágMeccsarányJátszmaarányJátékarány 10–22–46–922–05–111–431–12–45–9
B csoport H.OrszágMeccsarányJátszmaarányJátékarány 12–04–28–720–22–46–831–13–38–7
C csoport H.OrszágMeccsarányJátszmaarányJátékarány 11–13–37–621–13–37–731–13–38–8
D csoport H.OrszágMeccsarányJátszmaarányJátékarány 11–13–37–720–21–54–1132–05–110–3
Kieséses szakasz
Jegyzetek
Források Hivatalos weblap A formátum leírása A 2021-es Billie Jean King-kupa szabálykönyv
Kategória:Tenisztornák Kategória:Csehország sportélete Billie Jean King Kategória:Covid19-koronavírus-járvány miatt elhalasztott események