Nagy Péter (Jászberény, 1976. március 21. –) villamosmérnök, MBA. Az infokommunikációs szakterületen végzett kiemelkedő szervezői tevékenységét, 2018-ban állami kitüntetéssel ismerték el. Életpályája 2000-ben diplomázott a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen villamosmérnökként, majd 2005-ben MBA-diplomát szerzett a Műegyetemen.

2000-től 5 éven át a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (korábbi nevén Budapesti Hírközlési Felügyelet, illetve Nemzeti Hírközlési Hatóság) munkatársa volt. Több meghatározó projektben vett részt: 3,5 GHz-es frekvenciaárverés előkészítése és lebonyolítása, szolgáltató nyilvántartás kialakítása, kompetenciaközpontok kialakításának elindítása.

2005-től a Hírközlési és Informatikai Tudományos Egyesület operatív igazgatója. Nevéhez kapcsolódik az egyesület online megjelenésének elindítása, a fiatalok számára készült előadássorozat, az egyesület civil és vállalkozási tevékenységének szétválasztása. Számos nemzetközi konferencia lebonyolításában vett részt, több nemzetközi konferencia Magyarországra hozatalában segédkezett.

2013-2019 között a Finatech Capital Zrt. kockázati tőkealapkezelő felügyelő bizottságának tagja.

Szakmai közéleti szerepvállalása Egyetemi éveiben a Schönherz Kollégium lakója volt, így több öntevékeny csoportnak volt tagja, vezetője.

Elnökségi tagja volt a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) 1999-2000 között.

Az IEEE regionális szervezetében (Európa, Afrika, Közel-KeletIEEE Region 8) konferencia koordinátori szerepet töltött be Magyarországról elsőként, 2017-2018 között. Jelenleg a bizottság tagja.

Az IEEE legfontosabb - konferenciákkal foglalkozó - bizottságának (IEEE Conferences Committee) szavazati jogú tagja 2018-2019 között, szintén elsőként Magyarországról. Jelenleg a konferenciák minőségmenedzsmentjével foglalkozó bizottság (TPIC - Technical Program Integrity Committee) tagja.

Az IEEE Comminications Magazine Quantum Communicationsszel foglalkozó különszámának társszerkesztője 2013-ban.

Tagja még a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnak.

Felelős kiadó

Felelős Kiadója az Infocommunications Journalnak (ISSN 2061-2079), a Híradástechnika folyóiratnak (ISSN 0018-2028), A HTE 60 éve című könyvnek () Párhuzamos Mérföldkövek című könyvnek ().

Díjai, elismerései

HTE Jubileumi emlékérem - 2009 HTE Arany-jelvényhttps://www.hte.hu/arany-es-ezust-jelveny - 2011 IEEE Hungary Section jubileumi emlékérem A Hírközlésért érdemérem - 2018

Jegyzetek

Kategória:1976-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar villamosmérnökök Kategória:Jászberényiek