Athena Manukjan (Athén, 1994. május 22. – ) örmény-görög énekesnő, dalszövegíró. Ő képviselte volna Örményországot a 2020-as Eurovíziós Dalfesztiválon Rotterdamban, a Chains on You című dalával.
Pályafutása 2007-ben lépett először színpadra, ahol egy görög televízióban énekelte el a This Is What's Missing című dalt. Egy évvel később részt vett a görög Junior Eurovíziós nemzeti döntőben To Fili Tis Aphroditis című dalával, amellyel hetedik helyezett lett.
2011-ben jelent meg első önálló dala Party Like a Freak címmel, amely Görögországban az egyik legfelkapottabb dal lett abban az évben. 2018-ban jelentkezett a brit X-Faktor tizenötödik évadába.
2020-ban az Örmény Közszolgálati Televízió, az ARPTV bejelentette, hogy az énekesnő is az egyik résztvevője az Depi Evratesil örmény eurovíziós nemzeti döntőnek. Chains on You című versenydalával a február 15-én rendezett döntőt a nemzeti-, nemzetközi zsűri és a közönség szavazatai alapján megnyerte, így ő képviselhette volna hazáját az Eurovíziós Dalfesztiválon, azonban március 18-án az Európai Műsorsugárzók Uniója bejelentette, hogy 2020-ban nem tudják megrendezni a versenyt a COVID–19-koronavírus-világjárvány miatt.
2025-ben az AMPTV bejelentette, hogy az énekesnő visszatér a Depi Evratesil mezőnyébe, DaQueenation című versenydalával. Versenydalának szövegében (Diamonds shining on me and I'm back to slay) visszautalt korábbi meghiúsult részvételére. A nemzeti döntőben végül a harmadik helyen végzett.
Diszkográfia Kislemezek I Surrender (2012) Na Les Pos M'Agapas (2012) XO (2014) Chains on You (2020) Dolla (2020) You Should Know (2021) OMG (2021) Kiss Me In The Rain (2022) Loca" (With Limitless (2022) Bom Bom (2022) Gone (2023) Tet A Tet (2023) Belas (2024) Enstikto (2024) DaQueenation (2025)
Más előadókkal Party Like A Freak (DJ Kas, 2011)
Jegyzetek
Források Discogs
Kategória:1994-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Athéniak Kategória:Görög énekesek Kategória:Görög nők Kategória:Örmény énekesek Kategória:Örmény nők Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői