+Polgármesterek 1990 ótaIdőszakPolgármesterJelölőszervezet1990-1994Moór János –1994-19981998-2002Toronicza János –2002-20062006-20102010-2014Deák József –2014-20192019–2024

1990 és 2019 között nyolc polgármester-választást tartottak Ivándárdán.

A nyolc választás során három polgármester nyerte el a választók többségének bizalmát. 2010 óta Deák József a Baranya megyei község első embere.

A választási részvétel 2010-ig 70-85% között mozgott, azóta nem érte el a 45%-ot. Úgyszintén 2010-ig mindig több jelölt állt rajtvonalhoz, míg az utóbbi két választáson csak egyetlen egy.

Háttér

A két és félszáz fős település Baranya megye déli részén, közvetlenül az országhatár mentén fekszik. A megyén belül többször változott a körzeti hovatartozása, 2013 óta a Mohácsi járás része.A XX. század első felében a Baranyavári járáshoz tartozott, majd az annak átnevezéséből megszülető Villányi járáshoz. Az ötvenes évek közepe óta Mohács környékéhez tartozik, 1994 és 2014 között a Mohácsi kistérség tagja volt.

1965-től a Ivándárda a környékbeli Sárok, Bezedek és Lippó községekkel közös tanácsot alkotott. A tanács székhelye a legnépesebb Lippón volt. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján Mészáros Károly volt a közös tanács elnöke.A közös tanács létrejöttéről: , a tanácselnökről: , .

Alapadatok + Jelöltek és részvételÉvJelöltekRészvétel1994379%1998383%2002276%2006584%2010378%2014144%2019143%

Az önkormányzati választásokon 2010-ig 70% és 85% között mozgott a részvételi hajlandóság, utána viszont 45% alá esett le. 2010-ig mindig több jelölt indult a választásokon, volt olyan eset is, hogy öten, míg 2014 óta csak egy jelölt mérettette meg magát. (Az 1990-es választásokról nem állnak rendelkezésre részletes adatok.)

A település lakóinak a száma 310 és 240 között mozgott és lényegében választásról-választásra csökkent. A község lélekszámából fakadóan a képviselő-testület létszáma előbb 5 fős volt, majd a 2010-es önkormányzati reformot követően 4 fős lett. A választójogosultak száma szintén csökkenő irányt mutat, 1998-ban 230 fölött, 2019-ben pedig 200 közelében járt.

Időközi polgármester-választásra nem került sor.A rendelkezésre álló adatok szerint 1998 óta biztosan nem volt, a sajtóhírek között pedig 1998 előtti időközi választásra sem található utalás.

Alapadatok (1990-2019)Általában a választási eredményekkel kapcsolatban lásd: ; konkrétan az egyes évek elérhetőek itt: 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014. Az 1994 és 2002 közötti jegyzőkönyvek esetében az adatok (D) mezője mutatja a választójogosultak számát, az (F) mező a szavazók számát. A 2006-os és 2010-es jegyzőkönyvek esetében a választójogosultak száma a (C), a szavazók száma az (E) mező. A 2014-es jegyzőkönyvekben sorrendben ugyanezek az adatok az (A) és (B) mezőknek felelnek meg.ÉvNapLakókA lakók száma az egyes években: 1990, 1994, 1998, 2002, 2006, 2010, 2014 – Választó-jogosultSzavazóRészvételszáma+/–1990szept.30.308(nincs adat)1994dec.11.288- 22317678,9%1998okt.18.292+ 23219282,8%2002okt.20.272- 21816575,7%2006okt.1.264- 22318884,3%2010okt.3.253- 20816378,4%2014okt.12.245- 2069144,2%2019okt.13.2028743,1%

Választások

Áttekintő táblázatÉvMegválasztott polgármesterSzavazatElőny a2. előttnévszervezetdbérv.%db%Az előny az érvényes szavazatok arányára vonatkozik. (A %-ban kifejezett adatok százalékpontot jelentenek.)1990Moór János –(nincs adat)1994Moór János –8146,0%+2+1%1998Toronicza János –13571,1%+83+44%2002Toronicza János –14390,5%+128+81%2006Toronicza János –8444,9%+14+7%2010Deák József –10061,3%+53+33%2014Deák József –86100,0%–2019Deák József –83100,0%–

Kiegészítő adatokÉvjelöltekszámaÉrvényesszavazatÉrvény-telen1990 ?(nincs adat)199431760,0%199831901,0%200221584,2%200651870,5%201031630,0%20141865,5%20191834,6%

Összehasonlító táblázat (1994-től)ÉvPolgármester-jelölt#.Szavazatnévszervezetdbjogosultakarányábanszavazókarányábanérvényesszavazatokarányában |- bgcolor=gainsboro1994Moór János –1.8136,3%46,0%46,0%Toronicza János –2.7935,4%44,9%44,9%Lőrincz László –3.167,2%9,1%9,1% |- bgcolor=gainsboro1998Toronicza János Sándor –1.13558,2%70,3%71,1%Lovas Józsefné –2.5222,4%27,1%27,4%Borsics József –3.31,3%1,6%1,6%|- bgcolor=gainsboro 2002Toronicza János –1.14365,6%86,7%90,5%Borsics József –2.156,9%9,1%9,5%|- bgcolor=gainsboro 2006Toronicza János Sándor –1.8437,7%44,7%44,9%Moór Róbert –2.7031,4%37,2%37,4%Frőhling Györgyné –3.167,2%8,5%8,6%Lovas Szilveszter –4.146,3%7,4%7,5%Borsics József –5.31,3%1,6%1,6%|- bgcolor=gainsboro 2010Deák József –1.10048,1%61,3%61,3%Toronicza János Sándor –2.4722,6%28,8%28,8%Földesi Krisztina –3.167,7%9,8%9,8%|- bgcolor=gainsboro 2014Deák József –1.8641,7%94,5%100,0%|- bgcolor=gainsboro 2019Deák József –1.8341,1%95,4%100,0%

Polgármesterek 1990-'941994-'981998-'022002-'062006-'102010-'142014-'192019-Moór JánosToronicza JánosDeák József – – –

Jegyzetek

Források – az egyes választások hivatalos honlapjai (1998-tól kezdve) – választástörténeti honlap (egységes szerkezetben, 1994-től kezdve) – nyersadatok, szöveges fájlformátumokban (1990-től 2010-ig)

Kapcsolódó szócikkek Ivándárda Helyi önkormányzati választások

Ivándárda