A Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark vagy röviden Bakony–Balaton Geopark Magyarország területén, a Dunántúl középső részén elhelyezkedő, 2006-ban alapított geopark. 3244 km2-nyi területe magába foglalja a Bakony és a Balaton-felvidék térségét. Alapító és fenntartó szervezete a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI).
Az UNESCO Globális Geoparkokról általában A geoparkok elsődleges küldetése a területükön található gazdag földtudományi örökség megőrzése és bemutatása, a helyben élő emberek és közösségek bevonásával, különböző ismeretterjesztő és geoturisztikai programok beindításával. Egy geoparkban számos olyan földtani, felszínalaktani értéket találunk, amely tudományos és oktatási jelentősége, ritkasága, valamint esztétikai értéke miatt egyaránt kiemelkedő. A földtudományi értékek és jellegzetességek mellett egy geopark kiemelt feladata a történelmi, kulturális és ökológiai – tehát az élő természeti – értékek bemutatása és védelme is. A geoparkot irányító szervezet és a partnerei bekapcsolódnak a földtudományi oktatásba és tudományos kutatásokba, valamint a földtudományi értékek kezelésébe is. A fenntartható jellegű geoturizmuson keresztül egy megfelelően nagy kiterjedésű geopark képes a helyi gazdaság fenntartható fejlődését is szolgálni. A geoparkok fontos célja a helyi termékek – ideértve a kézműves termékek vagy biotermesztésű élelmiszerek – népszerűsítése is (pl. geopark termék program meghirdetése), illetve a partnerség révén egy geopark képes a területén élő közösségeket új fejlődési lehetőséghez juttatni. A geoparkok a nemzetközi és a regionális geopark hálózatok tagjaiként élő kapcsolatokat ápolnak társ-geoparkokkal, amely során egymás értékeire és tevékenységre kölcsönösen felhívják a látogatóik figyelmét, illetve közös projekteket is megvalósítanak.
Az UNESCO (az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete) Földtudományi Tagozata 1997-ben hirdette meg geopark programját, majd 2000-ben jött létre az Európai Geopark Hálózat (European Geoparks Network, EGN). Az UNESCO támogatásával 2004-ben alakult Globális Geopark Hálózat (Global Geoparks Network, GGN)http://www.globalgeopark.org/ tagjai a 2015. november 17-én megtartott UNESCO közgyűlés döntése alapján UNESCO Globális Geoparkokként működhetnek tovább. Az UNESCO által ezen a napon elfogadott Nemzetközi Földtudományi és Geopark Program (International Geoscience and Geoparks Programme)https://en.unesco.org/international-geoscience-and-geoparks-programme biztosít kereteket az UNESCO Globális Geoparkok működéséhez és újak létesítéséhez.
A Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark szervezeti háttere, kihirdetésének rövid története A Bakony–Balaton Geopark alapító és fenntartó szervezete a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság (BfNPI),https://www.bfnp.hu/hu amelyen belül a Bakony–Balaton Geopark Csoport munkatársai foglalkoznak leginkább a geoparkkal kapcsolatos feladatok elvégzésével, de munkájukat hatékonyan és folyamatosan segítik más szervezeti egységek is (Természetmegőrzési Osztály, Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály, Természetvédelmi Őrszolgálat stb.). Az igazgatóság célja, hogy a szervezet munkájába bevonja a területen működő, illetve élő, a geopark céljaival azonosuló intézményeket, önkormányzatokat, közösségeket, civil szervezeteket, szolgáltatókat és magánszemélyeket, melyek partnerként együttműködnek a geopark szervezetével. balra|bélyegkép|A geoparkot alapító és fenntartó Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság székháza (Csopak, Kossuth u. 16.) A Bakony–Balaton Geoparkot a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság alapította 2006-ban, a nemzetközi elismerés megszerzése a kezdetektől célja volt az igazgatóságnak. A 2011-ben benyújtott angol nyelvű pályázati dokumentum szerzői ábécérendben: dr. Budai Tamás, dr. Csillag Gábor, Futó János, Knauer Anna, Korbély Barnabás, dr. Kukely György, dr. Ősi Attila, dr. Regenye Judit, dr. Schleicher Veronika és Vers József. A pályázatot első körben befogadták, és a Globális Geopark Hálózat által delegált két külföldi szakértő (a német Claudia Eckhardt és az osztrák Heinz Kollmann) is pozitív véleményt fogalmazott meg itteni értékelő látogatását követően, így a BfNPI képviselői (Puskás Zoltán igazgató, Korbély Barnabás és Knauer Anna) 2012. szeptember 20-án átvehették a nemzetközi szervezet oklevelét a portugáliai Arouca Geoparkban.http://www.aroucageopark.pt/en/ A Bakony–Balaton Geopark hivatalosan 2013-tól teljes jogú tagja a Globális Geopark Hálózatnak és az Európai Geopark Hálózatnak, 2015 őszén pedig megkapta az UNESCO Globális Geopark címet, amely elismerés azonos értékű a Világörökség, illetve az Ember és Bioszféra programokkal.https://unesco.hu/ember_es_bioszfera/ember-es-bioszfera-program-107173 Minden európai geopark két főt delegál az Európai Geopark Hálózat – döntéshozói jogkörrel felruházott – Koordinációs Bizottságába; e testületben a Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark állandó delegáltjai 2013-tól Puskás Zoltán BfNPI igazgató és Korbély Barnabás, a BfNPI Bakony–Balaton Geopark Csoportjának vezetője.
A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság csopaki székhelyén 2016. március 31-én alakult meg a Magyar Geopark Bizottság,https://termeszetvedelem.hu/magyar-geopark-bizottsag/ melynek célja, hogy a jelenleg két hazai UNESCO Globális Geopark és a jövőbeni új geoparkok munkáját, együttműködését támogassa, tevékenységüket népszerűsítse. Jogutódja, a Geopark Magyar Nemzeti Bizottsághttps://unesco.hu/rolunk/geopark-magyar-nemzeti-bizottsag-107412 az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságról szóló 299/2021. (VI. 1.) Kormányrendelet alapján az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság (UMNB) állandó szakbizottságaként működik. A bizottság további feladata, hogy az UNESCO Globális Geopark címre pályázó geopark szervezetek jelentkezési anyagát véleményezze, és az általa elfogadott pályázatokat az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottságnak felterjessze, ahonnan további elbírálásra küldik a nemzetközi szervezet központjába.
Magyarországon 2022-ben két UNESCO Globális Geopark működött: a Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark, illetve a magyar–szlovák határon átnyúló Novohrad–Nógrád UNESCO Globális Geopark (alapítás éve: 2010).
A Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark általános ismertetése A Bakony–Balaton UNESCO Globális Geopark (rövidített nevén: Bakony–Balaton Geopark) területe a Balaton-felvidék és a Bakony térségében található.áttekintő térkép Az országos jelentőségű védett természeti területeket illetően a Kis-Balaton tájegység kivételével magában foglalja a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területét, a Magas-bakonyi Tájvédelmi Körzetet,https://www.bfnp.hu/hu/tajegyseg/magas-bakonyi-tajvedelmi-korzet a Somló Tájvédelmi Körzetet,https://www.bfnp.hu/hu/tajvedelmi-korzetekrol/somlo-tajvedelmi-korzet-hu 20 természetvédelmi területethttps://www.bfnp.hu/hu/termeszetvedelmi-teruletek-1#lista-20?viewMode=cards&createdEnd=2022.11.09.&sort_direction=true¤t_page=0 és 10 természeti emléket (utóbbiak mindegyike földtani alapszelvényhttps://termeszetvedelem.hu/vedett-foldtani-alapszelvenyek/).
Tájegységek A Dunántúl közepén található geopark területén négy nagytáj találkozik egymással, ezért nagy fokú földrajzi és biológiai sokszínűség jellemzi. Északon a Dunántúli-középhegység, délen a Dunántúli-dombság, keleten az Alföld és nyugaton a Kisalföld nyúlik be területére, köztük a Balaton húzódik. A geopark területének meghatározó részét a Bakonyvidék képezi, melynek jelentősebb kistájai: Pápai-, valamint Devecseri-Bakonyalja, Öreg-Bakony, Bakonyi kismedencék, Keleti-Bakony, Veszprém–Devecseri-árok, Vilonyai-hegyek, Kab-hegy–Agártető-csoport, Veszprém–Nagyvázsonyi-medence, Balaton-felvidék és kismedencéi, Badacsony–Gulács-csoport, Tapolcai-medence, Sümeg–Tapolcai-hát, Tátika-csoport, Keszthelyi-fennsík.áttekintő térkép a geopark kistájairól A Bakony és egyben a geopark legmagasabb pontja a Kőris-hegy (709 m), a legalacsonyabb pedig a Balaton víztükre (104 m).
Éghajlat A tájegységek változatos földrajzi viszonyaihoz hasonlatosan különféle éghajlati hatások keverednek a geopark térségében. Váltakozó intenzitással jelen van a Kárpát-medence nagy részére jellemző száraz, meleg, illetve télen hideg kontinentális klíma. Ezt módosítja az északnyugatról érkező – nedves hűvös nyarat és enyhe telet biztosító – atlanti légtömeg, valamint délnyugatról, az Adriai-tenger felől érvényesülő mediterrán hatás. Utóbbi a téli időszakban több csapadékot hoz, nyáron száraz forróságot okoz. Az évi középhőmérséklet 9,8–10,2 °C közötti, de a magasabban fekvő területeken ennél valamivel alacsonyabb. A nyári hőmérsékleti maximumok sokévi átlaga 33,5 °C, a hegycsúcsokon 33 °C alatti, a téli minimumok -15,0 és -16,0 °C közé esnek. Az évi csapadékmennyiség 670–720 mm, ebből a nyári félévben 400–430 mm hull.
Vízrajz balra|bélyegkép|Az Eger-patak a kapolcsi Kalapos-hídnál. A terület kiemelt, szigetszerű jellege miatt minden égtáj felé indulnak patakok. Zirctől, a Dunába folyik a Cuha, északnyugatra a Gerence, keletre – a Móri-árokba – a Gaja, míg néhány időszakos patak délre tart. Herendtől kelet felé halad a Bakony egyik legnagyobb patakja, a Sárvízbe ömlő Séd (a helyben lakók sédeknek nevezik az elsősorban karsztos eredetű források vizét, melyek nagy esésű, rövid völgyek, gyors folyású patakjaiként főként a Balatonba ömlenek). Nyugat felé a Torna-patak vezeti el a vizeket a Marcal folyóba. A Déli-Bakony vizeit a Vázsonyi-séd gyűjti össze, mely az Eger-vízben folytatódva a Tapolcai-medencén keresztül jut a Balatonba.
A térség hegyvidéki területeit túlnyomórészt mészkő és dolomit alkotja, így a geopark jelentős karsztvíztömeget és karsztos területeket tudhat magáénak. A karsztvíz egy része nagy mélységbe süllyedve felmelegszik, és több ezer év után termálvízként vagy langyos forrásként bukkan újra felszínre. Érdekesség, hogy a feltörő magasabb hőmérsékletű források, „meleg vizek” szláv elnevezése (toplica) számos magyar településnévben fennmaradt a térségben is (Tapolca, Tapolcafő). Több nagy hozamú karsztforrás vize sédként közvetlenül a Balatonba ömlik (pl.: Aszófői-séd, Lovasi-séd, Örvényesi-séd, Szőlősi-séd). Az állóvizek közül a legnagyobb a Balaton, melyet elsősorban a nyugatról érkező Zala folyó táplál, lefolyása mesterséges, a Sió-csatorna révén. Említésre méltó még a gyógyhatása miatt világhírű Hévízi-tó, illetve a Kornyi-tó,https://csodalatosbalaton.hu/latnivalok/termeszeti-ertekek/kornyi-to-kovagoors/ valamint a bazalthegyek tetején a tucatnyi apró – és esetenként csupán időszakos – tavacska.
Földtani felépítés bélyegkép|A felsődörgicsei templomrom falának részlete jól illusztrálja a terület geodiverzitását (földtudományi sokféleségét). A Bakony és az egész Dunántúli-középhegység földtani felépítése jelentősen eltér környezetétől. A földtani kutatások alapján a Dunántúli-középhegység igen nagy léptékű mozgások során jutott jelenlegi helyére, az Alpokban feltételezett eredeti környezetéből. A geopark területén található kőzetek fő tömegét a különböző földtörténeti korokban mintegy 2,5–3 km vastagságban lerakódott üledékes kőzetek, mészkő és dolomit alkotják.áttekintő térkép a karsztosodó kőzetek elterjedéséről Az átalakult (metamorf) kőzetek elterjedése kifejezetten alárendelt, a magmás kőzetek elterjedése pedig viszonylag alárendelt, ám utóbbiak megjelenésükben annál jelentősebbek: a geopark területén található a kb. 8–2,5 millió évvel ezelőtt keletkezett (miocén–pliocén), a térség arculatát erősen meghatározó Bakony–Balaton-felvidék vulkáni mező jelentős része. Két, mára erősen erodálódott egykori tűzhányó kontúrja, a Badacsony és a Tóti-hegy a geopark logójában is megjelenik.
Földtudományi örökség, meghatározó kőzetek, tájegységek, geohelyszínek