A Zárójelentés 2020-ban bemutatott magyar filmdráma, Szabó István nagyjátékfilmje.

Díszbemutatójára a Magyar Mozgókép Szemle nyitófilmjeként 2020. február 25-én került sor, a filmszínházakban február 27-től vetítették.

Cselekménye Egy fővárosi kórház bezárásakor nyugdíjazzák a neves kardiológus professzort, Stephanus doktort. A munka nélkül maradt orvos nem kilincsel új állásért, őt pedig kiváló szaktudása ellenére senki sem hívja dolgozni. Az egyik napról a másikra dologtalanná váló orvos eleinte élvezi a kötetlenséget, lefoglalja magát szórakozással, ám csakhamar rájön, ez számára nem elég, valamit kezdenie kell magával.

Leutazva szülőfalujába megtudja, hogy több mint egy éve nincs háziorvosa a településnek, mert az előző orvos Svédországba, a sarkkörön túlra ment gyógyítani. Stephanus doktor – a helyiek nagy örömére – úgy dönt, elvállalja a praxist, már csak azért is, mert apja korábban hosszú évtizedeken át volt a falu megbecsült orvosa, akiről éppen akkor neveznek el egy falubeli utcát, amikor fia megkezdi a munkát. Az új szakmai feladat ismét értelmet ad a nemrég nyugdíjazott, ám elhivatott orvosnak, aki megpróbálja a legtöbbet kihozni a helyzetből. Csakhogy a községben uralkodó áldatlan állapotok és társadalmi viszonyok, a kisstílű, de rendkívül ártalmas politikai csatározások, amelyekbe ő maga is belekeveredik, hamar rádöbbentik: gyerekkora meghitt helyszíne mégsem teremthet olyan kereteket életének, amilyenre az új élet reményében vágyott. Saját kárán kénytelen megtanulni, hogy a múlt kísérteteivel csak akkor számolhat le, ha szembenéz a jelennel...

Szereplők

A film A mai magyar társadalomnak tükröt állító, az ország állapotáról egyszerre dühös és elszomorító látleletet adó Zárójelentés ideiglenes címe a forgatókönyvírás és időszakában Körorvos volt.

A filmdráma a Film Street Kft. produkciójában készült el a Magyar Nemzeti Filmalap hathatós támogatásával. Alkotói a forgatókönyv fejlesztésére 1,5, majd 7,2 M Ft, a gyártáselőkészítésre 10 M Ft, gyártásra Ft, míg a forgalmazók a marketingre 16,5 M Ft pályázati összeget nyertek el.

Országos díszbemutatójára a Magyar Mozgókép Szemle nyitófilmjeként 2020. február 25-én került sor, a filmszínházakban hivatalosan február 27-től vetítették. Az alkotás az országos premiert megelőzően, február 13-án és 14-én nagy sikerű közönségtalálkozóval egybekötött elővetítéseken volt látható Szegeden és Debrecenben, illetve február 20-án Sopronban, február 21-én pedig Pécsett.

A filmet Budapesten, Szegeden, Zebegényben és Nagybörzsönyben forgatták.

Nézettség, bevétel A nézettségi adatok szerint jegyet adtak el rá, és ezzel az eredménnyel mintegy bevételt termelt a jegypénztáraknál.

Jegyzetek

Források

További információk

Kategória:2020 filmjei Kategória:Magyar filmdrámák Kategória:Fotó nélküli sablont tartalmazó filmek