Alfred Loisy

Alfred Firmin Loisy (Ambrières, 1857. február 28. – Ceffonds, 1940. június 1.) francia római katolikus pap, biblikus, teológus és vallástörténész volt. A katolikus modernista válság egyik legismertebb szereplőjeként tartják számon, különösen a Szentírás történeti-kritikai vizsgálata, a dogmafejlődés kérdése, valamint a „történeti Jézus” és az egyházi hit viszonyáról folytatott viták miatt.Loisy, Alfred Firmin, in: New Catholic Encyclopedia, 2nd ed., Gale, Detroit, 2003.Marvin R. O’Connell: Critics on Trial: An Introduction to the Catholic Modernist Crisis, Catholic University of America Press, Washington, D.C., 1994.

Loisy a 19. század végének és a 20. század elejének katolikus értelmiségi válságában vált meghatározó alakká. Műveiben azt kereste, hogyan lehet a katolikus teológiát összhangba hozni a modern biblikus kritikával, a vallástörténettel és a történeti gondolkodással. Törekvései részben a liberális protestáns teológiára – különösen Adolf von Harnack kereszténységértelmezésére – adott katolikus válaszként indultak, de későbbi állításai a Szentszék szerint összeegyeztethetetlenné váltak a katolikus hit több alapvető tételével.Émile Poulat: Histoire, dogme et critique dans la crise moderniste, Casterman, Tournai, 1962.

1903-ban több művét indexre tették, az 1907-es Lamentabili sane exitu dekrétum és a Pascendi Dominici gregis enciklika pedig a modernizmus elleni tanítóhivatali fellépés központi dokumentumai lettek. Loisy 1908-ban kiközösítés alá került. Ezt követően a Collège de France vallástörténeti tanszékén tanított, és egyre inkább a katolikus dogmatikai kereteken kívül álló vallástörténeti és humanista értelmezés felé fordult.Gabriel Daly: Transcendence and Immanence: A Study in Catholic Modernism and Integralism, Clarendon Press, Oxford, 1980.

Neve és történeti helye

Loisyt gyakran „a katolikus modernizmus atyjaként” vagy „a modernista válság fő alakjaként” említik. Ezek a megnevezések csak körültekintéssel használhatók. A történeti modernizmus nem volt egységes iskola vagy szervezett mozgalom; Loisy mellett George Tyrrell, Édouard Le Roy, Lucien Laberthonnière, Friedrich von Hügel, Romolo Murri, Ernesto Buonaiuti és mások egymástól eltérő kérdésekben és eltérő módszerekkel kerültek kapcsolatba a válsággal.Alec R. Vidler: The Modernist Movement in the Roman Church: Its Origins and Outcome, Cambridge University Press, Cambridge, 1934.

Loisy jelentősége főként abban áll, hogy a modern biblikus kutatás és a katolikus dogmatikai hagyomány közötti feszültség nála különösen élesen jelent meg. Egyes történeti megállapításai – például a Pentateuchus összetett keletkezése vagy a bibliai könyvek történeti rétegzettsége – később a katolikus bibliatudományban is részben elfogadott kutatási kérdésekké váltak. Dogmatikai és vallásfilozófiai következtetéseit azonban a katolikus tanítóhivatal elutasította, mert azok a kinyilatkoztatás, a dogma, Krisztus és az Egyház természetét érintették.

Élete

Származása és tanulmányai

Alfred Firmin Loisy 1857. február 28-án született Ambrières-ben, szerény vidéki családban. A katolikus papi hivatásra készült, előbb egyházmegyei szemináriumban, majd a párizsi Institut Catholique környezetében folytatott tanulmányokat. 1879-ben pappá szentelték.

Korán érdeklődni kezdett a héber nyelv, a héber Biblia, a szemita nyelvek és a kereszténység első századainak története iránt. Ebben a korszakban a katolikus biblikus kutatás nehéz helyzetben volt: a protestáns és világi egyetemeken gyorsan terjedt a történeti-kritikai módszer, miközben a katolikus teológiai oktatásban a neoskolasztika és a tanítóhivatali óvatosság uralkodott. A „történeti-kritikai módszer” a bibliai szövegeket nyelvészeti, történeti, forráskritikai és irodalmi eszközökkel vizsgálja; a vita nem önmagában a történeti kutatás létjogosultságáról, hanem annak hitbeli és dogmatikai határairól szólt.

Tanári működése és biblikus kutatásai

Loisy az 1880-as évektől a párizsi Institut Catholique tanára lett, ahol biblikus tárgyakat és keleti nyelveket tanított. A korabeli katolikus intézményekben ritka volt az a törekvés, hogy a Szentírást a modern filológia és történetírás módszereivel vizsgálják. Loisy tanári és írói működése ezért hamar figyelmet keltett.

Korai művei közé tartozott az ószövetségi és újszövetségi kánon történetének vizsgálata, valamint az ószövetségi szöveg és fordítások kritikai története. Ezekben a munkákban azt hangsúlyozta, hogy a bibliai könyvek keletkezése, szerkesztése és kanonizációja történeti folyamat volt. A Pentateuchus mózesi szerzőségének hagyományos értelmezésével, Izajás könyvének egységével és a Genezis első fejezeteinek történeti jellegével kapcsolatban olyan állításokat fogalmazott meg, amelyek a korabeli katolikus cenzúra szemében veszélyesnek tűntek.

1893-ban eltávolították tanári állásából az Institut Catholique-ban. Ez nem pusztán személyes konfliktus volt, hanem a katolikus biblikus tudomány egész korabeli helyzetét jellemezte. A XIII. Leó pápa által 1893-ban kiadott Providentissimus Deus enciklika elismerte a bibliai tanulmányok tudományos fontosságát, de határozottan védte a Szentírás isteni sugalmazottságát és tévedhetetlenségét. Loisy későbbi útja e két szempont közötti feszültségben bontakozott ki.

Neuilly, a tudományos visszavonultság és az újabb írások

Az Institut Catholique-ból való távozása után Loisy egy ideig Neuillyben, egy domonkos nővérekhez kapcsolódó intézményben működött lelkészként. Külsőleg visszavonultabb helyzetbe került, de tudományos munkáját folytatta. A korszakban írt művei és cikkei fokozatosan egyre nagyobb teológiai vitát váltottak ki.

Az 1890-es évek végén és az 1900-as évek elején Loisy már nem csupán biblikus részletkérdéseket tárgyalt. Egyre inkább az egész keresztény kinyilatkoztatás, a dogmák története, az Egyház eredete és a hit nyelve foglalkoztatta. Ekkor fogalmazódott meg nála az a gondolat, hogy a kereszténység története nem egyszerűen változatlan tanítás mechanikus továbbadása, hanem a vallási élet és az egyházi közösség történeti fejlődése.

L’Évangile et l’Église

Loisy legismertebb műve, a L’Évangile et l’Église („Az evangélium és az Egyház”) 1902-ben jelent meg. A könyv közvetlenül Adolf von Harnack német protestáns történész Das Wesen des Christentums („A kereszténység lényege”) című előadásaira válaszolt. Harnack a kereszténység lényegét nagyrészt Jézus egyszerű vallási-erkölcsi üzenetében látta, és úgy vélte, hogy a későbbi egyházi dogmák és intézmények sok tekintetben eltávolodtak ettől az eredeti magtól.

Loisy Harnackkal szemben azt akarta kimutatni, hogy az Egyház történeti kialakulása nem puszta torzulás, hanem a keresztény üzenet történelmi kibontakozása. Ugyanakkor ezt olyan fejlődéselméleti formában adta elő, amely a katolikus kritikusok szerint elmosta a határt a jogos dogmafejlődés és a dogma lényegi átalakulása között.Alfred Loisy: L’Évangile et l’Église, Paris, 1902.

A könyv legismertebb mondata szerint Jézus Isten országát hirdette, és az Egyház jött el. A mondatot sokan a modernista ekkleziológia jelmondataként idézték. Értelmezése vitatott: Loisy részben arra utalt, hogy Jézus apokaliptikus Istenország-várása és az intézményes Egyház történeti kibontakozása között fejlődési folyamat áll; kritikusai szerint viszont ezzel Krisztus tudatos egyházalapítását és az Egyház isteni eredetét tette kérdésessé.

Autour d’un petit livre és a vita kiéleződése

A L’Évangile et l’Église körüli vitákra Loisy 1903-ban az Autour d’un petit livre („Egy kis könyv körül”) című művel válaszolt. Ez a könyv már nem csupán Harnack bírálata volt, hanem saját módszerének és álláspontjának magyarázata. Loisy hangsúlyozta a tudományos kutatás szabadságát és a történész lelkiismereti felelősségét. A katolikus bírálók viszont úgy látták, hogy a műben a kinyilatkoztatás, a hit és a dogma fogalma már alapvetően átalakult.

A római bírálat egyik központi pontja az volt, hogy Loisy nem a kinyilatkoztatást mint objektív isteni önközlést tekintette elsődlegesnek, hanem a vallási tapasztalat és a történeti közösség kibontakozását. A katolikus tanítás szerint a dogmafejlődés nem jelentheti a dogma korábbi értelmének ellenkezőjére változását; Loisy kritikusai szerint azonban az ő fejlődésfelfogása ezt a veszélyt hordozta.A. d’Alès: Modernisme, in: Dictionnaire apologétique de la foi catholique, t. 3, Beauchesne, Paris, 1916.

Római elítélés és kiközösítés

1903 decemberében Loisy több művét indexre tették. Az elítélt könyvek között volt a La Religion d’Israël, az Études évangéliques, a L’Évangile et l’Église, az Autour d’un petit livre és a Le quatrième Évangile. A római döntés a modernista válság egyik fordulópontja lett.

1907. július 3-án a Szent Officium kiadta a Lamentabili sane exitu dekrétumot, amely 65 tételt ítélt el. A tételek jelentős része Loisy műveivel vagy azok környezetével hozható kapcsolatba, de a dekrétum nem pusztán egyetlen szerző ellen irányult, hanem a modernista jellegűnek ítélt biblikus, dogmatörténeti és teológiai állításokat foglalta össze.Szent Officium: Lamentabili sane exitu, 1907. július 3.

1907. szeptember 8-án X. Piusz pápa kiadta a Pascendi Dominici gregis enciklikát, amely a modernizmust belső logikájú rendszerré rendezve írta le. Az enciklika a modernizmus filozófiai alapját az agnoszticizmusban, vallási alapját az immanentizmusban, dogmatikai következményét pedig a dogmák relativizáló fejlődésfelfogásában látta. A dokumentum híres megfogalmazása szerint a modernizmus „minden eretnekség gyűjteménye” vagy „foglalata” volt.X. Piusz pápa: Pascendi Dominici gregis, 1907. szeptember 8.

Loisy nem fogadta el a római elítélések által megkívánt visszavonást. 1908-ban kiközösítették. A kiközösítés személyes tragédia is volt, de egyben jelképes lezárása annak a folyamatnak, amelyben a katolikus biblikus kutatás egyik tehetséges képviselője a tanítóhivatallal feloldhatatlan konfliktusba került.

Collège de France és későbbi évek

A kiközösítés után Loisy 1909-ben a Collège de France vallástörténeti tanszékére került. Itt már nem katolikus teológusként, hanem vallástörténészként dolgozott. Kutatásai kiterjedtek az ókori vallásokra, a misztériumvallásokra, a mandeus vallásra, az apostoli korra, az Újszövetség keletkezésére és a kereszténység eredetére.

Későbbi munkásságában a kereszténységet egyre inkább a vallástörténet nagy összefüggésében értelmezte. A vallást gyakran erkölcsi-humanista jelenségként mutatta be, és fokozatosan eltávolodott a katolikus dogmatika kategóriáitól. 1931-ben nyugdíjba vonult, majd Ceffonds-ban élt. 1940. június 1-jén halt meg.

Gondolkodása

Biblikus módszere

Loisy biblikus módszere a történeti-kritikai kutatásra épült. A bibliai könyveket nem egyszerűen kész, változatlan formában leereszkedett szövegeknek tekintette, hanem történeti szerkesztési folyamatok eredményének. Vizsgálta a forrásokat, a szerkesztési rétegeket, a műfajokat, a vallási közösségek szerepét és a kánon kialakulását.

E módszer önmagában nem azonos a modernizmussal. A későbbi katolikus bibliatudomány – különösen XII. Piusz Divino afflante Spiritu enciklikája után – a történeti és filológiai módszerek több elemét beépítette a katolikus exegézisbe. Loisy esetében azonban a római kritika szerint nem pusztán módszertani kérdésről volt szó, hanem arról, hogy a történeti kutatás eredményeit a dogmatikai tanítás fölé helyezte, illetve a hit tartalmát történeti fejlődés eredményének tekintette.

Kinyilatkoztatás és dogma

Loisy egyik legvitatottabb gondolata a kinyilatkoztatás és a dogma történeti értelmezése volt. A klasszikus katolikus tanítás szerint a kinyilatkoztatás Isten természetfeletti önközlése, amelyet az Egyház a Tanítóhivatal által őriz és értelmez. A dogmák ugyan történetileg meghatározott nyelven fogalmazódnak meg, de igazságuk és lényegi értelmük változatlan.