A zágrábi katedrális vagy zágrábi székesegyház (hivatalos nevén Nagyboldogasszony, Szent István és Szent László-székesegyház) a Zágrábi főegyházmegye főszékesegyháza. Zágráb egyik jelképe, a legnagyobb horvát szakrális épület és a horvát kulturális örökség egyik legértékesebb műemléke, egyben az első és legfontosabb gótikus épület Horvátországban. A Káptalandombon, Zágráb egyik történelmi központjában található. A katedrális nemcsak a Káptalandombot uralja, hanem az egész várost.
Története A püspökség alapítása A zágrábi egyházmegyét Szent László király alapította 1094-ben és az esztergomi érsekségnek rendelte alá. Ugyanebben az évben a horvát hagyományoknak megfelelően székesegyházat alapítottak. A szakirodalomban nincs egyértelmű válasz arra a kérdésre, hogy az egyházmegye alapítója építtetett-e székesegyházat, vagy egy meglévő templomot használtak fel erre a célra, mely feltételezhetően a bencés kolostorhoz tartozó templom lehetett. A király mindössze egy évvel a katedrális megalapítása után meghalt, ezért úgy vélik, hogy nem volt elég ideje a székesegyház megépítésére. Ennél is fontosabb az a tény, hogy a királynak székesegyház építéséhez való hozzájárulását nem említették Felicián esztergomi érsek 1134-ben kelt okiratában, melyben beszámol a zágrábi püspökség megalapításáról, és amelyben biztosan megemlítette volna ezt a fontos tényt.
Szinte minden kutató egyetért abban, hogy Zágráb legrégebbi székesegyháza azon a helyen épült, ahol a mai épület áll, de nem egészen biztos, hogy ezen belül pontosan hol helyezkedett el. Az első székesegyház valószínűleg egyhajós volt, és a korszak sok magyar szakrális épületéhez hasonlóan apszisban végződött.
László király azzal is hozzájárult az egyházmegye létrehozásához, hogy Zágrábba hozta a cseh Duhot és kinevezte a zágrábi egyházmegye első püspökévé. A püspök tevékenysége kezdettől fogva a kulturális fejlődés előmozdítója volt ezen a vidéken. Az érseki levéltár több olyan értékes kéziratot is megőrzött, melyeket Duh hozott Zágrábba.
A tatárjárás előtti időszak Az első székesegyház megjelenését nem ismerjük, de már sokkal többet tudunk a következő székesegyházról, amelynek külső megjelenését az 1297-es és az 1371-es káptalani pecsét fennmaradt lenyomata őrzi. Ez egy nagyméretű, háromhajós épület volt, három apszissal és két harangtoronnyal, magában foglalva a harangtoronytól a mai székesegyház szentélyéig terjedő területet. A pecséten is jól látható a székesegyház bazilikaszerű tömbje, homlokzata a két harangtoronnyal és apszisa is. Az ásatások során előkerültek a támpillérek maradványai, amelyek először a 12. század közepén jelentek meg Franciaországban, és amelyek szintén Ana Deanović keltezése mellett szólnak, aki a tatárjárás előtti templomot a 12. század második felére datálja. A templom déli oldalán megmaradt két masszív támpillért is ennek az építési fázisnak tulajdonítanak, mivel a kutatások megerősítették, hogy ezek az erős támpillérek is ugyanabba a típusba tartoznak, mint a franciaországiak a 12. század végén. Ez a rész a Szent István kápolna északi részéhez tartozik, amely a mai katedrálist körülvevő falakon belül épült. Ennek a szakrális épületnek a befejezési idejét Ivan Gorički határozta meg, aki feljegyzéseiben rögzíti a három első püspöknek a templom hajójában való temetkezését. Közülük a legrégebben Prodan püspök élt, aki 1175 körül hunyt el, ezért az ő temetését tartják azon időszak alsó határának, amikor a tatárjárás előtti templom elkészülhetett. Meghatározása mellett további érvként szolgál az a tény, hogy a két másik püspököt, Domonkost és Gotthardot ugyanazon oltár alatt temették el. Az egyházi méltóságokat valószínűleg nem temették volna el egy befejezetlen épületben. Az épület pusztulását annak az időszaknak számos dokumentuma rögzítette, amelyek a 13. század közepén bekövetkezett tatár invázióról beszámolnak. 