Szentiványi Jenő (Ercsi, 1909. július 18. – Budapest, 1986. szeptember 8.) tudományos-fantasztikus és ifjúsági író.
Élete
Szentiványi Gyula Antal és Kovács Mária fia. Apja kereskedelmi hajókon szolgált mint kapitány, s útjaira sokszor magával vitte fiát is. 13 éves korától járt Jamaikán, a Fülöp-szigeteken és Borneón is. Első írásai tizenhét éves korában jelentek meg, riportokat írt a Magyar Cserkész című cserkészlapba, illetve rövidebb novellái jelentek meg különböző kalendáriumokban. Középiskolai tanulmányai végeztével az MTI-nél kezdett dolgozni, munkáját egyetemi tanulmányai közben is folytatta. Másodéves korától három éven keresztül a Szeleta-barlang ősemberleleteit tanulmányozta. Legismertebb regénye, A kőbaltás ember először 1937-ben jelent meg (a mű megjelent a Delfin Könyvek sorozatban is, Sebők Imre illusztrációival). A munka három, egymástól eltérő ősembertípusról szól. 1938-ban Az Est című lap munkatársa lett, közgazdasági témákkal foglalkozott. 1944 őszén illegalitásba vonult. A második világháború után, 1945-től több intézmény sajtófőnöke, különböző lapok szakmai szerkesztője volt. Az 1950-es évek elejétől mint szabadúszó író tevékenykedett.
Munkái Szentiványi Jenő regényei, ifjúsági kötetei sok kiadást értek meg az évtizedek során, a zárójelben az évszám az első kiadás dátumát jelöli.
A támaszpont (regényrészlet, Galaktika 55., 1984) A kőbaltás ember (1937) A görög gálya titka (1961) A fehér csapat (1981) Tizenkét halálos perc (1969) Az óceán világa (1967) Gépünk motorja lángol! (elbeszélések, 1991) A postának mennie kell (1977) Fegyverdörgés és tengerár (1970) Párbaj a levegőben (elbeszélések, 1955) A fekete bocskor (1937)
Jegyzetek
Források
Az Új Tükör című lap 1984. 28. száma, Öreg rókák szerda estéi című írás, interjú Szentiványi Jenővel
További információk A kőbaltás ember, diafilm, MDV, 1958, Készítők: írta Szentiványi Jenő szerk. Ruzicska Józsefné rajz. Sebők Imre, in: Blinken OSA Archívum Szentiványi Jenő - A kőbaltás ember, hangoskönyv, Professor Hangoskönyvek, 2026
Kategória:Magyar írók Kategória:1909-ben született személyek Kategória:1986-ban elhunyt személyek Kategória:Ercsiek Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek