Az 1916. február 29-ei ütközet az első világháború egy kisebb tengeri összecsapása volt, melyben brit hadihajók megsemmisítették az Atlanti-óceánra kijutni igyekvő német Greif segédcirkálót. A britek már előre értesültek a Greif kifutásáról, így felkészülten várták az érkezését. Az összecsapást brit részről jórészt az Alcantara segédcirkáló vívta meg, mely szintén elsüllyedt.
Előzmények A Greif segédcirkáló és a német tervek 1916 februárjában a német hadvezetés az északi-tengeri blokádon át kereskedelmi háború folytatására szándékozta küldeni a Greif segédcirkálót Rudolf Tietze fregattkapitány parancsnoksága alatt. A segédcirkálót a Guben teherhajó felfegyverzésével alakították ki. Tüzérségéhez négy 15 cm-es és egy 10,5 cm-es löveg tartozott. Ezeken kívül rendelkezett még két 50 cm űrméretű torpedóvető csővel. A Greifon összesen 307 fő teljesített szolgálatot, köztük 10 tiszt. A legénységéből 130 fő érkezett az aktív állományból, 167 fő pedig tartalékos volt. Utasításai értelmében Izlandot megkerülve a Dánia-szoroson át ki kellett hajózzon az Atlanti-óceánra, ahol támadnia kellett az antant hajóforgalmát (kereskedelmi háborút kellett folytatnia).A Tietze fregattkapitánynak átnyújtott parancsok rövidített ismertetése megtalálható: Krieg zur See 212-213. o. Az Északi-tengeren a norvég partoktól 70 tmf távolságra vezetett az útja. Ezen a részen az U 70 tengeralattjárónak kellett végeznie felderítést számára Stavangerig, előtte 40 tmf távolságra haladva.Krieg zur See 213. o. Amennyiben a Greif nem tudott volna visszatérni Németországba, úgy Német Kelet-Afrikába kellett elhajóznia.
Az Alcantara A Greif későbbi ellenfelét, az Alcantarát 1915 áprilisában rekvirálta a brit admiralitás három másik A-szériásnak nevezett (A-series) utasszállító hajóval (Avon, Arlanza, Andes) együtt, hogy segédcirkálónak (Armed Merchant Cruiser) alakítsák át őket. Az Alcantara hat 152 mm-es ágyút, egy légvédelmi ágyút és mélységi bombákat kapott fegyverzetül. Április 17-én Liverpool kikötőjében állították szolgálatba és a 10. cirkálóraj kötelékébe került – hasonlóan az Arlanzához és az Andes-hez –, mely egység az Északi-tenger blokádját fenntartó erők közé tartozott (Northern Patrol). A cirkálóraj az Északi-tenger, a Norvég-tenger és a Jeges-tenger nagyjából nagyságú területén cirkált, hogy megakadályozza a német hajók kijutását az Atlanti-óceánra vagy az onnan való visszaérkezésüket.
A Greif bevetése Az Elbán Hamburgnál horgonyzó Greif február 27-én 16:30-kor vonta fel a horgonyt és indult el északi irányba az aknamezők között a Horns Rev felé. Az U 70-nel nem tudott kapcsolatba lépni a szeles, hóviharos rossz időjárás miatt, de ezen körülmények miatt a tengeralattjáró nem is tudta volna elvégezni a rábízott felderítést. Az U 70 február 27-én Lindesnestől nyugatra észlelt egy brit tengeralattjárót, ami ellen az időjárás miatt nem tudott támadást intézni, de rádión jelentést tett róla. A német feltételezések szerint ez a tengeralattjáró az ugyanitt 24 órával később elhaladó német segédcirkálóra várakozhatott, mivel a hajóorvos jelentése szerint az összecsapásban később életét vesztő rádiós tiszttel beszélgetve utóbbi megjegyezte, hogy elfogtak egy brit tengeralattjáró által küldött üzenetet, melyben ez állt: „gyanús, látszólag felfegyverzett gőzhajó északnak haladóban észlelve”.Krieg zur See 214. o.
A Greif éjjel 01:00 körül hagyta el a Horns Rev világítótornyát és továbbhaladva az előre kijelölt vonalon a norvég partoktól tartotta a 70 tmf távolságot. Február 28-ról 29-re való éjjel 23:00 és 01:00 között a Greifról a 60. szélességi fok mentén fényjelzéseket észleltek, melyeket brit cirkálóktól származóknak véltek és félóránként megismétlődtek. Ekkor hagyhatta maga mögött a brit blokád első vonalát. Az éjszaka folyamán az időjárás megenyhült és a korábban mindössze 2 tmf látótávolság jelentősen növekedett.
