Ez a szócikk a Covid19-koronavírus-járvánnyal kapcsolatos ukrajnai adatokat és ismereteket tartalmazza.

Ukrajnában 2021. április 6-i állapot szerint 1 769 164 főnél mutatták ki Covid19-fertőzést és 369 162 az aktív fertőzöttek száma. A koronavírus-járványnak eddig 35 017 halálos áldozata van Ukrajnában és 1 362 379 felgyógyult beteg ismert. 2021. április 6-i adatok szerint Ukrajnában a Covid19 okozta halálozások száma egymillió főre vetítve 804 fő (ezzel Európában a 34., a világon az 52. a halálozási rangsorban).

Események bélyegkép|263px|jobbra|Vuhanból evakuált Ukrán állampolgárok érkeznek a SkyUp légitársaság rendkívüli járatával a Harkivi nemzetközi repülőtérre Az első koronavírusos esetet 2020. március 3-án Csernyivciben diagnosztizálták egy férfinél, aki Olaszországból érkezett haza (repülőgéppel Romániába, onnan autóbusszal Ukrajnába).

Március 24-én vált ismertté, hogy az Ivano-frankivszki területen regisztrált öt fertőzött személy közül kettő ápolónő, akik a korábban koronavírus fertőzésben ott elhunyt beteggel érintkeztek.

Március 25-én Ukrajna egy újabb régiójában, a Vinnicjai területen is diagnosztizáltak fertőzött beteget.

Intézkedések Az Ukrán Miniszteri Kabinet 2020. március 11-én határozatot fogadott el az országos karantén március 12-i bevezetéséről április 3-ig. Az országos karantén keretében beszüntették az iskolai oktatást Ukrajnában, valamint 200 főben korlátozták a tömegrendezvények résztvevőinek maximális számát.

A 2020. március 23-án megjelent elnöki rendelet értelmében az ukrán sorkötelesek április–májusban esedékes bevonulását az Ukrán Fegyveres Erőkhöz a május–július közötti időszakra halasztották.

Március 24-én 12:00-tól a Boriszpili nemzetközi repülőtér kivételével minden más repülőtéren leállították az utasforgalmat.

Március 25-én az ukrán kormány az egész országra szükséghelyzetet hírdetett ki 30 napra, április 24-ig. Korábban már a koronavírus-járványban érintett régiókban, elsőként a Csernyivci területen életbe léptettek szükséghelyzetet, az új kormányrendelet azonban az egész országra egységesen vezet be szükséghelyzetet (nadzvicsajna szituacija). A bevezetett intézkedés nem szükségállapot (nadzvicsajnij sztan) és nem jár semmilyen különleges jogrend bevezetésével. Az ukrán kormány egyúttal meghosszabbította további három héttel a március 12-től október 3-ig érvényes országos karantént, amely így április 24-ig marad érvényben.

Március 17-én Ukrajna mindhárom földalatti gyorsvasútja (kijevi metró), harkivi metró és a dnyiprói metró) leállt.

Március 26-án az Ukraine International Airlines egy hónapos időtartamra, április 24-ig felfüggesztette minden menetrend szerinti járatát.

Március 27. 24:00 órától Ukrajna teljesen lezárta határait, beleértve az ukrán állampolgárok belépésének beszüntetését az ország területére.

Oltási program Ukrajna 2021 februárjában 12 millió adag koronavírus elleni vakcína vásárlásáról állapodott meg az indiai Serum Institute vakcinagyártóval. Ennek keretében az indiai cég a Covishield néven gyártott AstraZeneca oltóanyagot és az amerikai NovaVax vakcinát szállít Ukrajnának. A Covishied ukrajna használatát 2021. február 22-én engedélyezte az egészségügyi minisztérium., majd a következő napon, február 23-án érkezett meg a Covishield első 500 ezer darabos szállítmánya. Az ukrajnai oltási kampány február 24-én kezdődött el. Elsőként a Cserkaszi területre szállítottak 22 ezer adag vakcinát és ott történt az első ukrajnai oltás is. 2021. március 15-i állapot szerint Ukrajnában 53 155 főnek adták be a vakcina első adagját.

A lakosság számára az online regisztráció lehetőségét az elektronikus szolgáltatásokat nyújtó Gyija kormányzati portálon 2021. március 1-jén nyitották meg.

Volodimir Zelenszkij elnök március 2-án, a Donecki területen a konfliktuszónában tett látogatása során kapta meg a Covishield első adagját.

A kínai Sinovac céggel március elején állapodott meg Ukrajna 5 millió adat CoronaVac vakcína beszerzéséről, melynek használatát március 9-én engedélyezték. A 250 ezer adagból álló első szállítmány március 25-én érkezett meg Ukrajnába.

Az amerikai Pfizer céggel 10 millió adag vakcina beszerzéséről kötött megállapodást Ukrajna.

Statisztika Időbeli lefolyás

Területi eloszlás A regisztrált és megerősített megbetegedések területi eloszlása Ukrajnában 2020. március 9. 10:00 órai állapot szerint: bélyegkép|340px|jobbra|Az Ukrajnában regisztrált esetek területi eloszlása bélyegkép|340px|jobbra|A fertőzéses esetek időbeli és területi terjedése TerületEsetek számaHalálesetFelgyógyultCserkaszi terület8010Csernyihivi terület910Csernyivci terület302613Harkivi terület500Herszoni terület1810Hmelnickiji terület1600Kárpátontli terület9243Kijev300512Kijevi terület21659Kirovohradi terület14270Dnyipropetrovszki terület6005Ivano-frankivszki terület3002412Zsitomiri terület9430Donecki terület1111Luhanszki terület300Lvivi terület12456Mikolajivi terület500Odesszai terület6910Poltavai terület2500Rivnei terület12577Szumi terület7442Ternopili terület27357Vinnicjai terület19408Volinyi terület7832Zaporizzsjai terület85110ÖsszesenA Közegészségügyi Központ összesített adata. Nem feltétlenül egyezik meg a területi bontásban közölt adatok összegével, mert az összesített és a részletes adatok nem azonos időben frissülnek.31029397

Életkor szerinti eloszlás Életkor szerint A fertőzöttek életkora 2020. március 29-én (százalékos arány):

Jegyzetek

További információk

Az ukrán kormány tájékoztató oldala a koronavírusról (ukránul) Statisztikai adatok az Ukrajinszka Pravda oldalán

Ukrajna Kategória:Ukrajna