250px|bélyegkép|jobbra|A székesegyház makettje a városi múzeumban A Szent István-kápolna A tatárjárás után a templom sokáig nem épült újjá. Amit II. István püspök harminc év után először épít az a kápolna, amelyet Szent István első vértanú tiszteletére szenteltek. A kápolna a székesegyház közepe felé helyezkedik el, de nem különálló épületként, hanem összeolvad a püspöki palota hatalmas falaival. Kisméretű, belső tere két nagy boltszakaszra oszlik, boltozata keresztbordás, szinte kupolás. Mára már csak a kápolna belseje maradt meg, amelyet viszonylag jól megőrzött freskók díszítenek a késői Giotto-iskola jellemzőivel. A freskók alkotóját a Szent István-kápolna mesterének nevezték el, aki a teret három vízszintes részre osztotta. A felső rész Krisztus számára van fenntartva, aki méltóságteljesen uralkodik evangélisták és próféták által körülvéve, középső részén Krisztus életét ábrázolják, míg az alsó részt négyzetek és drapériák motívumai díszítik. A háromrészes ritmus egészen a nyugati fal déli részéig tartott, ahol a felső sorban Krisztus áldásának félköre látható, a másodikban a szentek alakjai, míg az alsó sorban meg nem kezdődött a lábazat. Mindezekben a freskókban megvannak Giotto iskolájának sajátosságai. A kápolna északi oldalaként egy törmelékfalat használtak, amely két masszív támpillért, vagyis a tatár előtti templom egy részét kötötte össze. Ez eredményezte az észak-déli tájolást, és az összegyűjtött bizonyítékok azt mutatják, hogy az oltár a déli falon volt. A többi fal téglából épült, míg a dél részt román vak árkádokkal díszítették. A források Lombardia nyilvánvaló hatását és a koldulórendek által kifejlesztett konstrukciókat említik (a használt tégla mérete, ötlevelű rozetta, kerek háromszárnyú ablak, a térfogat egyedisége, a térben nincs kiemelkedő apszis), míg a külső fal átmeneti román-gótikus stílust tükröz (félköríves árkádok, támpillérek). Az oltáron a Golgota látható.
A Timóteus-féle templom A tatárjárás után több forrásban írtak arról, hogy a tatárok milyen mértékű kárt okoztak az egyházi épületekben. A sok, eltérő felfogású dokumentum az oka annak, hogy sok kutató bizonytalan az okozott kárt mértékében. Az írott források szerint az első püspök, aki megkezdte a helyreállítást Timóteus volt. A püspök kezdettől fogva már az új, gótikus stílusban kezdte a székesegyházat újjáépíteni, valamint díszíteni és ezüsttárgyakkal berendezni. Az 1275. évet a sekrestyében álló Szent Péter és Pál oltár felszentelésének éveként jegyezték fel, majd 1284-ben a Szűz Mária kápolnában szentelték fel a Szent László oltárt. Mindezek az adatok azon tény a mellett szólnak, hogy Timóteus püspök a fő apszist a szentéllyel együtt építette fel. Az ásatások kimutatták, hogy az alapok építésének új módszerét (a háromszögelést) alkalmazták, ezért a régi alapokat figyelmen kívül hagyva a szentély hatszögletűnek indult. Ebből következik, hogy a szentélynek három sokszögű apszisa volt, amelyekből a középső nagyobb és kelet felé hosszabb volt, így hengeres lépcső épülhetett közéjük. Az apszist gótikus, háromíves végződésű ülések szegélyezték. 200px|bélyegkép|jobbra|Erdődy Tamás sírkőlapja Ami az épületszobrászatot illeti, a számos újjáépítés miatt nem könnyű meghatározni, hogy mi minden tartozott eredetileg a Timóteus-féle épületkomplexumhoz. Az ebben az időszakban készített freskók a legrégebbiek közé tartoznak nemcsak Zágrábban, hanem egész Horvátország szárazföldi területén is. Többnyire megsérültek, de a sekrestyében, pontosabban annak keleti részén találhatók jól megőrzött részek. A Timóteus-féle templomot azért nevezték el éppen a püspökről, mert döntő szerepet játszott egy nagyobb téregység beépítésében, amelyet ugyanaz a koncepció, azaz ugyanazok a stílusjegyek egyesítenek. Hangsúlyozzák a kivitelezés magas színvonalát, amely a máig megőrzött festmények és díszítések részletein is megfigyelhető. A székesegyház kincstára olyan megőrzött értékeket tartalmaz, mint a miseruhák, felszerelési tárgyak, kéziratok, ereklyetartók és egyéb liturgikus tárgyak.