Brit reakció a Greif kifutására Február 28-án délben a brit admiralitás figyelmeztette John Jellicoe tengernagyot, a brit haditengerészet főerőit tömörítő és Scapa Flow-ban állomásozó Grand Fleet parancsnokát, hogy egy német hajó elhagyta az Elbát és az U 70 tengeralattjáró 40 tmf távolságra előtte haladva biztosítja egészen az északi szélesség 59° 20'-ig.
Jellicoe két cirkáló és négy romboló kifutását rendelte el az Északi-tengerre a délebbre lévő Rosyth-ból azzal a feladattal, hogy tartóztassák fel a német hajót amennyiben az nyugat felé térne ki, Scapa Flow-ból pedig a Comus, a Calliope és a Blanche könnyűcirkálókat egy-egy romboló kíséretében küldte ki a norvég partokhoz, hogy az északi irányt zárják le a segédcirkáló előtt.Raeder megjegyzése szerint ennek a lépésnek az is az oka volt, hogy a britek tartottak attól, az újabb német segédcirkáló a Meteorhoz hasonlóan aknamezőket létesíthet. Krieg zur See 220. o.
A brit leírások szerint röviddel éjfél után a rádiófelderítőik azonosítottak egy német hajót Egersund előtt Norvégia délnyugati partjainál. A Scapa Flow-ból kifutó cirkálókat ennek megfelelően egy Egersund központú ívszelet átkutatására küldték. A 10. cirkálórajhoz tartozó Columbella és a Patia segédcirkálók Shetland északi végétől kiindulva az attól északkeletre lévő vizeket kellett átkutassák.
Az Andes segédcirkáló ekkor már itt tartózkodott, hogy felváltsa a Liverpoolba szénvételezésre induló Alcantarát. Wardle kapitány az Alcantarával Shetlandtól keletre 60 tmf távolságra tervezett találkozni a felváltására érkező – és titkos iratokat átadni szándékozóWardle kapitány jelentése (Lásd: Függelék) – Andes-zel és már közel volt a találkozási ponthoz, mikor maradásra felszólító rádióüzenet érkezett, melyben tudatták, hogy egy álcázott német segédcirkáló felbukkanása várható déli irányból.Krieg zur See 221. o.
Német észrevételek a brit leírással kapcsolatban A brit állításokat, miszerint február 29-én röviddel 00:00 után mérték be rádiójelek alapján a Greifot közvetlenül Egersundnál, a német történetírás több okból kifolyólag is kétkedve fogadta. A segédcirkálók parancsnokainak, így Tietze fregattkapitánynak is a figyelmét nyomatékosan felhívták arra, hogy nem szabad rádiójelzéseket leadniuk. Ennek megfelelően a Greif egyáltalán nem adott le rádiójelzést és egyetlen német rádióállomás sem vételezett tőle származó jeleket. Az állítás azért sem felelhet meg a valóságnak, mert az adott időben a Greif brit segédcirkálók egymás közötti fényjelzéseit észlelte azon a helyen, ahol a britek őt bemérni vélték, így rádiójelek leadásával azonnal elárulta volna magát.Krieg zur See 220. o. Ráadásul a Greif az adott időben nem Egersundnál, hanem innen 120 tmf-del északnyugatabbra volt.Egersund és az összecsapás helyszíne között a távolság 500 km. 13 csomós maximális sebességgel haladva a Greif 215 km-t tehetett volna meg.
Az ütközet Észlelések bélyegkép|jobbra|300px|A Greif még két kéménnyel Február 29-én 05:00-kor az északnyugatnak tartó Greif egy elsötétítve közlekedő brit segédcirkálót észlelt 4000 méteres távolságban, mire kitérő manővert hajtott végre és ködbe burkolta magát. 09:00-kor egy újabb brit segédcirkálót – az Andes-t – észleltek maguk előtt jobbra. A Greif az eddigi északnyugati menetirányát északkeletire változtatta, amivel azt a látszatot akarta kelteni, mintha Trondheim felé tartana és felvonta a norvég zászlót. A britek is észrevették a németeket és azokéval párhuzamos irányra álltak nagy távolságot tartva.
