Árkossy Ilona, született Toszó, művészként Á. Toszó Ilona (Marosvásárhely, 1944. augusztus 18. –) erdélyi magyar színész, Árkossy István felesége.
Életpályája Középiskolai tanulmányai idején a Marosvásárhelyi Székely Népi Együttes tánckarának tagja, majd 1962-ben a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskola hallgatója lett. Már másodévesen játszotta Júliát a Főiskolán (Shakespeare: Rómeó és Júlia), és a Marosvásárhelyi Állami Színház társulatában is több szerepet alakított. Köztársasági Ösztöndíjjal végzett. 1966-ban a Marosvásárhelyi Állami Színház társulatához szerződött. Júlia szerepét, mint vendég, Sepsiszentgyörgyön is egy évadon át alakította. Irodalmi és rádióműsorok állandó szereplője volt. 1969-tól a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagja 1987-ig, amikor családjával áttelepült Magyarországra. Ezután színészi pályáját nem folytatta.
Főbb szerepei
Források Aniszi Kálmán: Csillagösvényeken (Thália papnője voltam – kálváriás időkben). Székely Ház Alapítvány, 2015. Kántor Lajos – Kötő József: Magyar Színház Erdélyben 1919–1992. Kriterion Könyvkiadó, 1994.
Interjú alt=Megjelent a budapesti KAPU folyóirat 2012/11-12. számában, és Aniszi Kálmán: CSILLAGÖSVÉNYEKEN (Életutak a változó időben) című interjú kötetében, 2015-ben, a Székely Ház Alapítvány kiadásában.|balra|bélyegkép|"THÁLIA PAPNŐJE VOLTAM" - Aniszi Kálmán interjúja Árkossy Ilona színművésznővel
Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Marosvásárhelyiek Kategória:Romániai magyar színészek