Darkó Jenő (Dálnok, 1880. július 13. – Debrecen, 1940. január 8.) görög filológus, bizantinológus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1913).
Élete Budapesti és müncheni tanulmányok, illetve külföldi útjai után 1906-tól pápai, majd budapesti középiskolai, 1908-tól debreceni főiskolai tanár. 1910-től a Budapesti Egyetem magántanára, 1914-től a Debreceni Egyetem nyilvános rendes tanára. 1928–1929-ben az egyetem rektora.
A debreceni Székely Társulat elnökeként egyik alapítója a Hargitaváralja című folyóiratnak. Főleg a bizánci történetírókkal mint a magyar történelem forrásaival foglalkozott. Kiadta Laonikos Chalcocondyles szövegét.
A Kőrösi Csoma Sándor Önképzőkör tagja.
Művei 1910 A magyarokra vonatkozó népnevek a bizánci íróknál. Budapest. 1915 Bölcs Leó Taktikájának hitelessége magyar történeti szempontból. Budapest. 1919 Beszédek Erdélyért. Debrecen. 1922–1927 Editiones Criticae Scriptorum Graecorum et Romanorum 10–12. Budapest. 1933 Byzantinisch-ungarische Beziehungen in der zweiten Hälfte des XIII. Jahrhunderts. Weimar. 1934 Az ősmagyar hadművészet fejlődése és hatása Nyugat-Európára. Budapest. 1937 A magyar huszárság eredete. Hadtörténeti Közlemények. 1938 A romániai magyar kisebbség kulturális helyzete. Debrecen. 1938 Népességi mozgalmak Erdélyben és környékén a középkorban. Debrecen.
Irodalom Szabó Árpád: D. J. emlékezete (Debrecen, 1941).
Források
Kategória:Debreceniek Kategória:Magyar filológusok Kategória:1880-ban született személyek Kategória:1940-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:MTA-tagok Kategória:A Debreceni köztemetőben eltemetett személyek