A Soul II Soul egy brit együttes, mely 1988-ban alakult Londonban. Legismertebb daluk az angol slágerlistás, és amerikai Top5 helyezést elért Back to Life (However Do You Want Me) című dal, valamint a Keep On Moving című dal, mely 5. helyezett volt az Egyesült Királyság kislemezlistáján, és 11. az Egyesült Államokban. Két Grammy-díj tulajdonosai, és ötször jelölték a Brit Awards díjkiosztón, két alkalommal a legjobb brit együttesnek járó díjat nyerték meg.Soul II Soul BRITS Profile . BRIT Awards Ltd. Retrieved 26 January 2013

Karrier 1988 – 1989 A kezdetek

A zenekar kezdetben, megalakulásuk előtt a Jazzie B által működtetett sound system DJ-ként hívta fel a figyelmet, többnyire az éjszakai életben tevékenykedve a londoni Africa Centerben.

1988-ben a hivatalos felállás: Jazzie B, Caron Wheeler, Doreen Waddel, Rose Windross, Daddae, Aitch B és Jazzie Q. A csapat első kislemeze a "Fairplay" volt, melyben Rose Windross énekelt, az Africa Centerben került rögzítésre. A dal az Egyesült Királyság kislemezlistáján a 63. helyezett volt, míg a "Feel Free" című következő kislemezük, melyben Doreen énekel, a 64. helyezést érte el.

A 90-es években a heti klubéjszakák egyre népszerűbbé váltak a dél-londoni Brixtonban lévő The Fridge nevű night klubban. A csapat a helyszínen próbálgatta zenei kompozíciót a "Funky Dredd" eklektikus keverékével együtt, így a tematikus klub klasszikusok egyesítették a brit, az afrikai és afro-amerikai stílusokat. Egy éjszakán 1988-ban az NWA nevű hip-hop csapat is házigazdája volt a klubnak, akik rövidesen az Egyesült Királyságban népszerűsítették debütáló "Straight Outta Compton" című albumukat.

Jazzie B és a csapat több tagja is bekapcsolódott a helyi kalóz rádióállomás mozgalomba. Jazzie B-nek még műsora is volt a KISS FM rádióállomáson.

1989 márciusában a csapat megjelentette sikeres "Keep on Movin'" című sikeres kislemezét, melyet Caron Wheeleer énekelt. A dal világszerte sikeres lett, és több mint egymillió példányban kelt el az Egyesült Államokban. A következő hónapban megjelent a csapat első albuma, a Club Classics Vol. One című, melyből világszerte több mint 4.000.000 példányt adtak el. A csapat sikere töretlen volt, megjelent a "Back to Life" című kislemez, mely az Egyesült Királyság kislemezlistájának élén landolt. A csapat megkapta első Grammy-díját a legjobb R&B előadó kategóriában 1990-ben.

1989 végén Waddell és Windross távoztak a csapatból. Marcia Lewis, Jazzie B unokatestvére csatlakozott a csapathoz, majd megjelent a "Get a Life" című kislemez, melyben Lewis énekelt. A dal 3. helyezett volt a brit kislemezlistán. A kislemezből több mint 60.000 példány kelt el az Egyesült Királyságban. Lewis a Top of the Pops adásban debütált Wheeler és Jazzie B mellett a dal népszerűsítésekor.

1990 – Volume II. A New Decade

1990 elején Wheeler távozott a csapatból, és folytatta szólókarrierjét. A csapatba korábbi énekeseket szerződtetett, így Kym Mazelle, Lamya és Victoria Wilson-James egy rövid ideig az együttes tagjai voltak. Az új hivatalos felállással a csapat kiadta második stúdióalbumát, a A Vol. II: 1990 – A New Decade címűt, mely az 1. helyezett volt a brit albumlistán.

Az album második kislemeze a Dreams a Dream volt, melyben Victoria Wilson James vokálozott, sikeres volt a slágerlistákon. Az album harmadik kislemeze a "People" melyben Lewis énekelt, mérsékelt siker volt, de sikeres volt a dance listákon. Az album utolsó kislemeze a "Missing You", melyben Kym Mazella énekelt, és szintén előkelő pozíciót szerzett a slágerlistán. A 90-es évek közepén a csapat az Egyesült Királyságban turnézott. Az egyik turnéról felvétel is készült, melyet "A New Decade: Live from Brixton Academy" címmel jelentettek meg 1990 szeptemberében. A turné befejezése után Wilson-James, Mazelle, és Lewis is távozott a csapatból, és egyéni karrierjükre koncentráltak.

1991–1993: Volume III Just Right és az új felállás

1991-ben a harmadik album felvételeire Jazzie B vendégénekeseket toborzott, így került a csapatban Richie Stephens, Kofi, Penny Ford, Rick Clarke, valamint Caron Wheeler újból csatlakozott a csapathoz az album felvételeinek idejére.