A 14-16. századi építések Timóteus püspök halála után volt egy időszak, amikor a székesegyház építése szünetelt. Különböző vélemények vannak arról, hogy ez az időszak meddig tartott. Egyesek úgy vélik, hogy az építkezés Gazotti (Kažotić) Ágoston (1303-1322) püspök idején folytatódott, akinek az északi hajó és az északi harangtorony megkezdett falainak egy részét tulajdonítják. Mások szerint elképzelhető, hogy Gazotti püspök csak javítgatta az épületet, és esetleg a berendezését bővítette, míg Piacenzai Jakab (1343-1349) püspök kezdte meg az építkezést. További változásokra Kanizsai István (1356-1376) és Éberhard Albeni (1397-1406) püspökök ideje alatt került sor. István püspök címerével örökítette meg a hajóépítéshez való hozzájárulását, míg a templomot bazilikának képzelte el. Az is lehetséges, hogy István idejében döntöttek úgy, hogy megőrzik a harangtorony romjait, és boltozatot építenek közéjük. Kívül, az északi oldalon új, ferde és egyszerű támasztékokat helyeztek el, míg a déli oldalon később, de gazdagon díszítették őket. A homlokzat abban az időben román stílusú portállal és valószínűleg rozettával rendelkezett.
Eberhard megérkezésével a székesegyház kezdte követni a csarnoktemplom tipológiáját az összes ennek megvalósításához szükséges változtatással. A hajó belsejében is történtek változások: megemelt ablakok, oszlopok és külső támpillérek, ahová Eberhard püspök elődje címere fölé helyezte a saját címerét. Eberhard munkájának nyomait egészen a belső tér délnyugati sarkáig megtalálhatók, a déli harangtorony homlokzatának és hátsó részének kialakítását is az ő érdemének tulajdonítják. A püspök elképzeléseinek megvalósítása folytatódott a hajó és Timóteusi templom szerkezetének összekapcsolásával kapcsolatos dilemma feloldásával. 350px|bélyegkép|jobbra|A főhajó képe Meg kell említeni a prágai műhely munkáját, amely nyomot hagyott a katedrálisban. Ez elsősorban a domborművekre vonatkozik, amelyeket belül, de a székesegyház külső palástján is elhelyeznek. Ez „a zágrábi székesegyház furcsa galériája”, amiről Anđela Horvat beszél, a székesegyház legértékesebb szobrászati alkotásai közé tartozik. A művek arcokat, kutyákat, oroszlánokat, griffeket és fantasztikus állatokat ábrázolnak növényi díszekkel vegyesen. A művek a prágai műhely minőségi munkáját tükrözik. Amikor Albeni János (1420-1438) az egyházmegye élére került, a székesegyház, mondhatni befejezett munka volt, amelyet ő már csak kiegészített. Ez a templom egyes részein épített újabb formájú oszlopfőket és címerét jelenti, amelyet hozzátett a épülethez. Baratin Lukács püspök (1500-1511) új keresztbordás boltozatokat épített, és pénzt fektetett a székesegyházat övező erődítmények építésébe.
A belső tér rendezése Laki Túz Osvát püspöknek három emporiumot tulajdonítanak a nyugati boltszakaszon, valamint az oromdíszeket a kórus székei felett (Bollé később eltávolítja őket). Ugyancsak neki tulajdonítják a fényűző oltárokat és egyéb bútorokat. A Szent László kápolnában levő oltár szintén Osvát püspök idejéből származik. Nagyszámú pazar kialakítású oltárt szentelt Szent Imre, Szent Miklós, Szent Borbála, Szent Erzsébet és mások tiszteletére. Az első térdeplőket a Szent László kápolnában helyezték el, de valamivel később a hajóba helyezték át őket. A templomhajó oszlopain elhelyezett hat apostol aranyozott faszobrai egészen a 19. századig maradtak fenn, amikor eltávolították őket. Közülük kettőt Anđela Horvat talált meg, aki a 15. századra datálta őket, stílusában a késő gótika szobraiként azonosította őket. Ez a két szobor nagy jelentőséggel bír, mert ezek az egyetlen későgótikus székesegyházi szobrok Horvátországban.
Hermann Bollé érkezésével a kápolna és a szentély elvesztette eredeti formáját, a kórus székeit kicserélték. Bollé lebontotta a sekrestye nyugati falát is, amely a teret belső és külső sekrestyére osztotta, ábrázolva az utolsó ítéletet. Feltételezik, hogy az északi falat az ő idejében állították helyre. A sekrestye keleti oldalán ahol feltehetően oltár volt historizáló előépítmény található.