A Greifról hamarosan feltűnt egy újabb brit segédcirkáló, mely tőlük jobbra, az övükével párhuzamos, de ellentétes irányban haladt nagy sebességgel. Ez az Alcantara volt, mely észak-északkeleti irányban haladt a járőrözési vonala mentén és 08:45-kor (, parancsnoka, Wardle kapitány jelentése szerint 08:55-kor) észlelt a bal oldalán füstöt (a Greifét) és ezzel csaknem egyidőben kapta meg az Andes rádiójelzését, melyben egy északkeleti irányba tartó és 15 csomóval haladó ellenséges hajóra hívta fel a figyelmet ("Enemy in sight north-east 15 knots").Itt nyilvánvalóan egy – a brit fegyveres erőkre oly jellemző – kommunikációs hibáról van szó. Az Andes a tömör üzenetében az északkelet (north-east) az ellenséges hajó menetirányát volt hivatott megadni, az égtájat viszont Wardle a helyzetének meghatározásaként értelmezte. Mivel az Andes a hajójától északabbra (északnyugatra) volt, kizártnak vélte, hogy a saját hajójától délnyugati irányban észlelt hajó lehessen a jelzett ellenség. Egyik forrás sem tér ki arra, hogy az Andes vétett-e hibát a leadott jelzésben, vagy az Alcantara annak dekódolása során. A hajók elhelyezkedésének térképvázlatát lásd: Krieg zur See 217. o. Wardle északi irányra állt az Alcantarával és teljes sebességgel az észlelt hajó felé közeledett. Az Alcantaráról ekkor még csak a Greif kéményfüstjét látták, az Andes-ét nem.Corbett szerint az Alcantara az Andes jelzésére fordult az azonosítatlan hajó irányába, míg Raedernél az szerepel, hogy a kéményfüstjének megpillantásakor és az Andes rádióüzenetét csak ezután kapta meg pár perccel. A két brit hajó között 09:10-kor jött létre a vizuális kapcsolat.
Közelebb érve Wardle látta, hogy az észlelt teherhajó egy kéménnyel rendelkezik és norvég zászló alatt hajózik. Az Andes egy korábbi üzenetében azt közölte, hogy a keresett hajó két kéménnyel rendelkezik, ezért Wardle számára kétséges volt, hogy ez lehet-e a keresett jármű. Mielőtt csatlakozott volna az üldözéshez, Wardle ellenőrizni akarta még és 5000 m távolságra érve tőle 09:15-kor két lövést adott le vaktölténnyel a megállításához, majd harckészültséget rendelt el. 09:20-kor Wardle üzenetet kapott az Andes-től, hogy az ellenség a menetirányát délkeletire módosította. Az Andes is erre az irányra állt, így közeledett a másik két hajóhoz. Ez tovább növelte a kétségeket Wardle-ben afelől, hogy a megállított norvég felségjelű a keresett jármű, mivel a rádiójelzések alapján ez nem lehetett az Andes által üldözött hajó. Az Alcantara őrszemei ekkor már le tudták olvasni a nevét (Rena) és a hajó autentikusnak is tűnt.
A németek megállításukkor mind a két brit hajót látták, ám – tévesen – úgy vélték, azok még mindig nem látják egymást. A németek ebből úgy ítélték meg, hogy már nem menekülhetnek ebből a helyzetből, az Alcantaráról ugyanis feltételezték, azt szándékosan a visszavonulási útjuk elvágására küldték. Az Alcantara kérdésére, hogy mely hajó és hova tart, azt a választ adta, hogy egy norvég hajó és a La Platáról futott ki és Trondheimbe igyekszik. Az Alcantara számára a teherhajó megjelenése nem tűnt gyanúsnak, de az általa megadott azonosítószámot nem találták az Északi-tengeren áthaladásra engedélyeztetett hajók listáján, ezért Wardle továbbra is végre kívánta hajtani az ellenőrzését és nagy ívet leírva a tatja mögé helyezkedett, amivel átmenetileg a torpedóvető csövek holtterébe került. A Greif fedélzetén csak néhány ember mutatkozott ekkor, hogy ne keltsenek gyanút. Az Alcantara egy csónakot készített fel, hogy az idegen hajó ellenőrzését elvégezze, a Greifon pedig egy gyors tűzcsapást és torpedótámadást terveztek végrehajtani ellene, mivel az Andes is egyre közelebb ért hozzá.
A Greif–Alcantara tűzpárbaj bélyegkép|jobbra|300px|Az Alcantara