1992 áprilisában megjelent a csapat harmadik stúdióalbuma, melyről a vezető kislemez a "Joy" volt, melyben Stephens énekelt. A dal nagy siker volt a slágerlistákon. A következő dal, a "Move Me No Mountain", melyben Kofi vokálozott, csak mérsékelt siker volt, ám az album eladását számát nem befolyásolta nagyon. Azonban a harmadik "Just Right" című kislemeznek sem sikerült az áttörés.

1993-ban turnéra indult az együttes, majd megjelent a legnagyobb slágereiket tartalmazó válogatásalbum, a "Volume IV The Classic Singles 88-93" című lemez. Az albumra került egy új dal, a "Wish", melyben Melissa Bel énekelt.

1994–1997: Volume V Believe – újbóli változások

1994-ben a Soul II Soul negyedik albumának felvételeire koncentrált, melyhez Wheeler ismét csatlakozott, és elkötelezte magát a közelgő album felvételeire. A felvételek során Wheeler és Jazzie B kreatív nehézségekkel küzdött az album készítése során, melynek az lett a következménye, hogy Wheeler ismét távozott a csapatból a "Love Enuff" felvétele közben. A csapat énekesnő nélkül maradt, így Jazzie B ismét énekeseket keresett, így került a csapatba Penny Ford, aki a "Move Me No Mountain" című dal háttér énekese volt, most ismét a csapat tagja lett. Charlotte Kelly a csapat előző turnéján részt vett háttérénekesként, most kérték, hogy csatlakozzon hozzájuk. Melissa Bell és Lamya szintén szerepeltek a következő stúdióalbumon.

1995 januárjában a Soul II Soul és Isaac Hayes a "Taratata" nevű francia tv műsorban előadták a "Papa Was a Rolling Stone" című dalt, majd júniusban megjelent a "Love Enuff" című kislemez, melyben megőrizték Wheeler énekhangját, melyet Penny Ford énekelt. A csapat fellépett a Top of the Pops című műsorban, ahol Ford énekelt. 1995 augusztusában pedig megjelent a 4. stúdióalbum, a "Volume V Believe" című, majd az album második kislemeze az "I Care" melyben Charlotte énekel. A dal 17. helyezett volt a brit kislemezlistán.

1997 augusztusában megjelent az 5. stúdióalbum, a Time for Changes, és a "Represent" valamint a "Pleasure Dome" című dalok.

1998-2006 A csapat feloszlása, és utóhatások

1998-ban a csapat hivatalosa is feloszlott. A tagok egyéni szólókarrierbe kezdtek, és számos tag, köztük Wilson-James, Mazelle, Lamya és Kelly is szólóalbumokat jelentettek meg. 1999-ben megjelent Kelly debütáló albuma, melyről kimásolt "Skin" című dala a dance slágerlistán az 1. helyezést érte el. A csapat gyakran összeállt, és néhányszor felléptek.

2002 márciusában Doreen Waddel, aki a csapat elhagyása után Hove-ban élt, 36 éves korában autóbalesetben elhunyt. 2002 júliusában Lamya megjelentette önálló albumát Learning from Falling címmel, melyről kimásolt "Empires (Brint Me Men)" című dala 1. helyezett volt a dance slágerlistán.

2007-2012 Újraegyesülés

2007-ben a csapat fellépett a Lovebox fesztiválon, melyet Londonban, a Victoria Parkban tartottak. Az együttes Wheelerből, Jazzie B-ből, Aich B-ből állt, és csatlakozott hozzájuk MC Chickaboo is. 2008 decemberében a BBC Radio 4 műsort készített az együttesről. 2009 januárjában Lamya hirtelen szívrohamban meghalt.Lamya Al-Mugheiry, Duran Duran Official Site news page

A Soul II Soul Caron Wheeler együtt Ausztráliában turnézott 2009 februárjában, ahol a Sydney melletti Playground Weekender fesztiválon léptek fel, majd a Yasalam ingyenes koncertjén szerepeltek, melyek a 2009-es Formula ITM Etihad Airways Abu Dhabi Grand Prix ünnepségekkel volt összefüggésben.

2010-ben a Soul II Soul újra összeállt, Jazzie B, Caron Wheeler, Rose Windross, Kym Mazelle, Charlotte Kelly, Aitch B és MC Chickaboo-val, és 2011 végéig turnéztak. A turné után Kelly és Wheeler felváltva énekeltek a csapatban, majd 2012 júniusában a Soul II Soul megkapta a PRS Heritage Plaque kitüntetést. Az eseményen Jazzie B. Wheeler, Daddae, Mazelle, Kelly és Aitch B voltak jelen, akik a kitüntetés után felléptek az ünnepségen. 2012 augusztusában az együttes fellépett a Channel 4 House Party-ján, majd decemberben előadták a "Keep on Movin'" és "Back to Life" dalokat a Later... with Jools Holland című televíziós műsorban. A dalokat Caron Wheeler énekelte, akivel eredetileg is a felvételek készültek. A csapat megerősítette, hogy új albumon dolgoznak.

