Szirmai Rezső, született SchwarczkopfAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 57089/1915. Forrás: MNL-OL 30806. mikrofilm 1044. kép 3. karton (Budapest, 1901. szeptember 16. – Budapest, 1966. november 11.)Meghalt Szirmai Rezső (1966. november 13.) Népszabadság, 24. évfolyam, 268. szám, 9. oldal magyar író, újságíró, színműíró.
Élete Schwarczkopf Ödön (1862–1926) kereskedősegéd és Berger Eszter (1865–1952) fia. Budapesten orvosnak tanult, de kétévi egyetemi tanulmányok után az újságírói pályát választotta. 1923-ban Az Est-lapokhoz került és 1934-től 1939-ig Az Est szerkesztője volt. 1934–35-ben a Bethlen Téri Színház dramaturgja volt. 1940-től a Magyar Nemzetbe is írt verseket, a zsidótörvények miatt Tihaméry András álnéven, majd 1957-től a lap novella- és tárcaszerzője volt. A második világháború után a Világosság, később a Szivárvány és az Új Hírek, majd az Ország-Világ szerkesztője volt 1962-ig, nyugalomba vonulásáig. Elbeszéléseken, regényeken és színművein kívül több hangjátékot is írt. Ez utóbbiak közül nemzetközi sikert aratott a Senki karácsonyfája, melyet tizenhárom európai ország rádióiban sugároztak.
Felesége Somos (Steiner) Erzsébet volt, Somos (Steiner) József és Schlesinger Gizella lánya, akivel 1930. február 10-én Budapesten kötött házasságot.
Főbb művei
Koldusok (elbeszélések, Budapest, 1920) Sorsotok a sorsom (versek, Budapest, 1921) Menekülő lelkek (regény, Budapest, 1925) Örvény (regény, Budapest, 1926) Főúr fizetek (színmű, Rozványi Vilmossal, bemutató: 1931) Előre megfontolt szándékkal (színmű, Budapest, 1933) Riportok a Szovjet Kaukázusból (Budapest, 1937) Útvesztőben (regény, Budapest, 1946) Fasiszta lelkek (Budapest, 1946) Visszafelé az úton (színmű, Budapest, 1949) Senki karácsonyfája (hangjáték, 1959)
Jegyzetek
Források
Szirmai Rezső halálára (1966. november 23.) Ország-Világ Szirmai Rezső emlékezete (2001. szeptember 15.) Magyar Nemzet, 64. évfolyam, 216. szám, 34. oldal
Kategória:Magyar írók Kategória:Az Ország-világ (1957–1992) vezetői, újságírói Kategória:Magyar műfordítók Kategória:1901-ben született személyek Kategória:1966-ban elhunyt személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A 11.300/1944. M. E. számú határozatban felsorolt szerzők Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek Kategória:Az Est vezetői, újságírói