Szabó László (Baja, 1931. május 2. – Budapest, 2015. november 8.) magyar újságíró, jogtanácsos, magánnyomozó, a Magyar Televízió Kékfény című műsorának egykori műsorvezetője.
Élete Újságírói pályáját a Szabad Népnél kezdte, majd a Magyar Televízióban dolgozott. Közvetlen munkatársai voltak Molnár Margit, Szepesi György és Stefka István. 1964-től 1989-ig vezette az MTV Kékfény című bűnügyi magazinműsorát.
A Népszabadság, a Magyar Szocialista Munkáspárt központi lapjának belpolitikai rovatát szerkesztette, vezette 35 éven keresztül.
Mindeközben huszonnyolc könyvet írt. Felerészt Pintér István kollégájával, néhányat másokkal.
Televíziós tevékenysége során szélsőségesen egyoldalú, megbélyegző és hangulatkeltő műsoraival szerepet vállalt a meggymagos emberként híressé vált kertészeti vállalkozó, Demeter Béla meghurcolásában és bebörtönzésében.
A rendszerváltás közeledtével 1989 augusztusában kiszállt a médiából, politikából, és megnyitotta az ország első magánnyomozó irodáját. Új működési területén is sikeres lett. A magándetektívek országos szövetségében elnökké választották.
Súlyos betegség következtében hunyt el életének 85. évében.
Könyvei A tanácsok pártirányítása, tan., 1956 Pintér István – Szabó László: Riporterek az alvilágban, riportkönyv, 1957 Horváth József – Nemes János – Pintér István – Szabó László: Az utolsó felvonás, Zrínyi, Budapest, 1958, 526 oldal Horváth József – Nemes János – Pintér István – Szabó László: Régi jó világ – A Horthy-korszak nagy panamáiból, Kossuth, Budapest, 1959, 272 oldal Pintér István – Szabó László: Titkos utakon, riportkönyv, 1959 Pintér István – Szabó László: Szenzációk nyomában, riportkönyv, 1960 Pintér István – Szabó László: A 119222-es légionista, riportok, 1960 Pintér István – Szabó László: A légió hadnagya, kalandregény, 1961 Pintér István – Szabó László: Pókháló, riportnovellák, 1962 Pintér István – Szabó László: A hóhérok nyilatkoznak, riportkönyv, 1962 Pintér István – Szabó László: Különös vadászat, kalandregény, 1963 Pintér István – Szabó László: A század nevezetes bűnügyei – A modern magyar Pitaval, Minerva, Budapest, 1964, 345 oldal Pintér István – Szabó László: Különös vadászat; Pókháló,A két cím a borítón fordított sorrendben lett feltüntetve. Kossuth, Budapest, 1966, 432 oldal, illusztrálta: Kürthy Sándor A Niagarától északra, riportkönyv, 1966 Sólyom József – Szabó László: A titkosszolgálat jelenti..., riportkönyv, Zrínyi Katonai, Budapest, 1966, 266 oldal Bűnügyi panoptikum, bűnügyi történetek, 1966 A Gamma-null eltűnik, kémregény, Reflektor sorozat 5., Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1967, 232 oldal Bűnügyi múzeum, 1968 Sólyom József – Szabó László: Utolsó kísérlet, regény, Reflektor sorozat 12., Zrínyi Katonai Kiadó, Budapest, 1968, 260 oldal A bűn közelről, riportok, 1969 Sólyom József – Szabó László: A zuglói nyilasper – Egy háborús per anatómiája, 1969 A kétarcú ember, kémregény, 1970 Szélhámosok, gyilkosok, bűnügyi történetek, 1971 Kék fény, 1972 13 bíró emlékezik, bűnügyi riportok, 1975 Fekete Gábor – Maros Dénes – Szabó László: Válts lépést!, riportok, Zrinyi Katonai Kiadó, Budapest, 1976, 229 oldal, A belpolitikai rovat munkája, Az újságíró iskola kézikönyvei sorozat, Tankönyvkiadó, Budapest, 1977, 92 oldal, 13 nyomozó emlékezik, bűnügyi történetek, 1979 13 ügyész emlékezik, Táncsics, Budapest, 1979, 352 oldal, Kék fény. Egy bűnügyi televíziós műsor első hat éve, 1981 Kamera előtt a tettes. Bűnügyi történetek a Kék fényből, 1982 Bűnözés a nagyvilágban I. – A Yardtól a képernyőig, Népszava, Budapest, 1984, 390 oldal, ; 1985, 390 oldal, Bűnözés a nagyvilágban II. – Bandák nyomában az Interpol, Népszava, Budapest, 1986, 326 oldal, Bűnözés a nagyvilágban III. – Gyilkosság – megrendelésre, Népszava, Budapest, 1987, 360 oldal, 13 nyomozó 33 esete, Népszava, Budapest, 1989, 440 oldal,
Film Különös vadászat, tévéfilm, rendezte: Kígyós Sándor, 1973, Pintér István és Szabó László azonos című regényéből.
Díjak Rózsa Ferenc-díj, 1971
Érdekességek Nevét dalba foglalta az URH együttes, Müller Péter Sziámi underground zenekara az 1980-ban született Kék fény című számában.„Az vagy nekem havonta egyszer / ami az agynak a daganat. / Árad belőled a kék fény / elárasztod az agyamat / Kék fény! Kék fény! Kék fény! (...) Szabó László, te kedves Ismeretlen tettes / Megvan a gyilkos, az ország örül / Kék dicsfény a fejed körül / Kék fény! Kék fény! Kék fény!...”
Kritika Bűnügyi múzeum (1968) és Szélhámosok, gyilkosok (1971) című művei hemzsegnek a durva hibáktól és valótlanságtól, szándékos hazugságoktól és csúsztatásoktól. Például Bicsérdy Béláról azt állította, hogy harmincnégy (!) gyermeke született, al-dunai telepén több mint ezer híve élt, szektát alapított, 3 millió dollár értékű ingatlan és bankbetét felett rendelkezett és nagyon gazdagon hunyt el.Bűnügyi múzeum (1968) 68-73. Ezzel szemben összesen két gyermekéről tudunk, szekta helyett egy mozgalma volt, az al-dunai szigeten az összlakosság sem érte el akkor az ezer főt, és soha nem volt ott semmiféle telepe vagy kolóniája, élete végén pedig nagy szegénységben és nyomorban élt.Áprily Zoltán: Bicsérdy Béla és a bicsérdyzmus (2022)
Jegyzetek
Források
Kortárs Magyar Írók 1945-1997, Szabó László, MEK OSZK, online Friss Róbert: Elhunyt Szabó László, 2015.11.08. A meggymagos ember igaz története, Index.hu, 2020.12.25 K. Horváth Zsolt: URH-kocsi, Kék Fény és Szabó László maszkja, 2017. szeptember 03.
Kategória:Magyar írók Kategória:A Népszabadság vezetői, újságírói Kategória:1931-ben született személyek Kategória:2015-ben elhunyt személyek Kategória:Bajaiak Kategória:Magyar rádiósok, televíziósok Kategória:A Szabad Nép vezetői, újságírói Kategória:Rózsa Ferenc-díjasok