Barabás Jenő (Böde, 1920. március 25. – Budapest, 1994. június 8.) magyar néprajzkutató, egyetemi tanár, a magyar népi építészet kiemelkedő 20. századi tudósa, a Magyar néprajzi atlasz kezdeményezője és szervezője.

Életútja Felsőfokú tanulmányait 1938-ban a pécsi Erzsébet Tudományegyetemen kezdte meg, majd az első tanév után, 1939-től a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen folytatta. 1944-ben vette át történelem–földrajz szakos tanári oklevelét, majd a fővárosban helyezkedett el középiskolai tanárként. 1947-ben bölcsészdoktori oklevelét is megszerezte, és a következő évben a Néprajzi Múzeum munkatársa lett. Rövid idő teltével a Múzeumok és Műemlékek Országos Központjának alkalmazásába került, 1952-ben pedig meghívást kapott a fővárosi Eötvös Loránd Tudományegyetem tárgyi néprajzi tanszékére. Előbb tanársegédként, majd adjunktusként, végül docensként végezte a tanszéki oktatómunkát 1990-es nyugdíjazásáig. 1981–1985 között, majd 1987–1989 között a tárgyi néprajzi tanszék vezetője volt. Nyugdíjazása után címzetes egyetemi tanárként segítette az egyetemen folyó néprajzi képzést.

Munkássága Mályusz Elemér tanítványaként pályájának korai szakaszában elsősorban népiségtörténeti kérdések vonzották érdeklődését, behatóan foglalkozott Marosszék településtörténetével. Tudományos kutatásainak fókusza fokozatosan a magyar népi építészet és a néprajzi térképezés felé fordult. Monografikus összefoglalásokat készített a Kárpát-medencei magyar népi építészet tipológiájáról és táji tagolódásáról, jelentősen hozzájárult a zalaegerszegi és szombathelyi skanzenek létrehozásához. Kezdeményezésének köszönhetően indultak meg a Magyar néprajzi atlasz térképezési munkálatai.

Kandidátusi értekezését 1960-ban védte meg a néprajzi térképészeti módszertan témakörében, 1987-ben pedig a néprajztudomány doktora lett. Tudományos érdemei elismeréseként 1981-ben átvehette a Györffy István-emlékérmet, 1992-ben pedig a Herder-díj kitüntetettje volt.

Főbb munkái 189 o. 67 o.

185 o. 203 o.

Jegyzetek

Források

Kategória:Magyar néprajzkutatók Kategória:Györffy István-emlékérmesek Kategória:Herder-díjasok Kategória:1920-ban született személyek Kategória:1994-ben elhunyt személyek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek