Csiki Anna (1999. november 14. –) válogatott magyar labdarúgó, a Tottenham Hotspur játékosa. Hat évesen kezdett el futballozni a martonvásári Mustang SE csapatában. Tizenkét éves korában igazolta le az FTC, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, majd a Kóka KSK másodosztályban szereplő csapatához adták kölcsön. Feljutott az NBI-be a kókai csapattal, majd két és fél év után, kölcsönszerződésének lejárta után vissza került a Ferencvárosi TC-hez.

Pályafutása Klubcsapatban 2005 és 2012 között a Mustang SE korosztályos csapatában kezdte a labdarúgást. 2012 óta a Ferencvárosi TC játékosa. 2015 tavaszán kölcsönben a Kóka KSK együttesében játszott egészen 2017 januárjáig, ekkor az FTC felnőtt csapatához került.

2020 júniusában a Ferencváros bejelentette, hogy Csiki a BK Häckenhez igazolt.

Első mérkőzésén a Kristianstads elleni bajnokin góllal mutatkozott be Göteborgban. A szezon végén bajnoki címet nyert a csapattal, tizenöt találkozón kapott szerepet az idény során.

2024. szeptember 6-án 2028-ig az angol Tottenham Hotspur csapatába igazolt.

A válogatottban 2017-től 55 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban és 9 gólt szerzett.

Sikerei, díjai Klubcsapatokban Magyar bajnok (1): Ferencváros (1): 2018–19 Magyar kupagyőztes (3): Ferencváros (3): 2016–17, 2017–18, 2018–19 Svéd bajnok (1): BK Häcken (1): 2020

Statisztika Mérkőzései a válogatottban A táblázat a válogatott mérkőzéseinek jegyzőkönyvei alapján készült, melyek évenkénti gyűjtésben találhatóak meg, például 2018.

Jegyzetek

Források

Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Magyar női labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:A Ferencváros női labdarúgói Kategória:A BK Häcken női labdarúgói Kategória:A Tottenham női labdarúgói Kategória:Élő személyek