2013 – jelenleg is

2013 áprilisában Jazzie B és Charlotte Kelly elindította Soul II Soul 'Classic' nevű kollekcióját Harvey Nichols-ban, Londonban. A kollekcióban pólók, pulóverek találhatóak, a Soul II Soul Funky Dred logójával. Ebben az évben Kelly ismét távozott az együttesből, és Wheeler csatlakozott újra a csapathoz. 2014-ben az együttes fellépett a Lovebox fesztiválon.

2016-ban a Soul II Soul megjelentette a "A New Day" című kislemezét, melyben Jazzie B és Louie Vega közreműköüdött Wheeleer mellett. 2016. december 9-én megjelent az "Origins: The Roots of Soul II Soul" című live-album.

2017 májusában a Soul II Soul Wheeler és Charlotte Kelly énekesnőkkel együtt fellépett az Electric Brixton nevű night klubban, majd a csapat a Jools' Annual Hootenanny című Tv műsorban szerepelt szilveszter este.

2017. augusztus 28-án Melissa Bell meghalt veseelégtelenségben.

Diszkográfia

Stúdióalbumok

Club Classics Vol. One (1989) Vol. II: 1990 – A New Decade (1990) Volume III: Just Right (1992) Volume V: Believe (1995) Time for Change (1997)

Díjak, jelölések

(American Music Awards) Év Jelölt Díj Eredmény1990Keep on MovinKedvenc Soul/R&B dalSoul II SoulKedvenc Soul/R&B együttesKedvenc Soul/R&B New előadóÚj kedvenc dance előadó Back to Life (However Do You Want Me)Kedvenc Dance dal

(BRIT Awards) Év Jelölt Díj Eredmény1990Club Classics Vol. OneLegjobb brit albumBack to Life (However Do You Want Me)Legjobb brit dalSoul II SoulLegjobb új brit együttesLegjobb brit együttes1991Legjobb brit együttes

(Grammy Awards) Év Jelölt Díj Eredmény1990Soul II SoulLegjobb új előadóBack to Life (However Do You Want Me)Legjobb R&B dalAfrican DanceLegjobb R&B hangszeres előadás1993MoonLegjobb R&B hangszeres előadás

(Juno Awards) Év Jelölt Díj Eredmény1991Back to Life (However Do You Want Me)Az év nemzetközi dala

(Soul Train Music Awards) Év Jelölt Díj Eredmény1990Keep on MovinA legjobb együttes R&B/Urban AlbumaAz év legjobb R&B/Urban dalaA legjobb R&B/Urban dalSoul II SoulA legjobb új R&B/Urban előadó

Tagok

Jelenlegi tagok Jazzie B – ének, háttérének, lemezjátszók (DJ), rapper, producer, programok(1988–jelenleg is) Caron Wheeler – ének (1988–1990), (1992), (1995), (2007–2010), (2013–jelenleg is) Charlotte Kelly –ének (1994–1997), (2008), (2010–2013), (2017–present)

Turné és időszakos zenészek Ellen Blair – hegedű (1988–jelenleg is) Gill Morley – hegedű (1988–jelenleg is) Gota Yashiki – zenei programok (1988) Nellee Hooper – producer, zenei programok(1988–1997) Simon Law – producer, zenei programok(1988–1997) Emma "S.E.L." Louise – háttérének (2007–2017) Samantha Pennells – háttérének (2007–2017) Jody Findley – háttérének (2007–2017) MC Chickaboo – lemezjátszók (DJ), rapper (2007–2018) Nadine Caesar – ének, háttérének (2018–jelenleg is) Nikisha Reyes – háttérének (2018–jelenleg is) Tanya Edwards – háttérének (2018–jelenleg is)

Korábbi tagok Doreen Waddell – háttérének (1988) Rose Windross – háttérének (1988), (2010–2011) Jazzi Q – lemezjátszók (DJ) (1988–1990), (2012) Aitch Bee – lemezjátszók (DJ) (1988–1995), (2007), (2012) Nellee Hooper – producer (1988–1992) Daddae – háttérének, lemezjátszók (DJ), rapper, producer, (1988–1995) Marcia Lewis – háttérének (1989–1990) Lamya Al-Mugheiry † – háttérének (1990) Victoria Wilson-James – háttérének (1990) Kym Mazelle – háttérének (1990), (2010–2011) Penny Ford – háttérének (1992–1995) Melissa Bell † – háttérének (1993–1995)

Jegyzetek

Kategória:1988-ban alakult együttesek Kategória:Brit elektronikus zenei előadók Kategória:Grammy-díjas együttesek Kategória:Londoni könnyűzenei együttesek Kategória:Brit popegyüttesek