Ulrikke Brandstorp (művésznevén: Ulrikke) (Sarpsborg, 1995. július 3. – ) norvég énekesnő, színésznő. Ő képviselte volna Norvégiát a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon Attention című dalával.

Zenei karrierje Brandstorp gyerekkora óta zenél, először 2013-ban, a norvég Idol-ban mutatta meg a tehetségét. Egy évvel később jelentkezett a norvég The Voice harmadik évadába, ahol Hanne Sørvaag volt a mestere. A tehetségkutató műsorban végül az elődöntőig jutott.

2017-ben részt vett a norvég eurovíziós dalválasztó műsorban, a Melodi Grand Prix-n. Places című versenydalával a negyedik helyen végzett tízfős döntőben.

2018-ban a Stjernekamp című műsorban szerepelt, ahol végül második lett.

2020. január 6-án az NRK bejelentette, hogy az énekesnő automatikusan bekerült a Melodi Grand Prix döntőjébe a nyugat-norvégiai régió résztvevőjeként. Attention című versenydala a negyedik elődöntő előtti napon, január 31-én jelent meg. Másnap a műsor elődöntőjében élőben adta elő a dalt. A február 15-én rendezett döntőben utolsó előttiként lépett fel, továbbjutott a legjobb négy közé, az aranydöntőbe, majd pedig a legjobb kettő közé, az aranypárbajba, ahol 200 345 szavazattal sikerült megnyernie a versenyt, így ő képviselte volna hazáját az Eurovíziós Dalfesztiválon, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a Covid–19-koronavírus-világjárvány miatt. Versenydalát először a május 12-én rendezendő első elődöntő második felében adta volna elő.

2023-ban ismét beválogatták a norvég Melodi Grand Prix nemzeti döntőbe Honestly című dalával.

Színészi karrierje Részt vett a számos kisebb színdarabokban, 2011 és 2013 között pedig egy norvég turné keretein belül járta be az országot a The Show Must Go On és a The Thrill of Michael Jackson című darabokban szerepelve. 2019-ben szerepelt A muzsika hangja című musicalben az oslói Folketeateret színházban.

Diszkográfia Kislemezek Play With (2017) Places (2017) Green Eyes (2017) Sick of Love (2017) Careless (2018) Time is Precious (2018) Cyr (2019) Shallow (2019, feldolgozás) Attention (2020) Honestly (2023)

Közreműködések Alt jeg ønsker (2017, Agera) Fuckboy (2018, Oda Loves You)

Jegyzetek

Kategória:1995-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Norvég nők Kategória:Norvég énekesek Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői