Adelaide Clemens (Brisbane, Ausztrália, 1989. november 30. –) ausztrál színésznő. A Love My Way televíziós sorozatban játszott szerepe miatt 2008-ban Logie-díjra jelölték. 2012-ben Valentine Wannop-ot játszotta az Utolsó angol úriember című BBC-s televíziós minisorozatban. Hollywoodban Clemens megjelent az X-Men kezdetek: Farkas és a Nagy Gatsby című filmekben, valamint főszerepet játszott a Silent Hill – Kinyilatkoztatás horrorfilmben (Heather Mason szerepében). 2013 és 2016 között szerepelt a Rectify televíziós sorozatban.

Gyermekkora

Clemens Brisbane-ben (Ausztrália) született. Szülei Japánban éltek, de Clemens születésekor Ausztráliában voltak. Két fiatalabb testvére van, Sebastian és Felix. Apja, az angol származású Mark Clemens, aki a Seagram marketingmenedzsere volt, anyja az ausztrál Janea Clemens kardiológus. Az apja karrierje során Clemens 6 éves korában Japánban és Franciaországban, 12 éves koráig pedig Hongkongban élt, ahol a Hongkongi Nemzetközi Iskolába járt. 12 éves korában családja Sydneybe (Ausztrália) költözött. Középiskolába a Sydney külvárosában lévő Balmoral-i Queenwood lányiskolába járt.

19 éves korában Los Angelesbe költözött, és 2015 óta New York Cityben él.

Filmográfia Filmek Év Magyar cím Eredeti cím Szerep Magyar hang Rendező Megjegyzés2019 To the Stars Hazel Atkins Martha Stephens 2018 The Caretaker Sara – Jacob Wasserman rövidfilm2017 Rabbit Maude Ashton / Cleo Luke Shanahan 2015 The Automatic Hate Alexis Green / Josh lánya Justin Lerner 2015 The World Made Straight Lori Ron Rash 2013 A nagy Gatsby The Great Gatsby Catherine Szinetár Dóra Baz Luhrmann 2013 Silent Hill – Kinyilatkoztatás Silent Hill: Revelation Heather Mason / Alessa Gillespie Nemes Takách Kata Michael J. Bassett főszerep és kettős szerep2012 Fordul a kocka No One Lives Emma Ward Ryuhei Kitamura 2012 Tétova nemzedék Generation Um... Mia Vadász Bea Mark L Mann 2012 Camilla Dickinson Camilla Dickinson Camilla Dickinson Madeleine L'Engle főszerep2011 Certainty Deb Catalano Peter Askin 2011 Vámpír Vampire Ladybird Shunji Iwai 2010 Kíméletlenek Wasted on the Young Xandrie Vadász Bea Ben C. Lucas 2010 At the Tattooist Kelly – Sophie Miller rövidfilm2009 X-Men kezdetek: Farkas X-Men Origins: Wolverine Karneválos lány Gavin Hood

Televíziós sorozatok Év Cím Eredeti cím Szerep Megjegyzés 2019 Tommy Tommy Blake főszerep 2018 Voltron: A legendás védelmező Voltron: Legendary Defender Merla 8 szezon 2014 Parer's War Elizabeth Marie Cotter TV film 2013-16 Rectify Tawney Talbot főszerep 2012 Az utolsó angol úriember Parade's End Valentine Wannop minisorozat 2010 Hazudj, ha tudsz! Lie to Me Megan Cross Epizód: "The Royal We" 2010 The Pacific – A hős alakulat The Pacific Hivatalvezető lány Epizód: "Home" 2009 Szentek kórháza All Saints Stephanie Epizód: "Give and Take 2" 2008 Dream Life Rose TV film 2008 Out of the Blue Fiona Epizód 1.37 2007 Love My Way Harper 8 epizód 2007 Pirate Islands: The Lost Treasure of Fiji Alison 13 epizód 2006 Szörfsuli Blue Water High Juliet Epizód 2.5

Jegyzetek

További információk

Kategória:1989-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Ausztrál színésznők Kategória:Brisbane-iek